0

Unlocked előzetes – Noomi Rapace terroristákra vadászik

unlocked2008-banvetette papírra Peter O’Brien a forgatókönyvet, ami rá is került a Black Listre. 2010 szeptemberében látott hozzá a Warner a thriller tervezgetéséhez. Ám a stúdió idővel kihátrált a projekt mögül. 2014-ben Noomi Rapace vállalta be a főszerepet, Mikael Hafstrom lehetett volna a rendező, ám később Michael Apted vette át tőle a stafétabotot. Michael Douglas, John Malkovich, Toni Collette és Orlando Bloom is fellépdelt a fedélzetre. A forgatás 2014 novemberében vette kezdetét, azonban a bemutató csak idén lesz esedékes.

Rapace alakítja Alice Racine CIA-s kihallgatótisztet, aki fedett ügynökként dolgozik Londonban. Úgy alakul, hogy kissé rászedik és egy különösen fontos információt szivárogtat ki egy terroristának és az angol fővárost pusztító biológia támadás fenyegeti. A nőnek fogalma sincs arról, hogy kiben bízhat, de mindent kockára kell tennie a túlélése és a város megmentése érdekében. Tovább “Unlocked előzetes – Noomi Rapace terroristákra vadászik” »

0

Az első kép az Unlockedből

Noomi Rapace fegyvert ragad. Michael Apted rendezésében rajta kívül Michael Douglas, John Malkovich, Toni Collette és Orlando Bloom játszik. A svéd színésznő egy CIA kihallgatót formál meg, kissé rászedik, ennek következtében kulcsfontosságú információk jutnak terroristák birtokába. Londont pusztító biológiai támadás fenyegeti, a nőnek versenyt kell futnia az idővel, hogy megakadályozza az ördögi terv véghezvitelét.

unlocked

 

27

Narnia Krónikái 3. – A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader)

Az előző részről itt esett szó.

Az első Narnia film szépen hozott a kasszáknál és ahogy ilyenkor szokás be is futott menetrendszerűen a folytatás. Érthetetlen módon a nézőket már nem annyira izgatta C.S. Lewis fantáziavilága és ez az érdektelenség meg is látszott a végösszegen, több száz millió dollárral kevesebb folyt a bélpoklos kasszákba. Ezt követően a Disney fejesei érezhették, hogy valami erősen bűzlik és nem Dániában, hanem a projekt környékén. Tudhatták jól, vaskos bukta következik, ha zöld utat adnak a sequelre és inkább megvált a tetemes összegeket felemésztő franchise-tól, a Fox pedig örömmel csapott le a felkínálkozó lehetőségre. A rendező székből az előző kettő részt elkészítő Andrew Adamson átült a produceri helyre, a megüresedett posztra pedig Michael Apted csüccsenhetett.

Az első két felvonásban megismert Pevensie-k közül csupán ketten térnek vissza. Lucy és Edmond (Georgie Henley és Skandar Keynes) kerül a középpontba, akik a film elején a rokonoknál éldegélnek, nem túl vígan, ám folyamatosan álmodoznak Narniáról. Úgy adódik, hogy vágyaik valóra válnak, a kibírhatatlan unokaöccsükkel (Will Poulter) egyetemben végre ismét varázslatos kalandjaik helyszínére, Narniába kerülnek, pontosan Caspian király (Ben Barnes) hajója mellett csobbannak vízbe. Caspiannak és kicsiny csapatának küldetése van, néhány eltűnt nemest próbálnak fellelni.