0

Ők kapják a tiszteletbeli Oscart

kellysheroiesAz amerikai filmakadémia bejelentette, hogy kiknek nyújtják át a következő tiszteletbeli Oscar-díjakat: Charles Burnett, Agnes Varda, Dondal Sutherland és Owen Roizman. Az elismeréseket november 11-én adják át a Kormányzói Díjátadón. Azokat részesítenek ebben, akik hosszú karrierjük alatt nagy eredményeket produkáltak, sokat tettek a filmiparért és igen nagy névnek számítanak a szakmájukon belül.

Sutherland a 60-as években mutatkozott be, először a tévében, majd a mozis produkciókban is bizonyíthatott. Olyan klasszikusokban játszott, mint a M.A.S.H., a Kelly hősei, Tű a szénakazalban, A piszkos tizenkettő.

Burnett az afro-amerikai alkotások úttörőjének számat, olyan kultműveket dirigált, mint a Killer of Sheep és a To Sleep With Anger. A 89 éves Vardát egykoron a francia új hullám anyjának nevezték, főképp az 1955-ös Párbeszédért, de sokat dicsérték a Boldogság, Cléo 5-től 7-ig és Az egyik énekel, a másik nem rendezéseiért.

Roizmant a többiekkel ellentétben jelölték már Oscarra, méghozzá ötször. Operatőrként A francia kapcsolatból, Az ördögűzőből, a Hálózatból, az Aranyoskámból és a Wyatt Earpból vette ki a részét.

0

Az Arany Medve-díjas Testről és lélekről filmet jelöljük az Oscarra

Ahogy minden évben, most is megpróbálunk bekerülni az Oscarra a Legjobb külföldi film kategóriában. A Filmalap közleményében leírja, hogy a 2017. szeptember 5-i ülésén döntöttek, hogy mely alkotás képviselhetné Magyarországot és a bizottság a Testről és lélekről mellett döntött. Nem meglepő, hiszen Enyedi Ildikó rendezése a Berlinale fődíját, vagyis Arany Medvét nyerte el, de a Sydney-i Filmfesztiválról szintén a fődíjjal távozott.

testroleslelekrol

„A magyar nevezettről döntő testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes Filmalap igazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál rendező-producer vett részt.” – áll a Filmalap honlapján.

A történet egy vágóhíd gazdasági igazgatója és az egy fiatal minőségellenőr hölgy kapcsolatát meséli el. Mindketten kissé félénk, visszahúzódó személyiségeket és mindketten ugyanazt a visszatérő álmot álmodják.

0

2018-ban is Jimmy Kimmel lesz az Oscar házigazdája

kimmelJövőre is lesz Oscar, még szép, hogy lesz. A 90. alkalommal megrendezésre kerülő ceremónia házigazdája ismét Jimmy Kimmel lesz. Tehát a showmant nem viselte meg túlzottan az idei díjátadó végén lezajlott baki és boldogan visszatér, hogy szórhassa a poénokat…és feltornássza a nézettséget. A 2017-es eseményt eléggé kevesen nézték, de talán majd 2018-ban változik a helyzet. Március 4-én tartják majd az átadót a Dolby Színházban, ami nekünk március 5. hétfő hajnalra esik.

1

A régi város (Manchester by the Sea)

írta Nikodémus

2017-03-a-régi-város-1

Egy biztos: a híre megelőzte. Sundance-siker, áradozó kritikák, elragadtatott közönség, tuti Oscar-alapanyag. Amúgy is kell minden évben egy underdog versenyző a nagy stúdiófilmek közé, amely tündérmese keretében emelkedhet az égig. Érdeklődve, ám kicsit rezignáltan vártam tehát Kenneth Lonergan filmjét, A régi várost, számítva néhány, magát egyedinek mímelő, valójában azonban nagyon is bevált fogásra. Annál nagyobbat koppantam a film megtekintésekor.

