1

First Day Kill My Father előzetes

firstdaykillmyLoung Ung 2000-ben kiadott memoárjára Angelina Jolie vetett szemet, 2015-ben úgy döntött, hogy ő fogja levezényelni az adaptációt. A színésznő a szerzővel közösen megírta a forgatókönyvet, a Netflix pedig vállalta a dokumentumfilm forgalmazását. A forgatás tavaly februárban vette kezdetét. Nyilván már a rendező személye, illetve a csatorna neve is eléggé nagy figyelmet generált, de csak akkor vetült rá igazán a reflektorfény, amikor a Variety beszámolt, hogy kambodzsai gyerekeket használtak ki a szereplőválogatások során. Jolie cáfolta a lap információit, hogy mindvégig jelen voltak a gyerekek szülei vagy gyámjai. Az alkotás egyébként az 1975 és 1978 között kambodzsai helyzetet mutatja be, amikor a vörös khmerektől rettegett mindenki.   Tovább “First Day Kill My Father előzetes” »

0

Nehezen rázták gatyába a Setét tornyot

darktowerAzt hiszem, hogy nem kell bemutatni, hogy a Setét torony (Dark Tower) milyen nehezen készült el. Ron Howardék merész elképzelését – 3 film, két sorozat – Hollywood stúdiói nem merték bevállalni, végül a Media Rigthts Capital a Sony-val közösen dobta össze a szükséges költségvetést az első produkcióhoz, amely e hétvégén kerül megmérettetésre.

Sikeres lesz? Jó kérdés. Stephen King regénysorozatának masszív rajongótábora van, de eléggé vegyes érzelmekkel fogadták az előzeteseket. Ráadásul a Variety legutóbbi témába vágó cikke sem fogja növelni a film népszerűségét.

A szaklap több forrásra hivatkozva írja, hogy amikor Nikolaj Arcel megmutatta a Setét torony elsőre összeollózott változatát Modi Wiczyk és Tom Rothman fontolóra vették, hogy egy tapasztaltabb rendező felügyeletével újravágatnák a produkciót. Állítólag erre nem került sor, hiszen megdobta volna a költségeket, de Rothman személyes felügyeletével több változtatás történt.

Eléggé úgy tűnik, hogy bukás esetén azonnal rákennék a felelősséget Arcelre. A direktort Oscarra jelölték az Egy veszedelmes viszonyért (En kongelig affære) és A tetovált lány (Girl With Dragon Tattoo) forgatókönyvéért szintén sok dicséretet kapott, ennek fényében bízták rá a 66 milliós fantasy-t, amely eléggé komplikáltnak bizonyult számára.

Tavaly októberben három vetítést is tartottak, az effektek ekkor még nem voltak készen, de állítólag eléggé nagy katyvasznak látszott a film. A közönség nem tudta hova tenni a sztorit, a regények mitológiáját sem mutatta be a történet érthetően. Végül Howard és Akiva Goldsman hozta úgy-ahogy elfogadható formába a végső verziót.

Hozzá kell tenni, hogy a Wizcyk és Rothman cáfolt és inkább elégedettségüknek adtak hangot. Utóbbi úgy fogalmazott, hogy reméli, hogy a jövőben még fog együtt dolgozni Arcellel, előbbi pedig azt mondta, hogy minden a legnagyobb rendben van, időben sikerült befejezni a film és a büdzsét sem lépték túl.

0

A Stratton következő előzetese

strattonÚjabb előzetest dobtak ki az angol akciófilmhez. Simon West rendezésében Dominic Cooper (Henry Cavill helyére hozták be) nemzetközi terroristákra vadászik. Connie Nielsen, Tom Felton, Gemma Chan és Derek Jacobi is részese a szereplőgárdának. 2015 nyarán zajlott a forgatás, szóval épp ideje, hogy levetítsék a produkciót Angliában. Mellesleg a híre nem túl jó, az imdb-n 5-ös átlag alatt tartózkodik.  Tovább “A Stratton következő előzetese” »

1

Az – új előzetes

pennywiseJelen pillanatban még úgy tűnik, hogy a Stephen King klasszikus regényéből készült Az (It) adaptáció eléggé felcsigázta a közönséget. Három hónap van még Halloweenig, általában akkorra szoktak ígéretes horrort berakni, de Andres Muschietti rendezése szeptemberben érkezik, így a műfaj rajongóinak nem kell már sokat várniuk. A Warner stúdiónak nincs más dolga, mint a figyelmet továbbra is fenntartani. Elvileg nyert ügyük van.

