0

Jonas Cuaron rendezi a jövőben játszódó Zorró filmet

 A jövőben játszódó Zorró mögött egy időben még a Fox stúdió állt, de a stúdió később letett a projekt elkészítéséről. 2012-ben Gael Garcia Bernal vállalta be a főszerepet, a rendezői székbe Rpin Suwannath ülhetett bele.

Eltelt pár év, a Zorro Reborn címet átkeresztelték Z-re, Suwannath is távozott. Egyetlen nagyobb stúdió sem áll jelenleg a tervezet mögött, a Lantica Pictures és a Sobini Films közösen hozza tető alá a filmet. Bernal továbbra is kitart, ráadásul a kamera mögé Jonas Cuaron állt be, akivel a Desierto-n is együtt dolgozhatott. Ha minden jól megy, akkor ősszel bele is vághatnak a forgatásba.

A cselekmény tehát a posztapokaliptikus jövőben fog zajlani, Zorrót a bosszú fogja hajtani. Négy évvel ezelőtt még úgy hírlett, hogy a készítők a sci-fi téma mellett némi western beütést is adnának a produkcióknak, Sergio Leonét és a Nem vénnek való vidéket (No County for Old Men) emlegették. Arról sajnos nem tudni, hogy ebből a szándékból mi maradt.

0

Jonas Cuaron rendezi az új Zorro filmet

zorro„Teljesen lenyűgözött a Desertio, Jonas rendkívüli érzékkel nyúlt az akciókhoz és az izgalmas jelenetekhez, remek vizuális stílusa van és nagyszerűen instruálta a színészeit.” – lelkendezett a Sobini Films vezérigazgatója, Mark Amin. A produkciós cég Jonas Cuaronra bízta az újabb Zorro film megírását, egyúttal a rendezői székben is akarják látni. Nincs sok idő a pepecselésre, mivel nyáron már azt szeretnék, ha forogna a kamera.

Kissé más lesz az eddig megszokott Zorro sorozatokhoz és filmekhez képest, mivel az újabb tervezet a közeli jövőben fog játszódni. De a maszkos és köpenyes igazságosztó továbbra is zsarnokokkal próbál leszámolni.

1

Desierto előzetes

desiertoJonas Cuaron neve ismerősnek tűnhet. Nem csoda, hiszen Alfonso Cuaron fia és a Gravitáció (Gravity) szkriptje is hozzá köthető. 2007-ben jelentkezett rendezői debütálásával, de a Año uña nem sok vizet zavart. De talán majd a Desierto, amelyben Gael Garcia Bernal próbálja elkerülni Jeffrey Dean Morgant.

A zsigeri, adrenalinpumpáló thrillerként jellemzett filmben a feszültségé lesz a főszerep. Mexikóból próbál átjutni az amerikai határon néhány szebb életben reménykedő ember. Azonban arra nem számítottak, hogy egy önjelölt igazságosztó járőrözik ezen a vidéken és lepuffantja az illegális bevándorlókat. Olvasd tovább

0

Jonas Cuaron rendezi a Forsakent

bernalAlfonso Cuaron és fia, Jonas Cuaron legutóbbi közös munkája szépen jövedelmezett és a kritikusok is odavoltak az űrfilmért. A Gravitáció (Gravity) után újabb forgatókönyvön dolgoznak, a Forsaken thriller-ben Gael Garcia Bernal játszhatja a főszerepet.

Bernal karaktere megpróbál Mexikóból az Egyesült Államokba jutni, tervét úgy valósítaná meg, hogy a forró Sonara-sivatagon kelne át. De nem csak a tűző nappal kell számolnia, kitartó üldözői is akadnak és társai egyre csak fogyatkoznak.

A rendezői teendőkat Jonas Cuaron fogja ellátni, egyelőre nem tudni, hogy mikor indul a forgatás.