2

Újabb Dunkirk előzetes

dunkirkA szuperhősök mellett jön egy újabb háborús film, méghozzá Christopher Nolantól. A rendező nem az akcióra és látványos jelenetekre helyezi a fő hangsúlyt, hanem a karakterekre és a drámára, legalábbis elvileg. A direktor az 1940-es dunkirk-i eseményeket meséli el, a szövetségesek szorongatott helyzetbe kerültek Franciaország partjánál, a németek komoly csapást tudtak volna rájuk mérni. Ám hezitálásuk csak jól jött a csapdába került katonák számára és sikerült kimenekíteni őket. Tom Hardy és Cillian Muphy már dolgozott együtt Nolannal, de jelen lesz Mark Rylance,  Kenneth Branagh,  James D’Arcy is.  Tovább “Újabb Dunkirk előzetes” »

0

Képek a Gyilkosság az Orient Expresszen új változatából

Talán az egyik legismertebb Agatha Christie krimi a Gyilkosság az Orient Expresszen (Murder on the Orient Express) és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ugyanez igaz a filmváltozatra is, amely 6 Oscar jelölést kapott. Novemberben érkezik az újabb verzió, a rendező Kenneth Branagh, aki egyúttal Poirot nyomozót is eljátszhatta. Korábban azt mondták, hogy sztárszereposztással akarják leforgatni, azt hiszem ez a törekvés sikerült: Johnny Depp, Judi Dench, Michelle Pfeiffer, Daisy Ridley, Penelope Cruz, Willem Dafoe, Josh Gad, Olivia Colman. Az EW hozott le pár fotót a filmből, bizonyára hamarosan befut az előzetes is, hiszen novemberben esedékes a bemutató.

gyilkossagazoriente5

Tovább “Képek a Gyilkosság az Orient Expresszen új változatából” »

0

Depp és Pfeiffer is játszhatna a Gyilkosság az Orient Expressz krimiben

pfeiffer2017 novemberében mutatják be a Gyilkosság az Orient Expresszen (Murder on the Orient Express) krimit, tehát Kenneth Branaghnak hamarosan hozzá kell látnia a forgatáshoz. Angelina Jolie-t szemelték ki a főszerepre, de ő nyáron kilépett, helyére Charlize Theront akarták megnyerni.

Annyi biztos, hogy a direktor afféle all star szereposztást akar, de egyelőre annyit lehet tudni, hogy Johnny Depp és Michelle Pfeiffer utazhatna az Agatha Christie regényéből formálódó projektben. Mivel a határidő szűkös, hamarosan kiderül, hogy kiket sikerült leszerződtetni.

Hilary Strong, az Agatha Christie Limited vezére támogatja a filmet. Elmondása szerint az 1957-es és az 1974-es verzió lenyűgöző volt, de a jelenkor közönsége nem nézi meg a régi adaptációkat. Ő pedig szeretné ha minél több emberhez eljutnának az írónő történetei.

4

Dunkirk előzetes

dunkirkChristopher Nolan ezúttal II. világháborús témát választott. Saját maga írta a forgatókönyvet a Dunkerque-i csatáról. A szövetségesek 1940 május végére a La Manche csatornáig szorultak vissza. Azonban a rendkívül szorult helyzet ellenére 330.000 katonát sikerült kimenekítenie a Csatorna túlsó partjára.

Tom Hardy, Kenneth Branagh, Mark Rylance, Cillian Murphy és James D’Arcy csatlakozott a szereplőgárdához. A filmet 2017. július 21-én mutatják be, de kijött egy rövidke előzetes, amelyet alább láthattok. Tovább “Dunkirk előzetes” »

5

Christopher Nolan II. világháborús filmet fog készíteni

nolanJelenleg Christopher Nolan azon kevés rendezők egyike, aki előtt nyitva áll bármelyik stúdió és producer ajtaja, alig várják, hogy belépdeljen hozzájuk. A direktor következő filmje a Dunkirk címen futó II. világháborús film lesz, amelynek forgatókönyvét ő maga írta.

