0

InterCom hírlevél

intercom

Pingvinekkel mindenki szívesen komolytalankodik (6)

A pingvinek a legkomolyabb emberből is kihozzák a humorérzéket. És a legnagyobb filmművészből is játékos kedvű, mókázni vágyó viccmestert csinálnak. A Madagaszkár pingvinjei (6) (The Penguins of Madagascar, hazai bemutató: november 27.) humorának úgy látszik, nem lehet ellenállni. Még a legendás Werner Herzog sem tud. A világ egyik leghíresebb filmrendezője, aki a hetvenes évek óta kápráztatja el a művész mozik közönségét, az Aguirre, a Fitzcarraldo, a Kaspar Hauser és a Nosferatu rendezője ugyanis olyasmit csinált, amit valószínűleg egyik rajongója sem tételezett volna fel a komor és leszánt művészről: szerepet vállalt a DreamWorks új animációs vígjátékában, A Madagaszkár pingvinjei-ben. És mit csinál? Önmagát parodizálja.
A mester 2007-ben forgatott egy Oscar-díjra jelölt dokumentumfilmet. A Madagaszkár pingvinjei pedig egy dokumentumfilm-szerűséggel kezdődik, melyben egy német dokukészítő vizsgálja „az édi-bédi, cuki lényeket, ahogy letottyannak a kerek popójukra”.
– Csak egy spinoffot ne csináljanak belőlem is – viccelődött Herzog, amikor újságírók az animációs élményiről kérdezték.
IC Presss

0wh

Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Csillagok között – az űrruha súlya (12)

A New York-i premier után végre az első beszámolók is bizonyítják, amit régóta sejtünk: Christopher Nolan új sci-fije, a Csillagok között (12) (Interstellar, már a mozikban) korszakos jelentőségű, minden szempontból hatalmas film. A pusztuló Földről új bolygóra induló emberiség számára otthont kereső űrhajósok az év egyik legnagyobb sikerét hozhatják. Nem is csoda, hogy az eddigi fegyelmezett hallgatást megtörő színészek nemcsak büszkélkednek, panaszkodnak is, amikor a forgatásról nyilatkoznak.
– Azt hittem, ha nem testhezálló macskanőjelmezt, hanem űrruhát kell viselnem egy filmben, végre nem muszáj tornázással kínoznom magam forgatás előtt – mondta a premier előtti sajtótájékoztatón Anne Hathaway. – De aztán kiderült, olyan nehéz a szkafander, hogy erre még inkább edzenem kellett.
A 165 millió dollárból forgatott film szereplői arra is panaszkodtak: a közös munkát csak az bírta ki, akinek vasból volt a hólyagja. Christopher Nolan nem szeret szünetet tartani, és utálja, ha arra kell várni, míg egy színészt a ruhások kihámoznak, majd visszaöltöztetnek a jelmezébe.
– Matthew McConaughey volt köztünk a legkeményebb – mondta Hathaway. – Ő sosem hagyta, hogy rá várjunk.
IC Press

0ah

Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Annabelle: vérfagyasztó siker! (18)

A félelem népszerű. Az Annabelle (18) (már a mozikban) sikere ezt bizonyítja. A megtörtént eseten alapuló természetfölötti thriller kísértetiesen jól megy a mozikban. Az Egyesült Államokban október elejétől, nálunk október 16-tól vetített film átlépte a 200 millió dolláros bevételi határt: ebből az USA-ban nagyjából 80, a világ többi részén 120 millió dollárt hozott. Ez az eredmény egy „nagy” filmtől is igen szép volna, ám az Annabelle költségvetése mindössze 6,5 millió dollár volt: ami azt jelenti, hogy a mozi egy szűk hónap alatt harmincszoros bevételt termelt.
A démonikus erejű baba először tavaly került a borzongani szerető nézők érdeklődésének középpontjába, akkor a Démonok között (Conjuring) című filmben bukkant fel. Az akkori siker most egy korábban játszódó történetben ismétlődött meg.
A horrorfilm népszerűségéhez biztosan az is hozzájárul, hogy a hihetetlen történetet megtörtént esetek ihlették. A kísérteties hatalommal bíró játék baba ma is megtekinthető egy misztikus tárgyakat gyűjtő connecticuti múzeumban. Szigorúan lezárt, dupla üveges tárolóját kéthetente ellenőrzi és szenteli be egy helyi pap.
IC Press

