2

Írják a Thor 3 forgatókönyvét

tn_1thorhivatalos1Az Amerika Kapitány 3 tervezgetéséhez már most hozzáláttak, de a Thor következő felvonását nem sürgetik túlzottan, mivel csak nemrég szerződtették le a forgatókönyvírókat. Craig Kyle és Christopher Yost láthat hozzá a történet kigondolásához, majd papírra vetéséhez.

Kyle a Marvel jó néhány animációs filmjének a producere és írója volt és az előző két Thor-t producerként felügyelte. Yost pedig a Sötét világ szkriptjén hajtott végre változtatásokat.

Egyelőre nincs információ, hogy Thor-t kivel eresztik össze és nem említették meg azt sem, hogy milyen sztorilehetőségek hevernek az írók előtt.

5

Képek az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiból

Nemrég az Empire örvendeztette meg az olvasóit és az X-Men kedvelőit 25 címlappal. Most pedig lehozott négy képet is a folytatásból. Az elsőn Farkashoz érkeznek látogatók (tükörben látszódik valaki) és megmutatja csontkarmait. A másodikon a teljes harci díszben pompázó Jennifer Lawrence által játszott Mistique fog fegyvert valakire, a következőn Magneto lebeg, az utolsón pedig egy kis csapat – Kitty Pryde, Kolosszus, Jégember, Napfolt – látható.

xmenjovendo12 Olvasd tovább

4

Russoékra bíznák az Amerika Kapitány 3-at

evansamerikaMég várni kell pár hónapot az Amerika Kapitány: A tél katonájára (Captain America: The Winter Soldier), de a Variety azt a fülest kapta, hogy a folytatást ledirigáló Anthony és Joe Russo rendezhetné Steve Rogers következő kalandját.

A testvérpár még nem szerződött le, viszont a Marvel teljes mértékben elégedett  A tél katonáján végzett munkájukkal és a tesztvetítések is pozitív véleményeket szültek. Most már csak a második rész eredményein múlik minden. Ha a film hozza a vártakat biztos, hogy Russoék vezényelhetnek a harmadik felvonásnál is. Mindazonáltal a  premierig nem azzal foglalkoznak,  hogy tövig rágják a körmüket, a duó máris a történet kidolgozásán ügyködik.

11

Kész a Fantasztikus Négyes forgatókönyve, indulhat a színészek keresése

fantasticfourA Fantasztikus Négyes reboottal a Fox nem járhat úgy, mint a Fenegyerekkel. Nem hagyhatja, hogy elveszítse a jogokat. Lehet, hogy a Marvelnél többen összetett kézzel sóhajtoznak, hogy legyen már év vége és a stúdió ne kezdjen hozzá a forgatáshoz,  de imáik nem találnak meghallgatásra.

Josh Trank március magasságában láthat hozzá a munkálatokhoz. A Variety információi szerint Simon Kinberg ellökhette magától a billentyűzetet, megropogtathatta ujjait, befejezte a forgatókönyvet. Még e hónapban hozzálátnak a színészek kiválogatásához.

Esélyes, hogy Miles Teller látható lesz a filmben, de nem tudni, hogy melyik karaktert szeretnék rábízni. Kit Harrington és Richard Madden szeretnék megkaparintani Reed Richards szerepét.

A szaklap úgy tudja, hogy Kate Mara és Saoirse Ronan fáradhat be Sue Storm tesztfelvételeire. Johnny Storm megformálója  Michael B. Jordan lesz.

0

Fekete Özvegy és Megtorló közös animációs filmje

animacoozvegyMiközben gőzerővel dolgoznak a Marvelnél, hogy olajozottan záruljon le a kettes fázis és azon gondolkodnak, hogy a sok-sok hős közül ki lépkedjen fel a vásznakra, addig a DVD szekciónál sem állt meg az élet. Hamarosan befut a Marvel’s Avengers Confidential: Black Widow and Punisher animációs film, amelyben Fekete Özvegy Megtorló oldalán domboríthat.

Frank Castle-t elkapja a S.H.I.E.L.D., ahol alkut ajánlanak neki. Özveggyel együtt meg kell állítaniuk a Leviathan terroristasejtet, amely a tőlük lopott technológia segítségével próbálja megvalósítani terveit. Március 25-én kerül a boltok polcaira a DVD és a Blu-ray (Amerikában). Olvasd tovább

1

Michael Douglas lesz Hank Pym

douglasNem is oly rég Edgar Wright megosztott egy képet az Earth’s Mightiest Heroes animációs sorozatból, amiben Scott Lang meglopja Hank Pymet. A rendező elhintette, hogy mindkét karakter benne lesz a Hangya filmben.

A Marvel nem húzta tovább az időt, bejelentették, hogy Paul Rudd alakíthatja Langet, Pym szerepére pedig Michael Douglast szerződtették le.

8

Képek az All Hail The King rövidfilmből

Lehet, hogy a Marvel rajongók abszolút kiakadtak azon, ahogy Mandarin karakterét felvezették a Vasember 3-ban, ám hiába dühöngenek, a stúdiónál nem feledkeznek terroristavezérről…akarom mondani Trevor Slattery színészről. Közeleg az All Hail the King rövidfilm, ahol Slattery lesz a főszereplő. Addig is pótoljátok a Peggy Carter és az Item 47 pár perces alkotásokat.

marvelonshot1 Olvasd tovább

4

Wright twitterén osztott meg egy képet a Hangyával kapcsolatban

antmantwitter

Edgar Wright a twitterén osztotta meg a fenti képet és csak annyit fűzött hozzá, hogy “Homework”.

A kép az Avengers: Earth’s Mightiest Heroes animációs sorozatból van, konkrétan a To Steal an Ant-Man epizódból. Ebben Scott Lang ellopja Hank Pymtől a Hangya „ruházatot” azzal a szándékkal, hogy valami csúnya dolgot műveljen. Azonban végül változtat a tervén és a jó oldalon száll harcba, méghozzá Pym is támogatja abban, hogy ő legyen az új Hangya.

Szóval…miért is osztotta meg az emberekkel Wright a képet? A filmről annyit lehet tudni, hogy „heist movie”-ként jellemezték, azaz nagy szerepet kap benne a tolvajlás, besurranás. Más részről eddig azt sem tették közzé, hogy a főszerepre leszerződött Paul Rudd valójában kit fog alakítani?

1

Vin Diesel és Groot

Hónapokkal ezelőtt Vin Diesel elhúzta a mézesmadzagot a Marvel fanok orra-szeme előtt: elárulta, hogy részese lesz egy képregényfilmnek. Egy ideig ment a titkolózás, addig netszerte folyhatott a találgatás, hogy kit fog alakítani. Kiderült, hogy a Guardians of the Galaxy-ban a “faembernek”, Grootnak kölcsönzi a hangját, de ezen felül némi motion capture munkája is lesz. A színész pár órával ezelőtt a facebook oldalán osztotta meg az alábbi képet. Mivel augusztusban fut be a film bizonyára rövidesen megérkezik az első teaserszerűság is.

grootdiesel