Tovább “A régi város (Manchester by the Sea)” »

1

Kevesen nézték az Oscart

oscar11Az Oscar átadó hétfőn vezető hír volt mindenhol, köszönhetően annak, hogy a legjobb filmnek járó elismerést átadó Warren Beatty-nek és Faye Dunawaynek rossz borítékot adtak. Ha az elején történik a nagy baki, talán többen odakapcsoltak volna. Ráfért volna az „erősítés” a műsorra, hiszen 32.9 millióan nézték a ceremóniát. Mindez annyit jelent, hogy a tavalyi évhez képest 4 %-ot esett a nézettség. Hozzá kell tenni, hogy utoljára 2008-ban ültek le ennyien kevesen a képernyő elé, akkor 31.76 millióan követték az eseményeket. A show 3 órás és 49 perces volt, ami az elmúlt 10 év leghosszabb átadója volt. Összehasonlításképpen 2015-ben 37.2 millióan, 2014-ben pedig 43.6 millióan nézték az Oscart.

Valószínűleg idén azért hagyták ki többen a közvetítést, mert többen úgy vélték, hogy lesz néhány kirohanás Donald Trump elnöksége ellen. Másrészt igazán népszerű alkotásokat nem sikerült jelölni, a világszerte kedvelt 14 Oscarra jelölt Kaliforniai álomtól meg eleve elvárt mindenki 5-6 díjat.

A legnézettebb átadó az 1998-as volt, akkor 55.29 millióan látták, hogy a Titanic 11 Oscart kapott.

12

A 89. Oscar nyertesei… És a nagy baki

oscar2017

Elsősorban: Nagy gratuláció a Mindenki rövidfilmnek, Oscar-díjat kapott.

Ez az átadó viszont (sajnos) nem ezért volt érdekes. Az igazán nagy csattanó a ceremónia végén jött el. Igazi kínos, nevetséges és dühítő bakit sikerült összehozni. A legjobb filmnek járó szobrot Warren Beatty és Faye Dunaway adta át, a színész kinyitja a borítékot, kicsit meglepődik, vár néhány másodpercet, majd megmutatja kolléganőjének. Dunaway épp, hogy rápillant a papírra, majd bemondja: „Nyert a Kaliforniai álom!” A stáb felvonul a színpadra, belevágnak a beszédekbe, a jelöltek többsége pedig már valószínűleg gondolatban a show utáni pezsgőzésen gondolkodik. Aztán bejön Jimmy Kimmel, közli, hogy tévedés történt, a Holdfény nyert. Beatty magyarázkodott még egy sort, aztán a dráma alkotóié volt a színpad. A Kaliforniai álom stábja viszont már nem is pezsgőben, hanem erős felesekben gondolkodott.

A következő napokban sokat fogják elemezni ezt a csúnya hibát, talán már mémek is születtek az esetből és biztos, hogy a jövőben többször fogják parodizálni. Illetve jönnek majd a legőrültebb jelenetek és pillanatok az Oscar történelméből. De volt még egy másik baki is. Röviden meg szoktak emlékezni egy montázs keretein belül a tavaly elhunyt filmesekről, színészekről, szakemberekről (stb), a 4 Oscarra jelölt Janet Patterson jelmeztervező képe helyére sikerült betenni egy másik személyt, ő viszont még él.

moonlightoscar Tovább “A 89. Oscar nyertesei… És a nagy baki” »

9

Tippeljünk: Az Oscaron kik és mely filmek kapnak díjat?

oscarSokan próbáltak bekerülni az Oscar mezőnybe, de már decemberben, az amerikai limitált vetítések alkalmával kiderült, hogy nem mind arany, ami fénylik. A Warner túl sokat várt Ben Afflekck gengszterfilmjétől, de Az éjszaka törvénye eléggé átlagos lett, de Mark Wahlberg Patriots Day-e is ment a levesbe, és ami a legfurcsább, hogy Martin Scorsese új filmjét is kvázi némaság (bocs!) lengi körül. De Ang Lee legutóbbi rendezése is gyorsan eltűnt a süllyesztőben, hiába hangoztatták több portálon is, hogy aratni fog a díjszezonban. Mindenesetre van, ami előtt értetlenül tárom szét a karom. Amy Adams-t miért hanyagolták el? Legalább Mel Gibsonnak megbocsátottak, és ez már valami, mert A fegyvertelen katonának valószínűleg csak a jelölésekkel kell beérnie. Mindenesetre az amerikai történelem egy bizonyos pontjával több film foglalkozik és szép számban képviseltetik magukat a valós eseményeken alapuló produkciók.

