4

Ugyanaz lesz a főgonosz az Avatar folytatásokban, mint az első részben

stephenlangquatrichAz Avatar folytatásokkal kapcsolatban egy ideig csak a hitegetés és a szócséplés ment. Mint kiderült, James Cameron az eltelt éveket a technológia fejlesztésével töltötte, tehát az elvileg 2020-ban érkező második részben ismét lesznek fejlesztések, valószínűleg a moziknak ismét költeniük kell rá. Viszont a Weta már hozzálátott az effektekhez, ami azért csak arra utal, hogy záros határidőn belül látni fogjuk az Avatar 2-t.

De vajon ki lesz ezúttal a Nagy Gonosz Figura? Quatrich ezredes! Sőt, mind a további négy Avatarban. Cameron az Empire magazinnak beszélt erről, elmondása szerint nagyjából ugyanazok a karakterek köszönnek vissza, akiket az első felvonásban megismerhettünk, de azért lesz egy csomó új arc és helyszín. És bizony nem lesz minden egyes alkalommal új ellenfél. Mindvégig ugyanaz a fickó fog keménykedni, aki nem más, mint Quatrich, akit Stephen Lang kelthet ismét életre.

3

A Weta elkezdett dolgozni az Avatar folytatásokon

avatarrrA Weta Digital hivatalosan bejelentette, hogy hozzálátott a következő négy Avatar film munkálataihoz. Peter Jackson effektcége előtt hosszadalmas meló áll és állítólag az eddigi ismert technológia határait fogják feszegetni, még szép. A Deadline úgy 1 milliárd dollárra teszi a produkciók költségvetését, szóval a Fox stúdió mélyen belenyúlt a pénztárcájába.

Joe Letteri a cég egyik fejese lelkendezve mondta, hogy az Avatar ideális film számunkra, James Cameron elképzelése Pandoráról sokkal nagyobb volt, mint amit megalkottak az első felvonásban és különösen remek, hogy kibővíthetik a direktor által megálmodott univerzumot.

A Wetának nem csak a na’vi-k miatt kell beizzítania a gépparkot és a szaktudást, hanem a Battle Angel, a Mortal Engines és az Avengers: Infinity War miatt is.

8

Cameron Terminator trilógiát tervezget

terminatorcameronJames Cameron a Terminator 2. része után magára hagyta a franchise-t. Többször elmondta, hogy nincsenek további tervei a Skynettel és a halálosztó robotokkal, ha 2019 táján visszakerülnek hozzá a jogok, akkor nem fog újabb filmet tervezgetni. Aztán 2017 elején már úgy fogalmazott, hogy mégis érdemes lenne foglalkozni a Terminatorral, hiszen a téma mostanság még relevánsabb.

A T2 3D-s verziója a következő hónapban jön ki és a rendező a News Australiának adott interjúban ismét megerősítette, hogy újabb filmeken töri a fejét, sőt, rögtön trilógiában gondolkodik. Elárulta, hogy a jogok jelenlegi birtokosával, David Ellisonnal tárgyal a franchise jövőjével kapcsolatban. Azon tanakodnak hogyan tudnák felfrissíteni és megújítani a Terminatort. Tulajdonképpen már olyan világban élünk, amit az első két film is megmutatott, vannak drónok, fejlett megfigyelés és kiemelkedő mesterséges intelligencia.

Cameron szóba hozta, hogy eléggé nyilvánvaló, hogy az Ítélet napja (Judgment Day) után készült részeket nem igazán kedveli. De minden egyes alkalommal megpróbált pozitívan hozzáállni, hiszen Arnold Schwarzenegger közeli barátja, viszont ettől függetlenül egyiket sem tartja jó filmnek. Schwarzenegger benne lenne a tervezett a produkcióban, de a tervek szerint átadná a stafétabotot az újabb karaktereknek.

4

3D-s szemüveg nélkül élvezhetjük az Avatar 2-t

avatarÉvekkel ezelőtt James Cameron úgy fogalmazott, hogy szerinte hamarosan szemüveg sem kell hozzá, hogy 3D-ben élvezhessük a filmeket. Ő volt az, aki miatt minden producer hirtelen elfeledkezett a hagyományos technikáról, másrészt valószínűleg, hogy éppen azért kell várni az Avatar 2-re ilyen sokat, mert folyt a fejlesztés és túlságosan rövid időn belül nem szerették volna a mozikat újabb nagyobb beruházására kényszeríteni.