0ab

Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

 

intercom

A bíró rögtönöz (12)

A producer és a rendező sokszor nem ért egyet. Még akkor sem, ha ugyanaz a személy tölti be mindkét szerepet. David Dobkin A bíró (12) (The Judge, hazai bemutató: október 23.) producer-rendezője már a forgatás előtt összeveszett magával. A direktor ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy három főszereplője, Robert Downey Jr, Robert Duvall és Vera Farmiga komoly próbafolyamatban vegyen részt a forgatás megkezdése előtt. Ahogy az újságíróknak elmondta, mint producer nevetségesnek találta ezt a kívánságot: ilyen kaliberű sztárok már nem szoktak próbálni.
A film felvétele során azután a rendező rájött, hogy a producer-énjének volt igaza – de erről már producertársa, Susan Downey, a főszereplő felesége számolt be.
– Végül is megvoltak a próbák, és minden résztvevő nagyon élvezte – mesélte a producer asszony. – Minden jelenet tele volt humorral, feszültséggel, öröm volt nézni a színészeinket. De a legizgalmasabb az volt az egészben, hogy a forgatáson Downey, Duvall és Farmiga is egészen mást csinált, mint amit bepróbáltak. Ők megjósolhatatlan színészek: akkor igazán jók, amikor eltérhetnek attól, amiben előre megegyeztek. Olyankor szikrázik körülöttük a levegő. Szerencsére, a rendező is hamar megértette ezt, és végül elmaradtak a tervezett próbák: így lett különleges a film.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Annabelle a listán

Annabelle a top10-ben! Ezúttal nem a mozis sikerlistáról van szó, bár a Démonok között eredettörténetét előadó természetfölötti thriller, az Annabelle (18) (Annabelle, hazai bemutató: október 16.) ott is jól áll. Október 3-i világpremierje óta az USA-ban és világszerte a gyártására fordított összeg kb. tízszeresét, kb. 66 millió dollár bevételt hozott. Ám a lényeg az Annabelle-baba, ami valóságos, és felkerült a világ 10 legkísértetiesebb tárgyának listájára.
A listán szerepel egy louisianai tükör, melyet nem takartak le tulajdonosának halála után, és azóta vagy tíz gyilkosság történt előtte. Szintén ott található egy Bill Stoneham nevű festő műve: nemcsak a galériás és az első műkritikus is meghalt már, aki vele kapcsolatba került, de több tulajdonosa is. Szintén a listán található egy 1702-ben halálra ítélt és kivégzett angol gyilkos, Thomas Busby széke, melyen az akasztófa alá mentében megpihent; a legendás Kohinoor gyémánt, mely minden tulajdonosára átkot hoz… és a baba, mely az elmúlt évtizedét szigorú egyházi felügyelet alatt egy üvegtárolóba zárva töltötte, egy connecticuti misztikus múzeumban. Az Annabelle-baba nem a filmesek fantáziájának terméke: bár története hihetetlen, mégis igazi tragédiák és megmagyarázhatatlan események kísérik tulajdonosról tulajdonosra. A róla készült film csupán a valóság mögötti lehetőségeket kutatja: természetfölötti thriller, mégis megtörtént estet dolgoz fel…
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

A védelmező és a mesterlövész (18)

Antoine Fuqua végre megvalósítja régi álmát. A rendező, aki a Kiképzés-sel Oscar-díjat szerzett Denzel Washington-nak, mostanában egyre jobban szárnyal. Még szinte be sem fejezte új közös filmjét kedvenc színészével: A védelmező (18) (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) című kegyetlenül vad akciófilm ma kerül a mozikba, de ő már vágja a következőt. Annak egy bokszoló a hőse, akit Jake Gyllenhaal alakít, és úgy tűnik, az ez utáni terve is valóra válik.
Fuqua évek óta nyilatkozgatja, hogy legnagyobb álma A hét mesterlövész remake-jének elkészítése. Nem is meglepő. Az 1960-as bemutatója óta immár klasszikussá vált western egykor legalább olyan provokatívan vadnak tűnt, mint most Antoine Fuqua művei. Abban Steve McQueen, Yul Brynner és Charles Bronson is ott volt a hét felbérelt fegyveres között, akik egy ártatlan falu lakóinak védelmére kelnek a túlerőben lévő banditákkal szemben.
Az új hetes csapatnak jelenleg csupán egy biztos tagja van: Denzel Washington már vállalta az új közös munkát, a többieket pedig együtt választják ki. És aztán nekilátnak A védelmező második részének: úgy tűnik, a következő néhány évben nagyon sok időt fognak együtt tölteni a rendező és sztárja.
IC Presss Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Útvesztő New Yorkban (16)

