0

Az üvegpalota előzetese

glasscastle5 évvel ezelőtt, 2012 áprilisában a Lionsgate szerezte meg Jeannette Walls itthon is megjelent memoárjának a jogait és Jennifer Lawrence-szel képzelték el a filmet. Destin Daniel Cretton, az Átmeneti állomás (Short Term 12) alkotója 2013-ban kötelezte el magát a projekt mellett, a rendezést mellett bevállalta, hogy Andrew Lanhammel közösen átírják Marti Noxon szkriptjét. 2015-ben Brie Larson lépett Lawrence helyére, majd Woody Harrelson, Sarah Snook, Naomi Watts is csatlakozott.

Walls családja nomád életet élt, odavoltak a szabadságért, folyamatosan költöztek. A szülőkre nem számíthattak a gyerekek, nem igazán volt a fejük felett fedél és olykor ételt sem kaptak. Így a négy gyerkőc inkább egymást segítette.

Úgy tűnik, hogy a film két időszakot mutat be. Walls hátrahagyva szüleit beköltözik a városba, míg betekintést kapunk a fiatalkorába is. Tovább “Az üvegpalota előzetese” »

1

The Book of Henry előzetes

The Book of HenryGregg Hurwitz 1998-ban írta a forgatókönyv első változatát, amely az idők során átesett néhány változtatáson. Néhány évvel ezelőtt Colin Trevorrow került kapcsolatba a projektbe, de miután a Jurassic World-ön kezdett dolgozni más rendező után néztek. Végül maradt Trevorrow a projekt élén, 2015 szeptemberében hozzá is láthatott a forgatáshoz. A bemutatót 2016 szeptemberére időztették volna, ám mégis inkább áttolták 2017 júniusára. A főbb szerepekre Naomi Watts, Jaeden Lieberher, Jacob Tremblay, Sarah Silverman, Lee Pace, Maddie Ziegler és Dean Norris írt alá.

A történet a 12 éves Henry Carpenterre (Lieberher) fókuszál. Egy kis vidéki városkában lakik öccsével (Tremblay) és édesanyjával (Watts), aki pincérnőként dolgozik. A srác odavan a szomszéd Christináért (Zielgler) és nem nézi jó szemmel, hogy a lányt rendszeresen bántja mostohaapja (Norris). Tervet eszel ki, meg akarja szöktetni Christinát, az elképzelését pedig le is írja. Amikor Henry édesanyja rátalál erre a könyvre úgy dönt, hogy segít fiának.
Tovább “The Book of Henry előzetes” »

0

Röviden: Bezárva (Shut In)

bezarvaAmikor a moziban láttam a Bezárva előzetesét valahogy úgy éreztem, mintha vért izzadva rakták volna össze, hogy izgalmas filmnek látszódjon és minden erejükkel azon voltak, hogy elhintsék, hogy valamiféle eszméletlenül nagy csavart fogunk kapni. Naomi Watts és Jacob Tremblay miatt viszont volt okunk a bizakodásra, hiszen bizonyítottak már. Ráadásul az újonc Christina Hodson is egyre nagyobb volumenű munkákat kap (Harley Quinn, Űrdongó spin off).

Watts egyedülálló anyukát alakít, aki kissé belefáradt már, hogy gondozza a folyamatos ápolásra szoruló lebénult fiát. Méghozzá mindentől messze éldegél, ahol nagyjából csak azért fordulnak meg az emberek, mivel a nő pszichológus. Gondozásába venne egy kisfiút, ám hamarosan nyoma vész és úgy tűnik, hogy a hideg, zord időben elhunyt.

Nyilvánvaló, hogy egy sablonsztorit is el lehet adni, ha jó a körítés. Szinte dühítő, hogy nem használták ki a leszerződtetett színészeket, hiszen alapvetően tehetséget brigádot nyertek meg a horrorhoz. Hiába a pozitív lelkesedés a film iránt, elég gyorsan kiderül, hogy túl sok jót nem kell várni tőle. Ennek oka, hogy sikerült a lehető legálmosítóbb módon tálalni a történetet, amit próbálnak félelmetesebbé tenné Watts álomjeleneteivel és a hirtelen ijesztegetésekkel próbálnak kizökkenteni a méla unalomból. Tovább “Röviden: Bezárva (Shut In)” »