A Cameron irányította Lightsorm Entertainment 5 éves együttműködése megállapodást írt alá a Christie Digital Systems-szel, együttes erővel fognak úttörőnek számító technológián dolgozni, ami meghatározza sok évre a mozizás nyújtotta élményt. Mit is jelent mindez? Olyan vetítőrendszert, amely éles, kristálytiszta képeket nyújt, ráadásul ehhez már tényleg nem kell majd 3D-s szemüveg sem. A berendezés nem túl olcsó, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az üzemeltetőknek.

Az Avatar 2. része elvileg 2020-ban jön.

2

Cameron szerint nagy lehetőségek rejlenek egy új Terminator filmben

0terminatorJames Cameron ugyan Avatarozni fog egy ideig, de kiderült, hogy vannak tervei a Terminatorral is. 2019-ben visszakerülnek hozzá a jogok, ő pedig szeretne kezdeni valamit a franchise-zal. A rendező a The Daily Beastnek adott interjút, amiben elmondta, hogy érdemes visszatérni a franchise-hoz, pláne azért is, mert a gépek a mindennapjaink részévé váltak.

A Terminator 2. része 1991-ben jött ki, azóta nem is foglalkozott vele, ráadásul egy franchise-t nem könnyű életben tartani. Cameron úgy fogalmazott, hogy a téma 26 évvel később talán még relevánsabb. A digitális korszakban élünk és gyakorlatilag a Terminator az emberiség és az általa létrehozott technológiáról szól. Mostanság elég körülnézni  egy étteremben vagy reptéren és látható, hogy a különböző gépek már rég rabjaikká tettek minket. Szóval most még időszerűbb lenne egy újabb filmet készíteni a témából.

3

Cameron befejezte az Avatar forgatókönyveket

2009avatarEgy ideje James Cameron nem rendezett mozifilmet. Voltak ugyan tervek, de ezek egy részét lesöpörte az asztaláról, a Battle Angel-t lepasszolta Robert Rodrigueznek és legutóbb kiderült, hogy vannak tervei a Terminator franchise-zal. Viszont a környezetvédő Cameron inkább Avatarozna és bizony fog is.

A The Beastnek adott interjút, amiben elmondta, hogy nem kifejezetten a folytatásra, hanem a harmadik, negyedik és ötödik részre is összpontosít. Befejezte az Avatar 5. felvonásának forgatókönyvét, szóval indulhatnak az előkészületek. Augusztusban a színészek felhúzzák a motion capture cuccot, felveszik a jeleneteket.

A hivatalos sztorit egyelőre nem tudjuk, de hallhattunk már arról, hogy Pandora óceánjának mélyén fog játszódni a cselekmény egy része. Az Avatar 2. 2018 decemberében érkezik, ha minden jól megy, addigra talán szemüveg sem kell, hogy a 3D-t élvezzük.

11

James Cameronnak tervei vannak a Terminatorral

1991terminatorHe’ll be back! A Terminator jogai hamarosan visszakerülnek James Cameronhoz, aki korábban még arról beszélt, hogy nem tervezi, hogy kezd valamit a franchise-zal. Azonban a Deadline értesülései szerint mégsem tenné félre a Skynet és az emberek csatározását. Sőt, már javában egy újabb filmen gondolkodik, amelynek a rendezője nem ő lenne, ezt a feladatot Tim Millerre bízná, aki a Deadpoollal bizonyított.

Most éppen az Annapurna Picturesnél pihennek a jogok. 2015-ben került a mozikba a Terminátor: Genisys (Terminator Genisys), amely egy új trilógia nyitó darabja lett volna. Azonban a marketingesek eléggé rossz munkát végeztek, hiszen az előzetesekben ellőtték az összes fordulatot. Ugyan akadt jó pár megválaszolatlan kérdés, de a bevétel láttán inkább letettek arról, hogy tető alá hozzá a további két filmet.

1

Cameron szemüveg nélküli 3D-s technológiát szeretne

The Black Eyed Peas Launch The Samsung 3D LED TV - ArrivalsA 3D az Avatar gigasikere után vált igazán elterjedtté és manapság boldog-boldogtalan ennek segítségével próbálja feltornászni filmjének bevételét. James Cameron korábban arról beszélt, hogy szerinte 2020-ra elérünk arra a szintre, hogy már szemüveg sem kell a plusz dimenzió élvezetéhez.