Tavaly elég nagy volt a felháborodás az afro-amerikaiak részéről, ismeri mindenki a sztorit. Hogy a dühük jogos volt, azt most hagyjuk, de az Akadémia idén nem bízta a véletlenre. Ebből még véletlenül sem lehet baj.

Számomra a legnagyobb kérdés az, hogy az akadémiai tagok tudnak-e örülni egy vidám és színpompás filmnek, vagy inkább a melankolikus A régi várost éltetnék. Esetleg a NASA-nál dolgozó afro-amerikai hölgyeket részesítenék előnyben, esetleg egy hangulatos westernszerű drámát vagy éppen a mondanivalóval bíró űrlényes sci-fit, talán a szülei keresésére induló indiai srác történetét? Hamarosan kiosztják a szobrokat, így itt a remek alkalom, hogy megtippeljük, hogy kik fognak nyerni. Vagyis arra kérlek Titeket, hogy írjátok le, hogy szerintetek ki és melyik film fog nyerni.  A jelölteket itt találod. Tovább “Tippeljünk: Az Oscaron kik és mely filmek kapnak díjat?” »

8

A 89. Oscar jelöltjei – 14 jelölés a Kaliforniai álomnak

oscar11Tavaly kisebb botrány volt, hogy a feketéket nem jelöltek az Oscaron, jó néhányan éppen ezért nem is voltak hajlandóak elmenni az átadóra. Most aztán kárpótolva lettek. Alaposan megszórták A számolást jogát (Hidden Figures), a Holdfényt (Moonlight) és a Fences is kapott néhány előkelő jelölést. Mellesleg jó néhány film maradt hoppon, amelyektől várták volna, hogy bekerülhet a nomináltak közé. Így Ang Lee rendezése, a Billy Lynn hosszú, félidei sétája (Billy Lynn’s Long Halftime Walk) nem kapott egyáltalán figyelmet, Martin Scorsese drámája, a Némaság (Silence) pedig csak egyetlen szoborért izgulhat.. Ettől függetlenül eléggé erős a mezőny és személy szerint külön örülök Mel Gibson jelölésének. Ráadásul ismét tudunk szorítani egy hazai produkciónak, hiszen a Mindenki a legjobb élőszereplős rövidfilmek kategóriában indul. Mellesleg Meryl Streep ismét elkönyvelhet magának egy jelölést. Tovább “A 89. Oscar jelöltjei – 14 jelölés a Kaliforniai álomnak” »

0

Ők kapják a tiszteletbeli Oscar-díjakat

jackiechanAz amerikai filmakadémia bejelentette, hogy Jackie Chan, Anne V. Coates, Frederick Wiseman és Lynn Stalmaster kap tiszteletbeli Oscart, Az elismeréseket november 12-én nyújtják át a Kormányzói Díjátadón.

Chant aligha kell bemutatni, több évtizedes pályafutása során rengeteg szórakoztató akció-vígjátékban láthattuk, mindegyikben kiváló harcművész jeleneteket láthattunk. Coates vágóként tevékenykedett, az Arábiai Lawrence-ért (Lawrence of Arabia) hazavihette az Oscart. Stalmaster casting-igazgatóként, Wiseman pedig dokumentumfilmesként vált ismertté.

Értelemszerűen a tiszteletbeli díjat azok kapják, akik elég sokat tettek le az asztalra karrierjük során, hatalmas eredményeket értek el, és nagy névnek számítanak a szakmán belül.

2

Erősen csökkent az Oscar nézettsége

rockA Nielsen cég közzétette, hogy az ABC csatornán mennyien követték az Oscar ceremóniát az Államokban. Az adatok szerint 34,3 millióan látták az átadót, amely 8 %-kal elmarad a tavalyihoz képest. Utoljára 2008-ban volt ennyire alacsony ez a szám. 2015-ben 37,3 millióan, míg 2014 és 2013-ban több, mint 40 millióan ültek le megnéznie a show-t.

Persze az aktivisták és az Oscar So White kampány szószólói máris hangot adtak örömüknek. Bizonyára lesz néhány elemzés, amely foglalkozni fog a nézettség csökkenéssel, de azért biztos, hogy a bojkottnak is sok köze lesz a dologhoz. Csak be kellett volna erőltetnie a Star Wars-t néhány főbb kategóriába, talán hozott volna egy-két millió plusz nézőt.