0

Véget ért a The Book of Henry forgatása

A Jurassic World után és a Star Wars 9 előtt Colin Trevorrow levezényelte a The Book of Henry-t, amelynek forgatókönyvét Gregg Hurwitz regényíró tette le az asztalra. Egyelőre a történetről semmit nem lehet tudni. A forgatás befejeződött, ezt a direktor twitterén jelentette be, ahol a csapatnak és a lenyűgöző Naomi Watts-nak megköszönte a munkát.

bookofhenry

1

Demolition előzetes

demolition2013-ban Jean-Marc Vallée vállalta be a Demiltion rendezését, akkor úgy hírlett, hogy 2015-ben be is mutatják a filmet. Ekkor Bryan Sipe forgatókönyve elég régóta keringett Hollywoodban, 2007-ben rajta volt a Black Listen is. A film ugyan elkészült, de egyelőre csak fesztiválokon fogják mutogatni, hamarosan leadják Torontóban. Mozis körútra úgy tavasszal indulhat el.

Jake Gyllenhaal vállalta a főszerepet, Davist játszhatja, aki befektetési bankárként dolgozik. Miután felesége elhalálozik egy tragikus autóbalesetben Ő úgy érezte, hogy nem igazán szerette nejét, ennek ellenére mégis megérzi a nő hiányát. Majd megismerkedik egy ügyfélszolgálatos nővel, aki szintén nem túl boldog életet él és együtt próbálnak talpra állni.

Tovább “Demolition előzetes” »

0

About Ray előzetes

aboutrayEredetileg Three Generations címen futott a dráma, de most már About Ray néven kell keresni. Nikole Beckwith dirigálta a filmet, amelyben egy család három generációja él egy fedél alatt New Yorkban. Ella Fanning alakítja Ray-t, aki elhatározza, hogy ő nem akar lányként élni tovább, inkább szeretne fiú lenne. Naomi Watts játssza az őt támogató édesanyját, felkutatja Ray biológiai apját, mert a beleegyezésére szükség van. Susan Sarandon lesz Dolly, Ray leszbikus nagymamája. Tovább “About Ray előzetes” »

0

Kép a Demolition-ből

Jean-Marc Valleé ugyan már teljesen befejezte a Demolition dramedy-jét, de a filmet a Fox Searchlight nem mutatja be idén. 2016 április 8-ra időzítették. Jake Gyllenhaal sikeres befektetési bankárt alakít, felesége halála után összezuhan, majd egy ügyfélszolgálatos nővel ismerkedik meg, aki szintén maga alatt van. Együtt, közös erővel próbálnak talpra állni.

demolition

8

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) – Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance)

birdman

Riggan Thomson nagy visszatérésre készül, éppen ezért kicsit túlfeszülnek az idegei. Egy reggel a járdán ébred szeméttel körülvéve. Majd jön a lelkesítő beszéd képzelt alteregójától, Birdmantől, akit egykoron ő játszott. Riggan nem arra hivatott, hogy a színpad deszkáit koptassa, hanem hogy milliárdos bevételű filmekben játsszon, ahol folyamatosan lőnek, egymást érik az akciók és a nézők másfél órára elfeledkeznek keserű életükről. Nem kell nekik a depresszív, unalmas művészkedés.

A jelenet úgy a 3/4-e táján látható és eléggé megmosolyogható. Elképzelem, ahogy Sylvester Stallone reggel kitámolyog egy szürke sikátorból, elmereng múltján. Képzeletben megjelenik mögötte Rambo vagy Cobretti és a régi szép időkről dörmögnek fülükbe. Hogy a 80-as években minden olajozottan működött és most is olyan filmeket kell készítenie, mint akkor. És minél jobban elképzelem, annál inkább érzem úgy, hogy a fentebb leírt jelenet egyenesen telitalálat. Az egykori sztárok nehezen lépnek túl azon, hogy eljárt felettük az idő, régi sikerfilmjük folytatásával próbálnak visszatérni, de a legtöbb alkalommal csak egy ócska, hangulattalan filmre futja és mehetnek a B kategóriás, only DVD projektek térfelére (bár pont Stallone a kivétel, hiszen a Rocky és Rambo folytatásait a többség szerette és kedvelte). Tovább “Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) – Birdman or (The Unexpected Virtue of Ignorance)” »

0

While We’re Young előzetes

whileweareyoungNoah Baumbach a Greenberg után újra együtt dolgozhatott Ben Stillerrel. 4 évvel ezelőtt Greta Gerwig, James Franco és Cate Blanchett lehettek volna a főszereplők, de a forgatás tolódott és egyedül Stiller maradt a fedélzeten. Naomi Watts alakíthatja a nejét, Adam Driver és Amanda Seyfried alakítják azt a duót, akikkel megismerkednek. A direktor Jennifer Jason Leigh-nek szánta az egyik szerepet, ám miután elváltak, érthető, hogy nem került be a filmbe.

