2

Kevin Feige pár érdekességről beszélt

marvelsKevin Feige ismét szót ejtett pár dologról, megerősítette, hogy az idei San Diego-i Comic Conon ismét jelen lesznek. Ezen kívül megemlítette, hogy Joss Whedon felhívta őt, mielőtt bevállalta a konkurenciánál a Batgirlt. „Néhány hónappal ezelőtt beszéltünk, nem kellett volna megtennie, de rendkívül jó fej volt, hogy megtette. Támogatjuk döntésében, a Batgirl tuti remek lesz.” Whedon korábban a két Bosszúállókat (Avengers) készítette, belepiszkált néhány forgatókönyvbe és az Agents of S.H.I.E.L.D. sorozatot is útjára bocsátotta.

A Sony-val kapcsolatban úgy gondolhattuk, hogy végre megjött a józan eszük, hogy sikerült a Marvellel megegyezni a Pókember ügyben. Aztán szépen jöttek a hírek, hogy ez az alku nem tart sokáig, mivel a spin off filmeket már nem közösen fogják gyártani. Feige elárulta, hogy a Hálószövő benne lesz a Bosszúállók 3. és 4. részében, majd a Hazatérés (Homecoming) folytatását is közösen készítik, eddig ez a terv. A Marvelnek vannak elképzelései, de hogy milyen tervek ezek, arról nem árultak el semmit.

Néhány nappal ezelőtt bejelentették, hogy Josh Brolin fogja megformálni Kábelt a Deadpool 2-ben, de a színész testesíti meg Thanost is. De Feige ezt egyáltalán nem tartja problémásnak. „Nem írjuk bele a szerződésekbe, hogy milyen szerepeket vállalhatnak az emberek. Ráadásul Thanos és Kábel nem egy, hanem teljesen különböző személyiségek.” – mondta a fejes.

Sajnos nem terveznek R kategóriás filmeket, így ha valaki egy jó kis szaftos és véres Penge vagy Megtorló filmre vágyna, akkor jobb, ha erről nem ábrándozik. A humor pedig továbbra is szerves része lesz a Marvel produkcióknak. Nem követelik ugyan, hogy a szkript első 45 oldalán legyen vagy 15 poén, de azért a sztorinak itt-ott humorosnak kell lennie, Feige szerint ugyanis így lehet a legjobban megfogni a nézőket.

2

Megvan a Galaxis őrzői 3. részének a rendezője

Semmi jel nem utal arra, hogy a Galaxis őrzői 2. (The Guardians of the Galaxy Vol 2.) elhasalna. Sőt, Amerikában az előrejelzések szerint legalább 150 millió dollárt fog hozni első hétvégéjén. Ennek fényében értelemszerű, hogy a Marvel igényt fog tartani a harmadik felvonásra is. James Gunn Facebook oldalán írta le, hogy át kell rágnia magában, hogy meg akarja-e csinálni, ez el is tartott pár hónapig. Éreznie kellett, hogy igazán akarja a filmet, nem a pénz motiválta és az is mellékes volt, hogy sokan őt szeretnék látni a következő élén.

guardiansof

Mi a válasz? Igen, Gunn írja és rendezi a Galaxis őrzői 3-at. Van még jó néhány karakter, akiket be lehet mutatni és van bőven kaland, amit el lehet mesélni.

10

Thor: Ragnarök előzetes – Pörölye nélkül mire lesz képes?

thorrag

Már a Thor: Sötét világ (Thor: The Dark World) előtt is többször megemlítették, hogy lesz folytatás, el fog készülni a harmadik felvonás is. 2015-ben Ruben Fleischer, Rob Letterman és még Rawson Marshall Thurber neve is felmerült rendezőnek, majd Taika Waititi-vel ültek tárgyalóasztalhoz, akivel sikerült is megállapodni. Majd megszellőztették, hogy Bruce Bannernek is fontos feladat jut a cselekményben. Stephany Folsom látott hozzá a forgatókönyvhöz, amelyet végül Eric Pearson tökéletesített. Majd világossá vált, hogy mivel a Planet Hulk képregénysztorit túl rizikós lenne megfilmesíteni, így inkább fogták és átültettek belőle pár részletet a Thor Ragnarökre keresztelt produkcióba.