Hétfő este feltűnően sok sikoltozó fiatal gyűlt össze Chelsea-ben. És mindannyian a SVA mozi előtt gyülekeztek: ekkor tartották Az Útvesztő (16) (Maze Runner, hazai bemutató: szeptember 18.) New York-i premierjét, melyen természetesen ott volt a film összes sztárja valamint a stáb tagjai, és mind készségesen selfie-ztek és ölelkeztek a rájuk váró rajongókkal.
– Nem is tudom, hogy történt – szerénykedett James Dashner, a film alapjául szolgáló könyv (mára trilógia) szerzője. – A Ragyogás utolsó jelenete, A legyek ura meg a Lost – Eltűntek sorozat mind hatottak rám. Aztán ez lett belőle.
A főszereplő, a Teen Wolf – Farkasbőrben-sorozatban ismertté vált Dylan O’Brien viszont máshonnan veszi az ihletet.
– Én a világ legnagyobb Indiana Jones-rajongója vagyok. Abból tanultam a kaszkadőrszakmát. De a Farkasbőrben-ből is tudom: ha a kaszkadőr-szakértő azt mondja, csatold fel a védőfelszerelést, akkor nem vonakodom: mert ott nagy esések jönnek.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

0intercom

Washington bekeményít (18)

A jó film meglepi a nézőit. De talán még jobb, ha a főszereplőjét is. A védelmező (18) (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) premierje utáni sajtótájékoztatón Denzel Washington azt nyilatkozta, ő igencsak elcsodálkozott, amikor először látta a már majdnem kész filmet. A véres, vad jelentekben bővelkedő thrillerben a színész titokzatos múltú, visszavonult kommandóst alakít, aki fegyverrel vagy anélkül is szinte legyőzhetetlen harcművész – és Washington jó párszor kénytelen is használni a tudását a filmben.
– Nagyon sok olyan képet vettek fel ezekhez a részekhez, amiket én nem is láttam – magyarázta a színész az újságíróknak. – Hiszen a film úgy van összerakva, hogy sokszor az én szemszögemből látjuk az eseményeket: a néző azt látja, amit én látok. Vagyis jó párszor nem kellett ott lennem: a kamera helyettesítette a szemem.
A színész beismerte, ő forgatás közben azt hitte, egy jóval kisebb, egyszerűbb filmben szerepel.
– Csak tátottam a szám a vetítőteremben: nem sejtettem, hogy ilyen menő akciójelenetek tudok csinálni… – mondta.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Kutyáknak gyülekező (16)

Aki csak látta Mundruczó Kornél Cannes-i fesztiváldíjas filmjét, a Fehér Isten-t – és ők egyre többen vannak: a film nézettsége hamarosan eléri a 40 ezret – valószínűleg megijed, ha sok kutyát lát összegyűlni. Mundruczó különleges látomásában ugyanis a kóbor kutyák azért fognak össze, hogy bosszút álljanak azokon, akik otthontalanná tették őket: az embereken.
A valóság azonban szerencsére szelídebb. Szeptember 7-én a Városligetben, a Petőfi Csarnok mögötti réten Örökbefogadott Állatok Napját tartanak, ahol azok az ebek és gazdáik gyűlnek össze, akik valaha az Illatos úti kutyamenhely lakói voltak. A rendezvény célja, hogy megmutassa: „igenis létezik happy end”, és az utcára került kóbor kutyák is boldog otthonra találhatnak: délután még az örökbefogadott négylábúak szépségversenyére is sor kerül.
Az egész napos eseményen a Fehér Isten stábja is részt vesz, és nem csak azért, mert a film főszereplője kutya. A forgatás elképzelhetetlen lett volna gazdátlan ebek szorgalmas közreműködése nélkül: a filmben 275 kutyaszínészt alkalmaztak, legtöbbjüket a filmes munka után hazavitte valaki. Mundruczó Kornél rendező és munkatársai most itt szeretnének köszönetet mondani segítőiknek.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Védelmezői díj Washingtonnak (16E)