Stiller kissé feszült dokumentumfilmest alakít, karrierje és házassága sem túl fényes. Majd egy fiatal, szabadszellemű párral hozza össze a sors, akik megmutatják számára hogyan is kell felszabadultabban, kreatívabban élni. Tovább “While We’re Young előzetes” »

2

Birdman előzetes

birdmanAlejandro González Iñárritu úgy 3-4 évente jelentkezik filmmel. Mivel legutóbbi munkája, a Biutiful 2010-ben volt látható, épp itt volt az ideje, hogy ismét színre lépjen.

A Michael Keaton által játszott színész sok-sok évvel ezelőtt egy szuperhős megformálásával lett híres. Ám ahogy telt-múlt az idő hírneve kissé megkopott, de egója továbbra is az eget verdesi. Megpróbálja helyrehozni családi életét és egyúttal karrierjét is szeretné fellendíteni.

Edward Norton, Naomi Watts, Emma Stone, Amy Ryan és Zach Galifianakis emelik a fényét a fekete komédiának, amelyet Amerikában október 17-én mutatnak be. Tovább “Birdman előzetes” »

1

Stb…

0rp

Állítólag Robert Pattinson lesz a következő Indiana Jones film főszereplője. A hírt a Dailystar pletykalap szállította.

Rawson Thurber sem akarja megrendezni a Hangyát, így a Marvel tovább kutat egy számukra megfelelő rendező után.

Úgy hírlik, hogy Emily Blunt is játszik a Batman vs Supermanben, de az nem derült ki, hogy melyik karaktert keltené életre. Bluntnak korábban a Marvel felajánlotta a Fekete Özvegy és Peggy Carter szerepét is. Most a DC próbálkozik. És elképzelhető, hogy Gordon felügyelő is felbukkan a produkcióban.

JJ. Abrams nem örül a netre kikerült Star Wars 7 forgatási képeknek, twitterén tette közzé üzenetét.

Naomi Watts kapta meg Evelyn szerepét A beavatott folytatásában, aki a csoport nélküliek vezetője.

A Step Up All In következő posztere.

Orosz előzetes a Transformers 4-nek.

Rose Byrne játszhatja a The Something főszerepét, a történet egy asztronautáról szól, aki elvész az űrben.

A Made in America doksifilm előzetese, rendező Ron Howard.

Így neveld a sárkányodat 2 featurette. Tovább “Stb…” »

5

Jessica Chastain játszhatja Marilyn Monroe-t

chastainMarilyn Monroe-ért nem csak régen voltak oda az emberek, hanem most is, a szexszimbólum rendszeresen megfordult az újságok címlapjain és halálával kapcsolatosan is születnek összeesküvés-elméletek. Négy évvel ezelőtt két Monroe-projektet próbáltak megvalósítani, az Egy hét Marilynnel (My Week With Marilyn) problémamentesen elkészült, Michelle Williams játszhatta a főszerepet.

Ám a Blonde címre keresztelt tervezet előkészületei nem haladtak ilyen olajozottan, ugyanis Andrew Dominik úgy döntött, hogy inkább az Ölni kíméletesen (Killing Them Softly) krimit hozza tető alá. Ezen már régen túl van, de csak az utóbbi időben vett újabb lendületet a projekt. Dominik szállította le a forgatókönyvet, amit egy érzelemdús komor, rémálomszerű tündermeseként jellemzett egy árva kislányról, akit magára hagyta az erdőben. A szkripthez felhasználták Joyce Carol Oates regényét is, amiből 2001-ben Poppy Montgomery-vel készült egy minisorozat.

2010-ben Naomi Watts játszhatta volna a főszerepet, de nem tartott ki a film mellett. Miután távozott a producer, Brad Pitt fontolóra vette Jessica Chastain leszerződtetését, ám a színésznő akkoriban túl elfoglalt volt. Pitt nem adta fel, továbbra is azt szeretné, ha Chastain bevállalná a filmet és úgy tűnik, hogy a színésznő rábólint az ajánlatra. A forgatás augusztusban vehetné kezdetét.