Cate Blanchett testesítheti meg Helát, aki hosszú időt töltött bezárva, majd egy véletlennek köszönhetően újra szabad lesz és egyáltalán nem fogja vissza az erejét. A színésznő capoeriát is tanult a szerepre való felkészülés során. Jeff Goldblum formálhatja meg Nagymestert, aki különösen szeret manipulálni és játszani mindenkivel. Tessa Thompson lesz a harcias és italt eléggé kedvelő asgardi harcos, Valkűr és a Nagymesterrel van némi üzleti ügye. Karl Urban bújhat Hóhér bőrébe

Thort bebörtönzik a galaxis távoli végletében varázslatos pörölye nélkül. Versenyt fut az idővel, vissza kell jutnia Asgardba, hogy megakadályozza, hogy a kegyetlen Hela megsemmisítse otthonát és az asgardi civilizációt. Meg kell akadályoznia a Ragnarötököt. Ehhez azonban túl kell élnie a halálos gladiátorjátszámákat, ahol korábbi szövetségesével és Bosszúálló társával kénytelen szembenézni, a Hihetetlen Hulkkal.

Tovább “Thor: Ragnarök előzetes – Pörölye nélkül mire lesz képes?” »

1

Pókember high-tech ruhája

spidermSpoileres lehet
A képregényben Peter Parker saját maga készítette a piros-kék Pókember göncöt, viszont volt idő, amikor Tony Stark mellett dolgozott és kapott tőle egy upgrade-elt kosztümöt is, amely teljesen más volt a megszokottól. Nos, a rebootban Parker szintén a Starktól kapott ruhát viseli, azonban ez nem csupán egy átlagos cucc, akad benne jó néhány érdekesség.

Igazi high tech felszerelés kapott helyet benne. JARVIS-hoz hasonló mesterséges intelligencit pakolt bele Stark holografikus felülettel. A mellkason található pókjel tulajdonképpen megfigyelő drón, be lehet vetni, így átfogó képet tud adni egyes területekről. Parker tudja alakítani a háló méretét és több irányba is tudja kilőni, a maszk szemrészének szintén  vannak külön funkciói.

Eric Carroll producer elmondása szerint Stark nyomkövetőt is tett ajándékába, szóval ha kedve tartja bármikor le tudja nyomozni, hogy éppen merre hősködik Parker. Erre a srác is rájön és az előzetesben látott barátja segítségével próbálja kiiktatni a szerkezetet, ekkor találnak rá a sok beültetett kütyüre. A ruha képes beszélni, kérdéseket feltenni, amire Parker tud reagálni. Ezáltal képes feljebb tekerni a hőfokot is, ha éppen fázik vagy világítani is tud, ha éppen sötét van.

5

Pókember: Hazatérés – itt az új előzetes

spidermanhaloA fél internet a halántékát kocogtatja, hogy állítólag a Sony a tervezett Venom és Fekete Macska filmeket nem a Marvel Mozis Univerzumába próbálja benyomni. De azért ne vegyük biztosra, hogy a pletykák valóban igazak, hiszen a stúdió is beláthatja, hogy sokkal jobban járna, ha nem kezdene bele egy különálló franchise-ba. De egyelőre itt van nekünk az új Pókember, aki ezúttal Keselyűvel mérkőzhet meg. A karakter ugyan a rajzolt lapokon többször is összecsapott a Falmászóval, de a legtöbb esetben nem lehetett komolyan venni az öreg fickót. Úgy tűnik, hogy filmverzióban eléggé kemény lesz.

Tom Holland bújhat a Hálószövő kék-piros ruházatába és Vasember oldalán hálóhintázhat a felhőkarcolók között. Mary Jane valószínűleg nem bukkan fel.  Az új előzetest tegnap leadták a CinemaConon, most pedig a világhálón is elérhetővé vált. Júliusban érkezik a film.  Tovább “Pókember: Hazatérés – itt az új előzetes” »

0

A galaxis őrzői 2 tv trailer

galaxisorzoivol2karakter1Ismét meg kell menteni a galaxist. Egy tolvaj, egy bérgyilkosnő, egy kemény legény, egy őrült és egy kicsiny fa próbálkozik, vélhetően sikerrel. A régebbi karaktereken kívül lesz jó néhány új, színes egyéniség, plusz betoppan Kurt Russell is, aki Peter Quill apja lesz. Ó és hát ugye a csapatnak lesz még dolga, hiszen a Bosszúállók következő részében szintén ki kell húzni az univerzumot a csávából. Ráadásképpen borítékolható, hogy jön a harmadik felvonás is.  Tovább “A galaxis őrzői 2 tv trailer” »

0

Pókember: Dolgoznak a Silver Sable – Fekete Macska forgatókönyvön

silversableA Sony mindig megpróbál úgy tenni, mintha stabil távlati tervei lennének a Pókember franchise-zal. Aztán inkább előrukkol egy reboottal. Még a Tobey Maguire időszakban próbálkoztak egy Venom spin off filmmel és elviekben Fekete Macska is bemutatkozott volna. Miután Andrew Garfield bújt a piros-kék göncbe szintén szóba kerültek az eshetőségek, de a stúdió időközben megegyezett a Marvellel.