Megéri kiállni az igazság oldalán. Denzel Washington véresen védi az igazságot új filmje A védelmező (16E) (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) képsorain, és ugyan a bemutató még várat magára, máris díjat vehet át érte: a spanyol nyelvű világ legrangosabb filmfesztiválján, San Sebastianban idén ő kapja az életműdíjat.
Szeptember 19-én A védelmező gálavetítésével kezdődik a fesztivál: az ünnepélyes eseményen természetesen ott lesz Washington és a film rendezője, a színész régi barátja, Antoine Fuqua – akivel együtt készítették A kiképzés-t: a Los Angeles legveszélyesebb vidékén játszódó thriller Oscar-díjat hozott főszereplőjének.
Szakmai körökben már A védelmező-t is úgy emlegetik mint az idei Oscar-verseny egyik esélyesét: a vad akciójelenetekben bővelkedő film egyszerre ígérkezik a fesztiválok és a nézők kedvencének.
– A védelmező-ben Denzel egészen más figurát játszik, mint A kiképzés-ben – tiltakozott az összehasonlítás ellen a rendező. – Ott nagyszájú volt, itt hallgatag. Ott azt hittük, mindent tudunk róla, itt senki nem tud róla semmit. Titokzatos, a homályban él, szinte néma és tele van mániával. És egyszerre küzd a múltjával meg a jelenével…
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Szeretjük a viharokat (16)

1swcViharos napokon van túl Sarah Wayne Callies. A színésznő lassan kezd hozzászokni, hogy a kamerák előtt mindig veszélyben forog az élete. A The Walking Deadben a zombikkal kellett élet-halál harcot vívnia, A vihar magjában (16) (Into the Storm, már a mozikban) pedig egy pusztító tornádó fenyegeti az életét. „Boldogan forgatnék végre egy olyan filmet, amiben nem forog veszélyben az életem – mondja Callies. – Ugyanakkor nagyon izgalmasak azok a történetek, amelyek a túlélésről szólnak. Ezekben felszínre törhetnek az ösztönök, és kiderül, hogy szélsőséges helyzetekben hogyan viselkednek az emberek.”
A Twister közel két évtizede söpört végig a világon, és A vihar magja rendezője, Steven Quale úgy gondolja, hogy egy tomboló viharról szóló mozi most még aktuálisabb, mint 1996-ban. Az időjárás sokat változott azóta, sokkal gyakoribbak a nagy erejű viharok. Azt pedig, hogy ez mennyire érdekli az embereket, jól mutatja, hogy a legnagyobb videomegosztó portálon rengeteg róluk készült felvétel van. „Az elmúlt öt évben elképesztő volt a viharok aktivitása. A felvételek pedig jól mutatják, milyen a természet nyers ereje – mondja Quale. – A filmmel megmutathatjuk a tornádók minden arcát. Egyszerre halálosak és látványosak, van bennük valami vitathatatlanul gyönyörű. Az volt a célom, hogy a lehető leghitelesebben jelenjenek meg a vásznon. És azt kell mondanom, jó munkát végeztünk, lenyűgöző lett a látvány.”
A vihar magja az a tornádóknak, mint a dinoszauruszoknak a Jurassic Park: a film főszereplői között van néhány életveszélyes sztár is. Ilyen egy hatalmas tölcsér alakú tornádó, de felbukkan pár kiszámíthatatlanul mozgó, kisebb és gyorsabb tornádó, valamit tűztornádók is.

IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Modern korok viharvadásza (16)

A Comic-Conon nem csak hús-vér sztárok jelentek meg, hanem acélból készültek is. A vihar magja (16) (Into the Storm, hazai bemutató: 2014. augusztus 7.) egyik főszereplője egy autó, de persze nem hétköznapi járgányról van szó.
A Titust arra tervezték, hogy odamenjen, ahonnan mindenki menekül – minél közelebb a legvadabb viharokhoz. 4 milliméter vastag acélpáncél borítja, golyóálló üvegekkel szerelték fel, a csörlője 5 tonnát bír, a széllökések ellen pedig négy rögzítőlábbal lehet védekezni. Mivel a tökéletes viharvadász jármű utasai nem csak túlélni szeretnék a vihart, hanem kutatásokat is végezni velük kapcsolatban, ezért mérőműszerek is találhatók a Tituson, valamint 24 kamera, amelyek minden irányban mindent rögzítenek. A kamerák egyébként nem csak kellékek voltak, hanem valóban működtek a forgatáson, és a filmben is láthatók általuk felvett képsorok.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »