0

The Most Hated Woman in America előzetes

mosthatedwomanMadalyn Murray O’Hair hírhedt ateista volt, egyáltalán nem tetszett neki, hogy gyermekének az iskolában kötelező az imádkozás a Biblia olvasása. Pert is indított, amelyet megnyert, ezt követően a Legfelsőbb Bíróság elrendelte, hogy a közpénzből fenntartott tanintézményekben töröljék el a kötelező hittel kapcsolatos oktatásokat. A hölgy elég nagy hírnévre tett szert, felszólalásai általában botrányosak voltak, még követői is ellene fordultak, sőt, gyermeke keresztény lett. Mindazonáltal elég szép vagyonnal rendelkezett, ezt próbálták megkaparintani egyesek. 1995-ben veszett nyoma családjával együtt, mint kiderül, mindannyiukat meggyilkolták.

Melissa Leo, Josh Lucas, Adam Scott, Vincent Kartheiser és Juno Temple főszereplésével készült film a hölgyről. Tommy O’Haver, az An American Crime: Bűnök (An American Crime) rendezője dirigálhatott a forgatáson. A Netflix március 24-én mutatja be. Tovább “The Most Hated Woman in America előzetes” »

0

Little Accidents előzetes

littleaccidentsEgy bányászfaluban járunk, ahol egy tragédia 10 keményen dolgozó munkás életét követelte, ami amúgy sem tesz jót a gazdasági válságban szenvedő településnek. Nő a feszültség, elégedetlenkednek az emberek. Majd egy tini eltűnése után egy munkás, a bánya vezetőjének magányos neje és egy helyi gyerek sorsa fonódik össze.

Sara Colangelo írta és rendezte a drámát saját 2010-es díjnyertes rövidfilmje alapján. Elizabeth Banks, Boyd Holbrook, Chloe Sevigny, Josh Lucas játsszák a főbb szerepeket. Amerikában január 16-án mutatják be.

Tovább “Little Accidents előzetes” »