Az újabb trailerben a gyilkos bohóc is megszólal, nem csak a gyerekszereplőkre hozzá rá a frászt, hanem a nézőkre is. Bill Skarsgard játssza a karaktert, a Vesztesek klubjába Jaeden Lieberher, Finn Wolfhard, Wyatt Olef, Jeremy Ray Taylor, Chosen Jacobs és Sophia Lillis tartozik. Tovább “Az – új előzetes” »

3

Comic Con: Ready Player One előzetes

Ugyan 2011-breadyplayeren jelent meg Ernest Cline regénye, de 2010-ben a Warner komoly csatát folytatott más stúdiókkal a jogokért. A szerző maga írta a forgatókönyvet, amelyen Eric Eason végzett néhány simítást, majd még Zak Penn is dolgozott rajta egy picit. Steven Spielberg lépdelt fel a fedélzetre, nem csupán rendezőként vett részt a munkában, hanem a produceri feladatokat is ellátta.

Tye Sheridan szerződött le a főszerepre. Art3mis eljátszásáért Elle Fanning, Olivia Cooke és Lola Kirke is síkra szállt, amiből Cooke jött ki győztesen. Ben Mendelsohn lett a gonoszkodó Nolan Sorrento, Simon Pegg testesítheti meg Ogden Morrow-t és Mark Rylance játszhatja James Halliday-t.

A jövőben járunk, az emberiség nagy része az OÁZIS virtuális valóságban tevékenykedik. Ebben a virtuális valóságban lehet tanulni, dolgozni vagy akár szórakozni is. És ennek tervezője, Halliday rejtvényeket és nyomokat hagyott hátra, amelyeknek megtalálója és megfejtője hozzájuthat mesés vagyonához. De a vadászoknak (vagy ahogy a könyvben nevezik őket: nyesteknek) eléggé otthon kell lennie a 80-as években, hiszen a milliárdos odavolt ezért a korszakért. Tovább “Comic Con: Ready Player One előzetes” »

0

Hóember előzetes – Fassbender és Ferguson sorozatgyilkos után nyomoz

snowmankepItthon is ismertek Jo Nesbo regényei, Harry Hole nyomozó eredményeivel a magyar közönség is megismerkedhetett. A szerző eddig 11 könyvet írt a detektívvel a főszerepben. Ezek közül a 2007-ben kiadott Hóemberre (The Snowman) esett a Working Title választása, először ezt a krimit viszik vászonra. 2013-ban Martin Scorsese foghatta kezében a gyeplőt, azonban 2014-ben Tomas Alfredson került a helyére. 2015 szeptemberében Michael Fassbender személyében megtalálták a főszereplőt, Rebecca Ferguson vállalta Katrine Bratt megformálását, Chloe Sevigny, Charlotte Gainsbourg, Val Kilmer, James D’Arcy, Toby Jones és J.K. Simmons is fellépdelt a fedélzetre.

A tél beköszöntével, az első hó leesése után női hullára bukkannak és ez még csak a kezdet. Minden egyes esetnél a tettes egy-egy hóembert hagy maga után. Hole nyomozónak társával együtt kell az elkövetőt megtalálni.

A forgatás 2016 januárjában indult meg Norvégiában, ezáltal a skandináv vidék hangulatát vissza tudják adni. Magyarországon október 12-én mutatják be. Tovább “Hóember előzetes – Fassbender és Ferguson sorozatgyilkos után nyomoz” »

