1

Félvilág

felvilag

Ha valaki azt mondja a S.O.S. szerelem! és a 9 és ½ randi után, hogy a forgatókönyvíró, Köbli Norbertnek átlagosnál jobb, sőt, izgalmas filmekhez lesz közé, bizony eléggé szkeptikusan, kétkedő hümmögéssel fogadtam volna. Majd 2011-ben leesett az állam A vizsga láttán. Ki gondolta volna, hogy végre láthatunk egy izgalmas magyar thrillert? Majd A berni követ után már végképp meg kellett emelnem kalapom az alkotók és Köbli előtt. Ezek fényében némiképp apró csalódás a Félvilág, ugyanakkor még így az átlag felett teljesít. Tovább “Félvilág” »

0

Forog a Sóhajok hídja

gryllusKodelka Ferenc hentesmester az 1920-as években viszonyt folytatott Schwartz Máriával, aki Léderer Gusztáv csendőr neje volt és mellesleg férje nyomására prosti lett. A hentes többször is Lédereréknél töltötte az estét és állítólag 70 millió koronát csaltak ki tőle. 1925-ben megölték, feldarabolták és a testrészeket egy bőröndben a Dunába lökték.

Az index híre szerint Gryllus Dorka, Hegedűs D. Géza és Nagy Zsolt játszhatják a főbb szerepeket a 480 millió Ft-os állami támogatást kapó Sóhajok hídjában, amelynek forgatása már el is indult Szász János, A nagy füzet rendezőjének vezényletével. Nagy alakítja Léderert, Gryllus játszhatja nejét és Hegedűs lesz Kodelka.

7

Gondolj rám előzetes

gondoljDr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt. Egy szép – vagy inkább csúnya – napon kollégája ővele közli a rossz hírt. A minta férj, a legszeretőbb apa, a legkedveltebb orvos ekkor ördögi tervet eszel ki: szépen magára haragítja a szeretteit, a gyerekeit, a feleségét (Eszenyi Enikő), az anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük. Ám amikor már mindenkit lebontott maga körül, és egy emberként azt gondolják róla, hogy egy ocsmány, önző, kibírhatatlan alak – még mindig él, holott az emberi – orvosi – számítás szerint már rég a temetőben kéne lennie…

A film a Kern Andrásra oly jellemző fekete humorral, csavarosan, szellemesen mesél, hazugságainkon, árulásainkon, bűnös és gyakran a visszájukra forduló „jót akarásainkon” keresztül egyfajta szembenézés önmagunkkal. „Szeretném, ha ez a film igazi MOZI lenne, nem vígjáték, nem tragédia, nem blockbuster, hanem egy emberi történet, kicsit lelkizős, amin sokat lehet nevetni, amelyben magára ismerhet a néző, és felteheti magának a kérdést, hogy a főszereplőhöz hasonlóan cselekedne-e. Ezt nevezem én MOZInak, dramedynek.’ – nyilatkozta Kern.

Tovább “Gondolj rám előzetes” »

3

Mozis szokások Magyarországon

A Cinema City 1000 választ feldolgozó, országosan reprezentatív, mozis szokásokat feltérképező kutatásáról olvashattok az alábbiakban.

A film nyelve ideális esetben a magyar, a nézők kedvenc műfaja a vígjáték, legyen az akár hazai, akár külföldi derül ki a Cinema City első, országosan reprezentatív, mozis szokásokat feltérképező kutatásából. A mozizás 120 éves jubileuma alkalmából készített online lekérdezés rámutat, hogy a magyarok 40%-a rendszeresen, legalább félévente jár moziba, mely a régió országai közül kimagasló eredmény. A magyar nézők kedvence színészei Jason Statham, Brad Pitt, Sandra Bullock, Csányi Sándor, Rudolf Péter, Oroszlán Szonja és Schell Judit.

Tovább “Mozis szokások Magyarországon” »

6

A fekete múmia átka

feketemumia

A fiatalok egy része számára az olvasás már retro dolognak számít, így sajnos ők már kevésbé ismerhetik Rejtő Jenő munkásságát. Pedig könyvei letehetetlenek, karikatúraszerű karakterei kellőképpen szimpatikusak és a történetek humora kacagtató. Viszont ponyvaregényei nem feltétlenül kívánkoztak a vászonra. A felvonultatott „úriemberek” és cselekmény kifejezetten a lapokon hatottak üdítően. A 90-es években próbálkoztak egy szórakoztató filmmel, de A három testőr Afrikában gyakorlatilag nem tudott semmit visszaadni és megidézni a könyvből, a 2008-ban felbukkan (azóta eltűnt) amatőrök által összedobott 14 címre hallgató előzetes pedig egyenesen borzalmas volt.

Madarász István viszont A detektív, a cowboy és a légió című kisregényéből próbált élvezhető filmet forgatni, amit nem a moziknak szántak, hanem a tévében adtak le. Tehát szűkösebb költségvetésből készült az alkotás, nem kalandozhatunk az idegenlégióval a Szaharában és nem járhatunk egy elveszett cirkáló fedélzetén. Tovább “A fekete múmia átka” »

1

Víkend előzetes

vikendLengyel Tamás alakítja Istvánt, a tehetős építkezési vállalkozót, Gryllus Dorka pedig az ügyvédjét, Mártát formálja meg, Simon Kornél játssza Lászlót, a nő férjét. Mivel egy fontos ügyet sikerül megnyerni úgy döntenek, hogy Erdélybe utaznak és egy vadászattal ünnepelnek. Azonban nem vad, hanem egy ember kerül a puskacsövük elé és a nyugodalmasnak, vidámnak ígérkező kikapcsolódásból nem lesz semmi. Ráadásul még feltűnik a színen az Árpa Attila által játszott alak is. Szeptember 10-től a mozikban. Talán megint láthatunk egy jó magyar thrillert? Tovább “Víkend előzetes” »

1

2 milliárd a Kincsem filmnek

kincsemKét produkció is formálódik a világhírű magyar versenylóról, Kincsemről. Herendi Gábor dirigálhatja az egyiket, amelynek összesen 2 milliárd 78 millió Ft-ot ad a Filmalap. Egészen meglepő, de nem teljesen szokatlan, hiszen volt már rá példa, hogy milliárdon felüli összegből gazdálkodhatott egy film.