A Warner korábban már bejelentette, hogy 2017. július 21-én kerül a mozikba egy Nolan-produkció, de akkor a részletek nem voltak ismertek. Mostanra kiderült, hogy valószínűleg Kenneth Branagh, Mark Rylance és Tom Hardy lesznek a főszereplők, a forgatási helyszínek kereséséhez már hozzáláttak.

A történet az 1940. májusi evakuációt meséli el, amely során 330.000 szövetséges katonát menekítettek ki Dunkerque-ből. A német támadás lényegében azért állt le pár napra, mert Gerd von Rundstedt úgy vélte, hogy könnyű célponttá, túlságosan sebezhetővé válnak. Hitler az offenzíva folytatása mellett döntött, ám ennyi idő alatt a britek megoldották a lehetetlennek tartott feladatot, így haderejük jelentős része is megmaradt.

0

Kenneth Branagh rendezi az Artemis Fowl-t

fowlKenneth Branagh továbbra sem tér vissza Shakespeare-hez. Marad a nagyobb költségvetésű filmek mellett, ugyanis bevállalta az Artemis Fowl adaptáció ledirigálását. Eion Colfer regényszériája alapján formálódik a történet, Fowl egy vagyonos 12 éves bűnöző lángelme, akinek családja otthonosan mozgott a a varázslatos lények által benépesített alvilágban. Az első könyvben a tündérek aranyát szeretné megkaparintani. Amikor 2013-ban bejelentették, hogy vászonra viszik Colfer műveit, akkor az első két rész történéseit szerették volna egy filmbe gyúrni. Ám a Variety híradásában jelenleg nem esik szó arról, hogy tartják-e ezt a tervet.

Michael Goldenberg, a Harry Potter és a Főnix Rendje (Harry Potter and the Order of the Phoenix) írója dolgozott a forgatókönyvön. Jelenleg Conor McPhersonnal tárgyalnak, hogy hajtson végre jelentős változtatásokat a szkripten, az úriember színdarabokkal foglalatoskodott korábban.

0

Kenneth Branagh az Orient Expresszen

JACK RYAN: SHADOW RECRUITAgatha Christie számos krimivel örvendeztette meg az olvasókat, regényeiből jó néhány tévéfilm és mozis átirat készült. A 70-es években mutatták be a Gyilkosság az Orient Expresszen (Murder on the Orient Express) thrillert, amelyben Hercule Poirot próbálta kideríteni, hogy ki ölhette meg a szerelvény egyik utasát. A film 6 Oscar jelölést gyűjtött be, nagy kritikai és anyagi sikert aratott.

Az újabb verzió mögött Ridley Scott áll producerként, a rendezői teendőket Kenneth Branagh-ra bízzák. Branagh az elmúlt időszakban került kapcsolatba a nagyobb költségvetésű projektekkel, a Thort követően Jack Ryant vihette el újabb kalandra, majd a Hamupipőkét (Cinderella) vezényelhette le.

1

Röviden: Hamupipőke (Cinderella)

hamupipokeMár mindenki kívülről fújhatja, hogy az Alice Csodaországban milliárdos bevétele után adta ki az ukázt a Disney, hogy élőszereplős filmet kell gyártani a klasszikus mesékből. Nem szolgahű másolatokról volt szó, hanem a jól ismert történeteken csavarintottak egyet. Legalább lehetett látni és érezni, hogy tényleg próbáltak kicsit kreatívak lenni. Effektekbe csomagolt drága, sok százmillió dollárt hozó fantasy-k. A Shakespeare-től eltávolodó képregényfilmben és akcióban utazó és bizonyító Kenneth Branagh nyúlhatott Hamupipőkéhez. Történet? A jól ismert sztorit mutatják be mindenféle fordulat vagy csavar nélkül. Ezúttal nem is próbálkoztak máshogy prezentálni az alapanyagot, egyszerűen csak újra végigvezetnek minket énekelgetések nélkül a bejáratott cselekményen. Habár eléggé ismerős, mégsem lehet lerágott csontnak nevezni. Meséről van szó, amelyet ha jól tárnak elénk újra és újra élvezhető lesz. Branagh érti a dolgát, Lily James aranyos és bájos, Cate Blanchett remekül hozza az utálnivaló mostohát. Tovább “Röviden: Hamupipőke (Cinderella)” »