A rendező-t nem is oly rég a Society of Motion Picture and Television Engineers tiszteletbeli tagja lett és ezen az eseményen ejtett pár szót a 3D-ről. Elárulta, hogy tovább fejlesztgeti a technológiát, szeretne minél jobb minőséget és úgy véli, hogy hamarosan megvalósulhat, hogy tényleg nem kell majd feltenni a szemüveget.

2018-ban jön elvileg az Avatar 2. Talán Cameron már ekkorra eléri a célt?

0

Ed Skrein lesz a Battle Angel főgonosza

skreinEd Skrein újabb gonosz karaktert játszhat el. Ajax, vagyis akarom mondani Francis megformálása után a Battle Angelben alakíthatja Zapant, a férfi a mangában a nagy erővel rendelkező Damaszkusz kard birtokosa volt.

Rose Salazar lesz a főszereplő, Christoph Waltz alakíthatja Dr. Dysont és Jackie Earl Haley egy sötét oldalon álló kiborgot formál meg.

James Cameron régóta próbálja vászonra vinni a Battle Angel mangát, de mivel egy ideig Avatarozni fog, így másra ruházta át a rendezői feladatokat. Robert Rodriguezre esett a választása, a forgatás októberben indulhat.

A történet a 26. században játszódik, egy amnéziás, harcművészetekben jártas kiborgnőből fejvadász lesz.

7

Az Avatar-folytatások családi történetek lesznek

avatar3123James Cameron a Variety-nek adott interjút, amiben megemlítette, hogy az Avatar következő részei Jake-ről és családjáról szól majd. “A folytatásokban Jake, Neytiri és gyermekeik állnak a középpontban. Sokkal inkább egy családi történet lesz, megmutatjuk, hogy miképp küzdenek az emberekkel.” Cameron hozzátette, hogy az Avatar 2. 2018-as bemutató dátuma nincs kőbe vésve, még változhat.

Sam Worthington és Zoe Saldana vissza fog térni, de Sigourney Weaver és Stephen Lang szintén benne lesznek az Avatar filmekben.

 

0

Cameron túlírta az Avatar folytatásokat

avatarA Titanic után James Cameron nem készített mozifilmet, de mikor bejelentették, hogy újabb filmterve van, mindenki úgy gondolta, hogy az Avatar nagy kasszasiker lesz. Ezen kívül a sci-fi még mindennapossá tette Hollywoodban a 3D használatát. A folytatásokra még egy picit várni, hiszen a következő rész 2018-ban jön ki, majd még három film fog érkezni. A direktor a Varietynek azt mondta, hogy azért is lesz ennyi, mert úgyszólván túl sokat írtak.

„Az Avatar történetét eleve egy trilógiában akartam elmesélni, de túlírtam, aztán akikre rábíztam szintén bővítettek rajta. Gyakorlatilag a folytatás klónozta magát, így lett belőle két film, ami most már négyre duzzadt. És a stúdió mindezzel ki van békülve. Számukra ez csak egy lehetőség, hogy még több pénzt termeljenek, bár ugyanakkor sokkal többet is fognak költeni.

3

Rose Salazar a Battle Angel főszereplője

rosesalazarÚgy egy hónappal ezelőtt számoltam be róla, hogy a Battle Angel sci-fi főszerepére négy fiatal színésznő esélyes: Maika Monroe, Rose Salazar, Bella Thorne és Zendaya Coleman.

A Fox, James Cameron producer és Robert Rodriguez rendező meghányta-vetette a dolgot és választásuk Salazarra esett. Az ifjú hölgy a Vásott szülőkből (Parenthood) és Az útvesztő: Tűzpróba (The Maze Runner: The Scorch Trials) young adult adaptációból lehet ismerős.

Eredetileg Cameron szerette volna ledirigálni a költségvetés sci-fit, de ő még egy darabig ellesz az Avatar folytatásokkal. Belátta, jobb lenne, ha másra bízná a film elkészítését, Robert Rodriguez pedig eléggé meggyőző volt.

Sajnos nem ismert, hogy a 26. században játszódó harcművészetekben jártas amnéziás kiborglányról szóló projekt forgatása mikor kezdődne.

salazar1