Az index leírása szerint egy modern kalandfilmre kell számítani, amiben Blaskovich Ernő nemes és Otto von Oettingen osztrák főúr küzdelmére összpontosítanak. Magyar színészeket fognak leszerződtetni és az alkotás is magyar nyelvű lesz. Mindazonáltal a nemzetközi színtéren is helyt kell állnia, pláne, hogy itthon egyáltalán nem lehetne nyereséges egy ilyen büdzséből forgatott mű.

A másik tervezetre 5,8 milliárdot fognak eltapsolni, viszont ehhez nem kérték a Filmalap segítségét. Bereményi Géza írta a forgatókönyvet, Roger Christian vezényelhet a munkálatok alatt és nemzetközi szereposztással készülhet a film.

1

Parkoló

parkolóposzter

A hazai filmiparban és annak közelében temérdek író-rendező mászkál, akiknek a fejében művészi produkciók születnek és alig várják, hogy elképzeléseikhez pénzt kapjanak. Az meg már más kérdés, hogy egyáltalán beül-e valaki erre a moziban, de az eladott jegyek száma egyes direktorokat nem foglalkoztat, a lényeg, hogy elkészült a nagy művel. De a metaforákkal tarkított drámai filmbe szórakoztató elemeket is lehet keverni, viszont az megint más lapra tartozik, hogy sikerül-e élvezhetően kivitelezni a dolgot. Ilyen volt Antal Nimród Kontrollja, amely ügyesen tudta ötvözni a komolyabb és a humoros jeleneteket. Tovább “Parkoló” »

0

Argo2 = 100 000 néző! (16)

argo100

– „Csináljuk meg ezt a bulit!” – utasította Balog Tibi a társait, és megcsinálták. Az Argo2 (16) (már a mozikban) tegnap elit klub tagja lett: a Kovács Lajos, Scherer Péter, Bicskey Lukács és Kulka János főszereplésével készült akcióvígjátékra már százezren váltottak jegyet a hazai mozikban.

Az elmúlt három évben ez csupán három magyar filmnek sikerült – ám az Argo2 őket is túlszárnyalta, hiszen április 30-i bemutatója óta mindössze 28 napra volt szüksége, hogy elérje ezt a sikert: ilyen gyorsan ilyen messzire az elmúlt öt évben egy itthon készült film sem jutott el.

A nézőszám nyilván nagyon fontos, de még ennél is többet jelent számomra, hogy a közönség eddigi visszajelzése kiemelkedően pozitív! Úgy érzem, a film elérte a célját: 90 percen keresztül szórakoztatja az embereket – kommentálta a hírt Árpa Attila, a film író-producer-rendezője.

Kedd este az Argo2 egyik nézője alaposan meglepődhetett: a Tysont alakító Kiss József köszöntötte abból az alkalomból, hogy ő lett a százezredik jegyvásárló.

És nincs megállás, az Argo2 lendülete töretlen. Még mindig ott van a toplistán, és a nézők érdeklődése alig csökken: ez pedig újabb népszerűségi rekordokat ígér az elsöprő hangulatú akcióvígjátéknak.

IC Press

0

Argo 2

argo2

Nem csoda, hogy megrendült a bizalom a magyar filmek iránt. Rettentően kevés jó szórakoztató alkotást tud felmutatni a hazai ipar. Jobbára humortalan vígjátékok érkeztek, amelyek leginkább úgy néztek ki, mintha egy haveri kör állt volna össze, hogy felvegyenek néhány jelenetet. Mint egy Adam Sandler opusz esetében. Ha az elmúlt évek mezőnyét nézem, talán egy kezemen össze tudom számolni, hogy mennyi nyújtott igazi kikapcsolódást. Ezek között az Argo is benne volt. A folytatásra sokat kellett várni, csak remélhettük, hogy nem rontják el és a végeredmény eléggé tetszetős lett. Tovább “Argo 2” »

3

Balog Tibi és bandája rekordot döntött

argo2

Árpa Attila kultfilmjének folytatása, az Argo2 (16) (már a mozikban) minden hazai várakozást felülmúlóan nyitott a mozikban! Az április 30-án bemutatott akció-vígjátékot az első hétvégéjén 40.287 néző látta, ami új rekordot jelent a magyar filmgyártásban: a Filmalap fennállása óta egy magyar film sem kezdte ennyire jó nézettséggel a mozis pályáját, így Balogi Tibi suttyó bandája olyan sikerfilmeket előzött meg, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Coming Out, a Fehér Isten, a Swing vagy Liza, a rókatündér. A szakértők szerint ennek a filmnek sikerülhet az, ami mostanában egy magyar filmnek sem: a végső nézőszám elérheti a 150 ezres álomhatárt!

„A nézőszám nyilván egy nagyon fontos dolog, de még ennél is többet jelent számomra az, hogy a közönség eddigi visszajelzése kiemelkedően pozitív! Sőt akadnak olyanok, akik már most többször látták a filmet. Alig várom a vidéki közönségtalálkozókat” – nyilatkozta Árpa Attila rendező.

Argo2 – Már a mozikban!