3

Need for Speed

needforspeed

Az aszfaltszaggató, benzingőzzel telített történetekre egyszerűen nem vevő a közönség. Csupán a Diesel-motorral hajtott Halálos iramban filmek tudták bevonzani az embereket a mozikba, ami eléggé eltolódott abba az irányba, hogy nyugodtan blődnek lehessen nevezni, ám továbbra is veszettül szórakoztató tud lenni. Az eltelt évek alatt több nyögvenyelős próbálkozás is volt, hogy valamiképpen besoroljanak a Vin Diesel és Paul Walker mögé, de jöhettek akármilyen cool verdával vagy remek motorral a vége csak az lett, hogy félre kellett állniuk, mert túlságosan sok kipufogófüstöt nyeltek (pl. Biker Boyz, Vas, Redline). Ezúttal a DreamWorks volt oly bátor, hogy megpróbálkozzon egy korrekt konkurensfilmet összebütykölni, méghozzá egy igen-igen népszerű számítógépes játékkal, a Need for Speeddel robogtak fel a vásznakra. Tovább “Need for Speed” »

0

Doug Liman rendezhetné a Splinter Cellt

splinterNagy előrelépés történt a Splinter Cell közkedvelt Tom Clancy nevével fémjelzett számítógépes játékfranchise megfilmesítésének ügyében. Doug Liman vezényelhetné le az akció-thrillert, a Bourne rejtély (The Bourne Identity) alkotója még nem írt alá, de a tárgyalások a végső stádiumban járnak. A forgatókönyvet Eric Singer, A bűn árfolyama (The International) írója szállította le. Mint ismeretes, a főszerepre Tom Hardy-t nyerték meg és ha minden jól megy a forgatás nyáron startolhat el, a bemutatót 2015 nyarára időzítik.

A Splinter Cell játék eddig 7 részt élt meg, ezen túlmenően néhány regény is napvilágot látott. A főhős Sam Fisher, a Third Echelon ügynökség tagja, akinek mindenféle ügyes-bajos küldetést kell végrehajtania, leginkább lopakodva.

 

0

Need for Speed karakter poszterek

Tény, hogy számítógépes játékként hatalmas sikernek örvend a Need for Speed franchise. Az előzetesek sem ígértek mást, mint gyors kocsikat és hajmeresztő tempót. Már csak az a kérdés, hogy két aszfaltszaggató jelenet között próbálják-e erőltetni a történetet. Mivel a Halálos iramban újabb része csak jövőre érkezik, így a sebesség-és verdamániás közönségnek csak ez a film marad. De vajon vevők lesznek rá?

needforseedkarakter1 Tovább “Need for Speed karakter poszterek” »

2

Sam Raimi lesz a producere a The Last of Us-nak

lastofus

Szépen fogyott a Playstation 3-ra kiadott The Last of Us játék. Éppen ezért a Screen Gems – a Resident Evil franchise is nekik köszönhető vagy számlájukra írható-  rástartolt a megfilmesítési jogokra. Bevonták Sam Raimi produkciós cégét, a Ghost House Pictures-t is, Raimi producerként veszi ki a részét a tervezetből. A játék mögött álló Naughty Dog is be fog segíteni a filmbe, leginkább tanácsokat fognak osztogatni.

A túlélőhorror 2033-ban játszódik a posztapokaliptikus Amerikában, zombiszerű lények, kannibálok és barátságtalan bandák hemzsegnek az országban. Joel egy fiatal lányt, Ellie-t próbál eljuttatni egy ellenálláshoz, mert úgy vélik, hogy ő lehet a kulcsa a világot pusztító fertőzésre. Tovább “Sam Raimi lesz a producere a The Last of Us-nak” »

1

Lesz Minecraft film

minecraftRoy Lee producer elégedetten látta, hogy a részvételével készült  Lego-kaland (The Lego Movie) oltári sikert aratott, ezért a Warnerrel közösen úgy határoztak, hogy a Minecraft játékot is vászonra viszik. A stúdió a héten állapodott meg a Mojang AB céggel, a játék fejlesztőjével. Az elképzelések szerint élőszereplős film fog készülni, tehát nem egy hibrid vagy CGI produkcióra van kilátás. Rendező még nincs és még nem nézték ki a forgatókönyvírót sem, de hamarosan erre is sor kerülhet.

1

A WarCraft szereplőgárdája

pattonA Legendary közzétette, hogy kiket szerződtették le a WarCraft filmhez. E szerint Ben Foster, Travis Fimmel, Paula Patton, Toby Kebbell, Rob Kazinsky és Dominic Cooper játszhat a fantasy-ben. Egyelőre nem árulták el, hogy a színészek mely karaktereket fogják megformálni.  A forgatás januárban indul Duncan Jones vezényletével.

Korábban Colin Farrell, Paul Dano, Anton Yelchin és Anson Mount neve is megfordult a projekt körül, de a hivatalos közleményből kimaradtak. Farrell ugyan egy interjúban elmondta, hogy olvasta a forgatókönyvet és szerinte remek lett, de ezek szerint nem jutottak dűlőre a tárgyalóasztalnál.

1

Új előzetes a Need for Speednek

needforspeedMárciusban, a Halálos iramban 7 előtt a Need for Speed futhat egy tesztkört és kiderül, hogy vajon méltó ellenfele a Diesel-motorral hajtott franchise-nak. A DreamWorks reméli, hogy sikerrel veszi a köröket és nem ragad be a rajtnál. A kormány mögött Aaron Paul nyomhatja a gázpedált, a rendezői székben Scott Waugh üldögélt.