2

A kör (The Circle)

akor

Bármily meglepő egyesek számára, de volt internet nélküli világ. Ha valaki meg akart kérdezni valakitől valamit, akkor találkozott vele, esetleg vezetékes telefonon felhívta. Nem kell aggódni, így is terjedtek a szaftos hírek, csak épp nem gombnyomásra. Aztán jött az iwiw, ahol hirtelen minden tágasabb lesz a kényelmes székünkből nézve. Ó, ez az ismerős elment az Adriára, a másik összejött Bélával, a harmadik pedig épp berágott valakire. Nem sokkal később átléptünk a Facebook korba, ahol már olykor-olykor kész reality show zajlik. És ugye a nagy többség – még ha kicsit pironkodva is- de szeret kukkolni, szereti beleásni magát a pikáns részletekbe. Ergo: sokan megosztják teljes magánéletüket, betekintést nyújtanak privát(nak gondolt) életükbe. A kör mintha éppen ennek veszélyességének hívná fel a figyelmet, de mintha az alkotók is inkább az Instagramjukkal, Twitterükkel, Facebook oldalukkal lettek volna elfoglalva a munkálatok alatt. Tovább “A kör (The Circle)” »

0

A Wrinkle in Time előzetes

wrinkleinAva DuVernay kapott 100 millió dollárt, hogy vászonra vigye Madeleine L’Engle 1962-es fantasy regényét. Az összeg egy része elmehetett a színészekre, hiszen Storm Reid, Reese Witherspoon, Mindy Kaling, Levi Miller, Chris Pine, Gugu Mbatha-Raw, Michael Pena, André Zach Galifianakis, és Oprah Winfrey játszanak az A Wrinke in Time-ban (vagyis magyar keresztségben az Időcsavarban)

Meg (Reid) 13 éves lány, akit érdekelnek az univerzum titkai, édesanyjával (Mbatha-Raw) és édesapjával (Pine) az univerzum közösen kutakodnak. Ám a szülőknek nyoma vész, miután nagy felfedezést tesznek a időutazással és a téridővel kapcsolatban. Meg, testvére Charles és barátjuk Calvin megpróbálják megkeresni őket, három varázslatos lény is segít nekik. Tovább “A Wrinkle in Time előzetes” »

0

Kép a Ready Player One-ból

2018 egyik legvártabb filmje a Ready Player One, amelynek nagy része az OÁZIS virtuális valóságban játszódik. Tye Sheridan játssza Wade Wattsot, vagyis Parzivalt, aki szintén szeretné megtalálni és megfejteni a “program” megalkotója által hátrahagyott nyomokat, így örökölve meg hatalmas vagyonát.  Steven Spielberg ült a rendezői székben.

0

Cold Skin előzetes

coldskinkepXavier Gens a Hasadás (The Divide) után a The ABCs of Death egyik szegmensét és a Crossing Lines három epizódját rendezte. Aztán egy időre lepihent. Majd újult erővel vágott bele a munkába, idén három rendezése is érkezik, e mellett producerként tartotta rajta a szemét egy horroron. Ezek közül a Cold Skinhez érkezett egy rövidke előzetes és pár poszter. David Oakes, Ray Stevenson és Aura Garrido (korábban Elena Anaya és Stellan Skarsgard) lehettek volna a főszereplők) részesei a szereplőgárdának.

Egy gőzhajó tart a déli sarkkörnél található szigethez. Egy fiatalember időjárás megfigyelőként dolgozna a mindentől távoli helyen, le kellene váltania kollégáját. De megérkezvén nem találja őt. Csak a világítótorony barátságtalan és szótlan őrével fut össze. Amikor leszáll az éj furcsa lényekre lesz figyelmes, a sötétséggel együtt elkezdődik a rémálom is.

Jesus Olmo és Eron Sheean írták a forgatókönyvet Albert Sanchez Pinol itthon is megjelent regénye alapján. Eredetileg (2009-ben) David Slade lett volna a rendező. Tovább “Cold Skin előzetes” »

3

A Setét torony következő előzetese

setettoronyTúl vagyunk a hollywoodi nyár felén és eddig csak a képregényfilmek tudták az amerikai és a nemzetközi területeken nagyobb sikert aratni. Augusztus elején érkezik a Setét torony (Dark Tower), amelynek ugyan hatalmas rajongói köre van, de a Stephen King adaptációk jó része nem teljesített jól a kasszáknál. Remélhetőleg az Idris Elba és Matthew McConaughey főszereplésével forgatott alkotás azért minőségi darab lesz, visz némi színt a vakációba és Nikolaj Arcel munkája minőségi darab lesz. Tovább “A Setét torony következő előzetese” »