0

Lángelmék (Masterminds)

langelmek

1997 októberében a Loomis Fargo pénzszállító cégtől úgy 17 millió dollárt lovasítottak meg, ami a mai napig Amerika történelmének egyik legnagyobb rablásának számít. A tetteseket ugyan később elfogták, de 2 millió dollárt a mai napig nem sikerült előkeríteni. Arra gondolhatnának, hogy minimum egy Danny Ocean-féle terv kellett, hogy megszerezzék a nagy zsozsót, aprólékosan kidolgoztak minden egyes részletet. Nagy ászok lehettek, ugye?

A fenéket. Az akció résztvevői síkhülyék voltak nagy adagnyi szerencsével megáldva – legalábbis a film szerint. David Scott Ghantt (Zach Galifianakis) a Loomis Fargo-nál dolgozik, mindig is arról ábrándozott, hogy fegyvert nyomnak a képébe, megpróbálják elvenni tőle a suskát. De hiába, a meló durván unalmas, még véletlenül sem keresztezi az útját egy kósza gengszter. Csupán egyetlen öröme van: a társa (Kristen Wiig). Odavan érte. És a nő rábeszélésére dönt úgy, hogy elhozza azt a pár milliót munkahelyéről. Tovább “Lángelmék (Masterminds)” »

1

Stb…

0batben

Felröppent a pletyka, hogy a Batman filmet Ben Affleck fogja rendezni. Bemutató 2018.

Azt beszélik, hogy Chris Pine is játszani fog a Zöld Lámpásban. Hal Jordan, John Stewar és  Guy Gardner karakterek szintén benne lesznek a produkcióban.

Robert Downey Jr. lesz a főszereplője a Chasing Philnek. Phil Kitzer több tucat átverést hajtott végre, két FBI ügynök épült be az alvilágba, hogy el tudja kapni.

Park Chan-wook belevágott a Fingersmith forgatásába. Tovább “Stb…” »

0

Masterminds előzetes

mastermindsJared Hess a Nevetséges Napóleonnal (Napoleon Dynamite) hívta fel magára a figyelmet, majd Nacho Libre termelte a milliókat, de ezt követően nem csinált olyan filmet, amely jó kritikákat gyűjtött volna be vagy szép eredményt ért volna el. Ezúttal a Masterminds vígjátékkal célozza meg a rekeszizmokat, Zach Galifianakis, Kristen Wiig és Owen Wilson (Jim Carreyt váltotta) szállítanák a poénokat.

Danny McBride, Jody Hill, Chris Bowman és Hubbel Palmer írták a forgatókönyvet. Galifianakis a Wiig által játszott munkatársnőjével és a Wilson vezette féleszű bűnözőcsapattal együtt 17 millió dollárt lovasítanak meg.

Az 1997-es Loomis Fargo bankrablás alapján készült a film. Tovább “Masterminds előzetes” »