0

All Nighter előzetes

allnighterkep1Gavin Wiesen, a Rokonlelkek (The Art of Getting By) bemutatkozó filmjét követően újabb alkotással jelentkezik. Nem kapkodta el, hiszen debütáló műve 2011-ben került bemutatásra. Az All Nighter vígjátékában J.K. Simmons alakítja azt a munkamániás apát, aki úgy dönt, hogy ellátogat lányához. Csakhogy nem találja, viszont belebotlik az csaj exébe és együtt próbálják kideríteni, hogy hol lehet.

Seth W. Owen forgatókönyvéből készült a film, az úriember korábban a Morgan sci-fin dolgozott. Emile Hirsch lesz az ex, Analeigh Tipton, Kristen Schaal és Taran Killam is felbukkan a produkcióban. Tovább “All Nighter előzetes” »

0

A tó előzetes – 5 Navy Seal-es és a nácik aranya

renegades2Egyes filmek esetében a stúdiók aggódnak, hogy nem tudják kellőképpen reklámozni. Legalább a bemutató előtt fél évvel már közzétesznek egy előzetest, de nem ritka, hogy a premier előtt egy évvel már kijön egy kedvcsináló. Luc Besson viszont nem kapkodja el. A Renegades, vagyis korábbi címén a The Lake jövő év elején kerül a nemzetközi piacra és csak most dobták ki hozzá a 2.20 perces videót.

A forgatókönyvet Besson és Richard Wenk írták, a rendezői teendőket Steven Quale, A vihar magja (Into the Storm) alkotója látta el. Sullivan Stapleton, Charley Bewley, J.K. Simmons, Joshua Henry, Sylvia Hoeks nézhetnek keményen vagy éppen döbbenten maguk elé misztikus akciófilmben.

1995-ben járunk, a háború tépázta Szerbiában. Egy csapatnyi Navy Seal-es próbálja megtalálni a nácik titkos aranyát egy tóban. Tovább “A tó előzetes – 5 Navy Seal-es és a nácik aranya” »

3

A könyvelő (The Accountant)

konyveloposzter

Valakinek beugrott a film közben A takarítónő klasszikus? Ha valakit hirtelen elkapna a kreativitás, a szöveget át lehetne írni, megszülethetne a A könyvelő sláger. „Mert nem mindenki képes arra amit ő csinál, kefét fog a kezébe és sika-sikál.” Nos, a főhős munkáját sem képes mindenki átlátni vagy elvégezni, fogja a tollát és ügyeskedik a számokkal.

Komolyabbra fordítva: Wollf (Ben Affleck) eléggé otthon van a számokban, de nagyon tartózkodó az emberekkel. Kevesen tudják róla, hogy autista, bár ezt a szót szinte ki sem merik mondani a történet során. Alapvetően jó indulatú, de monotonon és halkan elmondott mondatai miatt sokan faragatlannak vagy éppen nagyképűnek gondolhatják. Mellesleg olykor-olykor nevet vált, elköltözik, más személyazonosságot vesz fel. A maffiának dolgozott, nem igazán akad nála jobb. Viszont túl sokáig nem maradhat egyetlen helyen, ha menni kell, akkor fogja a titkos készpénz és lőfegyverkészletet, majd szép csendben odébb áll. Újabb ügye viszont legális, ki kell derítenie, hogy mi a gond egy cég könyvelésével. És Wolff azért nagyon is tudja, hogy mit jelent a pénzmosás. Hiszen nem csak abban jó, hogy fejben összeadjon-összeszorozzon bármilyen összeget. Remek a számok terén… és a fejlövésekben. Tovább “A könyvelő (The Accountant)” »

0

Patriot’s Day előzetes – Wahlberg a bostoni merénylők nyomában

patriotsdaysA bostoni maratonon történt robbantás több filmest is megihletett. Daniel Espinosa lehetett volna a Boston Strong rendezője, a főszerepet Casey Affleck-re bízták, a Strongerben pedig Jake Gyllenhaal játszhat. Utóbbin már az utómunkálatokat végzik.

A CBS Films vette meg Ed Davis rendőrkapitány Boston Strong könyvének a jogait, ami az embervadászatot részletezte és összevegyítették egy másik, már létező szkripttel. Mark Wahlbergre bízták a főszerepet, Tommy Saunders őrmestert formálhatja meg, a színész egyúttal a produceri feladatokat is ellátta. J.K. Simmons, John Goodman, Kevin Bacon, Melissa Benoist, Alex Wolff és Michelle Monaghan lépdelt még fel a fedélzetre. Goodman testesíti meg Jeffrey Pugliese-t, a Watertown-i őrmestert, Monaghan lesz Wahlberg neje, Bacon formálja meg Richard DesLauriers FBI ügynököt. A zenét Trent Reznor és Atticus Ross szerezték a filmhez. Peter Berg ült a rendezői székbe, a direktor korábban többször dolgozott Wahlberggel.

A thriller-dráma a robbantás utáni eseményeket mutatja be. Saunders őrmester jól tudja, hogy minden perc számít, minél előbb meg kell találni az elkövetőket, mielőtt azok újra lecsapnak.