Tovább “Új előzetes a Need for Speednek” »

2

Butlert és Dieselt akarják a Kane & Lynch főszerepeire

kaneandlynchÉvekkel ezelőtt vették tervbe a Kane & Lynch számítógépes játék vászonra vitelét, még a forgatás kezdete is ki volt tűzve, de csak nem akart megvalósulni a produkció. Egy ideje csend honolt a tervezet környékén, de a Nu Image/Millennium Films új életet lehelt bele. Gerard Butler asztalán landolt egy ajánlat, ő alakíthatná Kane-t és ha minden jól megy talán Lynchet Vin Diesel formálhatja meg. A rendezői székben F. Gary Gray üldögél, ő dolgozhatott együtt mindkét színésszel. Butlerrel közösen készítette el a Törvénytisztelő polgárt (Law Abiding Citizen), Diesellel pedig a Túl mindenen akciót hozta össze.

Kane egy zsoldos, míg Lynch egy skizofrén pszichopata. Éppen átszállítanák őket a halálsorra, de Kane társai kiszabadítják őket, majd fel kell kutatniuk egy ellopott mikrochipet.

2008-ban Bruce Willis-t nyerték meg a filmhez, majd Jamie Foxx-t bevállalta, hogy eljátssza Lynch-et. Simon Crane kaszkador üldögélt a rendezői székben, de Patrick Alessandrin, a District 13: Ultimatum alkotójára cserélték le. Ő sem tartózkodott sokáig a projekt környékén, majd Wayne Kramer neve is felmerült, de végül Grayre esett a választás. Alant egy régebbi posztert szemrevételezhettek. Tovább “Butlert és Dieselt akarják a Kane & Lynch főszerepeire” »

9

A Need for Speed előzetese

A Need for Speed franchise nagy múltra tekint vissza, a játék gyártója, az EA a DreamWorksnek szavazott bizalmat, amikor úgy döntött, hogy elkészülhetne a filmverzió. George és John Gatnis írta a forgatókönyvet, akik egy teljesen új sztorit találtak ki, a rendezői székbe Scott Waugh, az Act of Valor alkotója ülhetett.

Már a kezdet kezdetén igyekeztek megnyugtatni a rajongókat, hogy egy nagy fordulatszámú, pörgős alkotást akarnak készíteni, ami a 70-es évek népszerű autós filmjeiből merít, de megőrzi a játék szellemiségét. A főszerep kapcsán először Taylor Kitsch nevét hozták szóba, majd Aaron Paul írhatta alá a szerződését, mellé érkezett Imogen Poots, Dominic Cooper és Michael Keaton.

Paul játssza Toby Marshallt, aki kiváló eredményeket ér el az utcai gyorsulásokon, egy gazdag helyi, arrogáns üzletemberrel társul, ám átverik és gyorsan a rácsok mögött találja magát. Miután kiszabadul esélye nyílik arra, hogy induljon a New York – Los Angeles versenyen, ahol bosszút állhat. Tovább “A Need for Speed előzetese” »

1

Írják a Ghost Recon forgatókönyvét

Az UbiSoftnak szépen bejött, hogy Tom Clancy regényeire alapozva elkészítették a Ghost Recon számítógépes játékot, amely azóta több folytatást is megélt. A történet nagy vonalakban annyi, hogy egy elit kommandóval kell sikeres küldetéseket végrehajtani. A megfilmesítési jogok a Warnernél pihennek, idén az is kiderült, hogy Michael Bay lesz az egyik producere a mozis verziónak.

Épp itt lett volna az ideje, hogy valaki hozzálásson a forgatókönyvnek, a stúdió Matthew Federmant és Stephen Scaiát szerződtette le a feladatra. A duó dolgozott A tökéletes célpont (Human Target) és a Jericho sorozatokon, illetve az egyelőre mellékvágányon pihenő Y: The Last Man szkriptjét is ők adták ki kezeik közül.

A rendezői szék üresen áll, az Ubisoft Motion Pictures vezérigazgatója Bayt az akciófilmek mesterének nevezte, nem lehetetlen, hogy végül ő dirigálja le a Ghost Recont.

1

Az Evil Dead remake rendezője megcsinálja a Dante poklát

Dante pokláról egyeseknek a klasszikus Isteni színjáték, másoknak a tűzhányós film juthat eszébe. Ám Fede Alvarez, az Evil Dead remake alkotója nem Dante Alighieri költeményét adaptálja, sőt nem is a 90-es években készült produkció remake-jét készíti el, hanem a Dante’s Inferno számítógépes játék filmverzióját hozza tető alá.

Ugyanakkor valamennyire mégis köze lesz Alighieri-hez, mivel a játék az EA játékában magát Dantét irányíthatjuk, amint a Pokol kilenc bugyrát bejára megpróbálja kiszabadítani szerelmét.

Dante’s Inferno játéka elkalauzol a nyugati kultúra legmeghatározóbb túlvilág-víziójába, melyet az itáliai költő, Dante Alighieri a 14. században írt, „Isteni színjáték” című elbeszélő költeményének első része tartalmaz.

A forgatókönyvet Jay Basu szállította le, ő írta a Monsters folytatását és a The Dinosaur Project sci-fi thrillert.