0

Box Office: Az életre kelt plüssmaci sem bírt a dinókkal

ted2poszterÉszak-Amerikai bevétel
Új bemutatók

Három évvel ezelőtt az életre kelt csajozó, káromkodó, füvező, piáló plüssmaci ötlete eléggé viccesnek és agyamentnek tűnt és a közönség rá is harapott a témára. Seth MacFarlane első mozifilmje 54 millió dollárral startolt el és az R kategóriás vígjáték 218 millióig jutott el. Mivel manapság a stúdiók franchise-ban gondolkodnak, itt a folytatás. De 2012-es film kitörő sikere mellett szólt a (mondhatni) egyedi sztori, azaz a következő részre már olyasmi kellett, ami felvillanyozza a közösséget. A direktor először Mark Wahlberget és Tedet egy fűszállítmánnyal küldte volna keresztül Amerikában, de a Családi üzelmek (We’re the Millers) miatt félretette az elgondolást és inkább a jogi témát vette elő. A stúdió kezdetben reménykedett egy 50 milliós startban, majd 34-35 milliónak is örült volna. Pedig a Ted 2 facebook oldalának 22 millió kedvelője van és Mark Wahlberg is jelen van a közösségi médiában, az Universal csatornáján 22 millióan látták az előzetes. Tehát a bevétel kissé csalódás és ha azt vesszük, hogy az előző film rajongói a hétvégén elrohantak a mozikba, akkor a következő víkenden nagy visszaesés várható. Olvasd tovább

0

Max előzetes

maxMegtörtént eseten alapszik a film, bár nem lenne meglepő, ha csak egy-két helyzetet emeltek volna át. Afganisztánban a hadsereg egyik kutyájára az Államokban új élet és család vár, miután gondozóját elhalálozik. Lassan összebarátkozik a szintén szomorú múltú gyerkőccel és közösen lendülnek túl a nehéz időszakon.

Boaz Yakin rendezésében többek között Josh Wiggins, Lauren Graham, Thomas Haden Church és Robbie Amell játszik. Olvasd tovább