Amerikában 2016 december 21-én mutatják be limitáltan, majd január 13-tól országszerte is lehet rá jegyet váltani. Tovább “Patriot’s Day előzetes – Wahlberg a bostoni merénylők nyomában” »

0

Gordon felügyelő

Tegnap volt a Batman nap. 2014-ben július 23-án volt, tavaly szeptember 26-án, idén szeptember 17-re esett. Szóval a lényeg, hogy a DC úgy döntött, hogy a tegnapi nap legyen Batman napja. Túl sok újdonsággal nem lett “gazdagabbak”, de Zack Snyder twitterére kitett egy fotót, amelyen J.K. Simmons Gordon felügyelője látható.

 

Tovább “Gordon felügyelő” »

1

J.K. Simmons lesz Gordon felügyelő az Igazság Ligájában

simmonsJ.K. Simmons kipróbálta már magát képregényfilmben, J. Jonah Jamesont játszotta a Sam Raimi-féle Pókember filmekben, a trilógia kevés pozitívumai közé tartozott. Az Oscar-díjas színész ezúttal nem egy Marvel karakter megformálását vállalta be, az Igazság Ligájában (Justice League) Gordon felügyelőt testesítheti meg. Ami egyúttal azt jelenti, hogy jó eséllyel Batman önálló filmjében is felbukkanhat a nyomozó.

Simmons leszerződtetésével nagyjából be is fejeződött a szereposztás, hiszen már csak ez volt az egyetlen főbb szerep, ami nem kelt még el. A hősökön kívül az Igazság Ligájában még Amy Adams is ott lesz, a hölgy Lois Lane-t alakítja, illetve cameozik Amber Heard is, aki Aquaman szerelmét játssza.

0

Break Point előzetes

breakpointNem jellemző, hogy teniszvígjátékok készüljenek. Sőt, ezzel a sporttal kapcsolatos produkciókat a stúdiók nem részesítik előnyben. Talán ha a Wimbledon 2004-ben sikert aratott volna. Jay Karas azonban összehozott egyet, méghozzá az egyik főszereplő J.K. Simmons lesz. Szeptemberben mutatják be, valószínűleg csak limitáltan. Karas leginkább a tévé világában érzi jól magát, sorozatokat és tévéfilmeket dirigált eddig.

Jimmy Price felelőtlen ember, aki úgy viselkedik mint egy gyerek. Karrierje padlóra került, szinte mindenki elfordult tőle. De elhatározza, hogy megpróbál talpra állni, felkeresi gyerekkori teniszpartnerét, régóta nem látott testvérét, hogy társuljanak. Tovább “Break Point előzetes” »

0

Simmons a The Lake akciófilmben

simmonsSteven Quale tornádós filmje enyhén szólva sem volt nagy eresztés, de A vihar magja (Into the Storm) azért szépen teljesített bevétel terén. A direktor egyenesen Lus Besson produkciós cégéig repült, hiszen ott készítheti el a The Lake akció-thrillert. Sullivan Stapleton, Charlie Bewley és Diarmaid Murtagh ragadhat fegyvert, hozzájuk csatlakozott a friss Oscar-díjas J.K. Simmons.

Besson és Richard Wenk írták a forgatókönyvet. Egy Navy Seal csapatra összpontosít a történet, akik egy ősi rejtélyt próbálnak kibogozni és ennek nagy köze van egy szibériai tó mélyén elrejtett kincsnek is. Simmons a kommandósok főnöke lesz.

9

Whiplash

Whiplash1

Jo Jones nem volt elnéző Charlie Parkerrel. Egy alkalommal cintányért vágott hozzá elégedetlenségében. Mi lett volna, ha azt mondja, hogy „Nem volt rossz, szép munka!”? Mi lett volna így? Parker nem vált volna legendává, nem lett volna Bird és most egy jazzikonnal kevesebb lenne.

A Shaffer Konzervatórium egyik tanára, Fletcher meséli el egyik tehetséges diákjának az esetet. Viszonyuk nem bensőséges, sőt, szíve mélyén mindenki retteg az oktatótól. De a durva megaláztatásokat, a kemény beszólásokat és sértéseket szó nélkül viselik. Tudják jól, hogy ez itt életük nagy lehetősége. A kitörési pont. Ha megfelelnek Fletchernek, ha tűrnek, akkor lehet belőlük valaki. Talán a következő Bird? Tovább “Whiplash” »

1

Whiplash előzetes

whiplashMiles Teller alakítja a fiatal jazz dobos Andrew Newmant, aki az egyik legjobb zeneiskolába kerül be és a J.K. Simmons által játszott  intézmény rettegett maestro figyelmét is felkelti.

Damien Chazelle 85 oldalas forgatókönyve 2012-ben került rá a Black Listre. Nem sokra rá az író fogott pár oldalnyit eredeti szkriptjéből és leforgatott egy rövidfilmet, amelyben Johnny Simmons és J.K. Simmons játszottak. A 18 percnyi anyagot mindenki éltette a 2013-as Sundance-en és gyorsan előkerült egy-két befektető, akik boldogan adták pénzüket az egészestés változathoz. Tovább “Whiplash előzetes” »