6

Hamupipőke előzetes

cinderellaA Disney 4 évvel ezelőtt határozta el, hogy elkészíti a Hamupipőke (Cinderella) élőszereplős verzióját. Aline Brosh McKenna vághatott bele a forgatókönyvbe, majd Mark Romanek, a Sötétkamra (One Hour Photo) rendezője vállalta a fantasy ledirigálását. 2012 februárjában Chris Weitz dolgozta át McKenna szkriptjét és pár hónap múltan Romanek a szokásos kreatív nézetkülönbségek problémát bedobva távozott a tervezetből. Egy sokkal komorabb hangvételű filmet akart, de stúdiót nem tudta meggyőzni. Kenneth Branagh viszont jelentkezett, hogy boldogan levezényelné a produkciót.

A címszerepet Emma Watsonnak szánták, nemleges válasza után Gabriella Wilde, Saoirse Ronan, Alicia Vikander, Margot Robbie és Belle Heatcote neve is megfordult a fantasy környékén. A szerződést Lily James írhatta alá, Richard Madden játszhatta el a Herceget, Helene Bonham Carter a tündér keresztanyát formálhatja meg. Cate Blanchett Hamupipőke mostohaanyjaként gonoszkodhat.
Tovább “Hamupipőke előzetes” »

11

Top 10 Shakespeare-filmek

2014-08-top-10-shakespeareIrodalmunk legnagyobbjai, Kazinczy, Vörösmarty, Petőfi és Arany álltak sorba, hogy lefordíthassák, idén pedig a Globe Színház turnézza körbe a világot életművével. 450 éve született William Shakespeare, a „Bárd”, aki immár félévszázada andalít, gondolkodtat, megrendít és provokál – nemcsak a színpadon, nagyvásznon is. Következzék egy tízpontos házi feladat – nemcsak Shakespeare-ből, hanem egyúttal róla is. S persze mirólunk, emberekről.

írta Nikodémus

Tovább “Top 10 Shakespeare-filmek” »

8

Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit)

írta Nikodémus

2014-05-jack-ryan-1

Nem tudom, volt-e valaha drámai mélysége a Jack Ryan-sorozatnak. A CIA-elemzőből lett titkosügynök kalandjainak legújabb installációját figyelve ugyanis nem látok mást, mint egy simára polírozott hollywoodi tömegterméket, melybe szív és lélek nem nagyon szorult. Attrakció és piackutatás-optimalizált lamúr meg akciózás annál inkább, de ezzel alig vagyunk kisegítve. A Jack Ryan: Árnyékügynökkel Kenneth Branagh rövid időn belül második művészi fiaskóját hozta össze.

Persze maga a film nem élvezhetetlen: a tempó észvesztő, az akciók virtuózak, a karakterábrázolás pedig amolyan látványpékséges: felületesen nézve szép és csillogó, közelebbről megvizsgálva viszont gyorsan szétmállik. Leginkább főhősünk sínyli meg ezt a slendriánságot, aki lelkesen asszisztál a producerek vezényelte, mindenféle drámai súlyt nélkülöző eredettörténethez, hiszen mire kettőt pislantunk, zöldfülű kiskatonából máris megtört, ám annál elszántabb főszereplő válik. Ja, és még a szerelmi szál is elindul. No meg a világméretű konspiráció. Valamiféle rebootként szeretné tehát eladni magát a film, de a lecke felmondása se nem alapos, se nem elegáns.

Tovább “Jack Ryan: Árnyékügynök (Jack Ryan: Shadow Recruit)” »