Múlt héten derült ki, hogy újra nekifutnak a Venom projektnek, most pedig napvilágot látott, hogy tervezőasztalra került a Fekete Macska-Silver Sable film is. A két hölgy a képregényekben általában Pókember oldalán harcolt. Lisa Joy, a Westworld showrunnere tette le az asztalra a szkriptet, amelyet Chris Yost, a Thor: Ragnarok írója fogja kipofozni.

Sable 1985-ben mutatkozott be, a hölgy profi zsoldossereget tart fenn, a csapat neve Vad Banda, velük ered veszélyes bűnözők nyomába. Már persze ha rendesen megfizetik érte. A nő kiváló harcművész és egészen jól bánik a fegyverekkel is.

Fekete Macska betörőként dolgozott, nem volt semmiféle különleges tulajdonságra, majd később szert tett egy balszerencsét hozó képességre. Ami annyit jelent, hogy bunyó közben az ellenfelét valamilyen balszerencse éri.

0

A Fekete Párduc dél-koreai forgatásáról

Fekete Párduc már bemutatkozott a Marvel Univerzumban, de a Polgárháború nem kifejezetten róla szól. Viszont kap ő is egy külön filmet, Wakanda uralkodója 2018 februárjában mutathatja meg igazán, hogy mire képes. És egyúttal megismerhetjük az afrikai országát. Jelenleg Dél-Korában zajlik a forgatás, legutóbb éppen egy üldözést vagy ilyesmit rögzítettek…a nyílt utcán. Szóval pár kép és  videó felkerült a világhálóra.

 

#블랙팬서 #영화 #촬영 #광안리 #부산 #blackpanther #movieshoot at #busan #gwanganbeach

ᴶᴬᵞ ᴷᴬᴺᴳ (@jyeonkang) által megosztott bejegyzés,

Tovább “A Fekete Párduc dél-koreai forgatásáról” »

1

2018-ban jöhet a Venom film is

venomNem is oly rég a Warner bejelentette, hogy Aquaman 2018 október 5-e helyett 2018 december 21-én érkezik. A megüresedett időpontra lecsapott a Sony és gyorsan berakták Venomot. Korábban úgy volt, hogy Alex Kurtzman rendezi a spin off filmet, de helyette más fogja ledirigálni a produkciót. A forgatókönyvön Scott Rosenberg és Jeff Pinkner ügyködik.

Venomnak évek óta szeretne a Sony saját filmet adni. Már akkor szó esett róla, amikor még Tobey Maguire húzta fel a pókgöncöt, majd a rebootnál ismét megerősítették, hogy nem tettek le az elképzelésről. Viszont akkor úgy volt, hogy a Pókember kalandokhoz egyáltalán nem lesz köze a figurának. Azonban a franchise a Marvel Mozis Univerzumán belül kapott újabb erőre, az alku pedig valószínűleg ezt a karaktert is érinti.

A képregényekben Pókember egy másik bolygón harcolva jutott hozzá a fekete pókruhához, amelynek volt egy-két pozitív tulajdonsága, de kiderült, hogy jobb lesz, ha megválik tőle. Egy ideig a Fantasztikus Négyes vendégszeretetét élvezte a szimbióta, majd megszökött és rámászott Eddie Brockra, aki éppen eléggé dühös volt Peter Parkerre. Tulajdonképpen el lehetne érni, hogy Pókember az űrben kapja meg ezt a “ruhát”, hiszen hamarosan Thanos ellen indul.

Érdekességképpen megemlítem, hogy a napokban kezdett terjedni a Redditen egy teória, miszerint az Élet (Life) sci-fi tulajdonképpen a Venom előzménye.

0

Zazie Beetz lesz Domino a Deadpool 2-ben

dominoA következő Deadpool filmben benne lesz Kábel és Domino is. Eddig még nem tették közzé, hogy ki fogja megformálni az időutazó mutánst, több színész jelezte, hogy rá lehet számítani és pletyka kapcsán is szóba jött pár név. Viszont utóbbit Zazie Beetz testesítheti meg, a színésznő aláírt a folytatásra. Beetz az Atlanta szériában bizonyított, de látható volt a Netflix Easy antológiasorozatában és a 2016-os Wolves drámában.

Domino rendkívül jól bánik a fegyverekkel, ügyessége és reflexe sokkal jobb, mint egy átlagembernek. De ami igazán jellemző rá, hogy telepatikus úton képes a körülötte zajló eseményeket befolyásolni. Mindez nagyjából annyit jelent, hogy az ellenfele balszerencsés lesz.

Reynolds így jelentette be a hírt. Tovább “Zazie Beetz lesz Domino a Deadpool 2-ben” »