0

Flatliners előzetes – Az Egyenesen át folytatása

flatlinerskep1990-ben mutatták be az Egyenesen át (Flatliners) filmet Julia Roberts, Kevin Bacon, Kiefer Sutherland, William Baldwin főszereplésével. A kritikusok nem lelkesedtek túlzottan érte és a bevétel sem volt igazán kimagasló, de azért mégsem merült feledésbe. Mivel a remake-ek korát éljük, nem lepődhetett meg senki, hogy 2015 októberében bejelentették, hogy munkálkodnak az új változaton, de kiderült, hogy kvázi folytatás lesz, amiben Sutherland is felbukkan. Ellen Page szerződött le elsőként a filmre, őt Diego Luna, Nina Dobrev, Kiersey Clemons és James Norton követte. Niels Arden Oplev munkálkodhatott a kamera mögött.

A 27 évvel ezelőtti alkotásban néhány fiatal arra próbált rájönni, hogy van-e élet a halál után. Oplev rendezésében 5 orvostanhallgató szintén veszélyes kísérletekbe kezd remélve, hogy újabb információkkal gazdagodhatnak. Megállítják szívüket néhány másodpercre, a halálközeli állapottól válaszokat várnak. De a vizsgálódások egyre veszélyesebbek és merészebbek lesznek, ráadásul múltjukban elkövetett bűneikkel is kénytelennek lesznek szembenézni. Olvasd tovább