4

A Beyond Skyline új előzetese

beyondsky2010-ben készült alacsony összegből a Skyline sci-fi, ami ugyan nem volt igazán kedvelt, de már akkor a folytatásról beszéltek. 2014 decemberében Liam O’Donnell hozzá is láthatott a forgatáshoz, 2015-ben dobozba is került a produkció. Jött egy-két poszter, kép és előzetes, de egyébként nagy csend honolt a film körül. Elviekben idén bemutatják és itt egy új trailer is.  Frank Grillo, Bojana Novakovic, Iko Uwais, Callan Mulvey, Yayan Ruhian próbálják túlélni az idegenek invázióját.

A történet az első rész történéseivel párhuzamosan fut egy teljesen más helyszínen. Grillo egy nyomozót formál meg, aki mindenáron meg szeretné mentené fiát. Tovább “A Beyond Skyline új előzetese” »

0

Triple Threat előzetes

triplethreatKezdjük a névsorolvasással: Tony Jaa, Iko Uwais, Michael Jai White, JeeJa Janin, Tiger Chen, Scott Adkins, Celina Jade. Azt hiszem ezután már teljesen mindegy a történet, hiszen a néző másfél órás aprítást várna. De a lényeg: egy csapat zsoldosnak meg kell akadályoznia pár profi bérgyilkost, végrehajtsák feladatukat. A Triple Threat akciófilmet a kaszkadőrből rendezővé lett Jesse V. Johnson dirigálta. Tovább “Triple Threat előzetes” »

1

Jaa, Uwais és Chen a Triple Threat-ben

tonyjaaChad Stahelski a John Wick után elkészítette a folytatást is. Biztosra vehető, hogy a harmadikba is belevág, ha esélye nyílik rá. De előtte még levezetésképpen összeereszti Tony Jaa-t, Tiger Chent és A rajtaütés (The Raid) sztárját, Iko Uwaist.

A Triple Threat-ben egy kínai harcművész Mexikóba utazik, hogy kiszabadítsa exét és fiát egy drogkartell karmai közül. A sztori egyszerű, ám a lényeg a csontrepesztő bunyókon lesz.

Stahelski nem egyedül vezényel a munkálatok alatt, Wang Xiaolie fog besegíteni neki. A forgatókönyvet Dwayne Smith körmölte le.

1

Headshot előzetes

headshotkepAz indonéz akció A rajtaütéssel (The Raid) került fel a térképre. Hollywood is felfigyelt rá, de a remake-kel nem jutottak sokra, de néhány színész pár pillanatra felbukkant a Star Wars 7-ben.

Az ország felől újabb projekt érkezik. Iko Uwais, Julie Estelle és Very Tri Yullisman A rajtaütés 2-ben (The Raid 2) bunyózhatott közösen, remélhetőleg szintén kiváló harcművész jeleneteket fognak bemutatni. Kimo Stamboel és  Timo Tjahjanto, a Macabre és a V/H/S 2 egyik szegmenségnek az alkotói készítették az alkotást.

Uwais alakítja azt a partra sodródott, amnéziás férfit, akit egy fiatal doki próbál meggyógyítani, azonban a múltja rátalál.

Tovább “Headshot előzetes” »

0

Wahlberg és Berg készíti a Mile 22-t

wahlbergbergMark Wahlberg és Peter Berg egészen jó munkakapcsolatot ápol egymással és a közös múlt egészen gyümölcsöző volt pénzügyileg. A Törtetők (Entourage) és a Nagypályások (Ballers) mögött Wahlberg áll producerként, Berg pedig rendezőként tevékenykedett, de közösen hozták tető alá A túlélőt (Lone Survivor) és a Deepwater Horizon drámát, ráadásul esélyes a Six Billion Dollar Man-t is együttes erővel készítik. De találtak még egy újabb projektet, amely tetszetős számukra.

A Mile 22-ben egy Indonéziában állomásozó CIA tiszt informátorát próbálja eljuttatni a 22 mérföldére található reptérre, de út közben sok probléma akad. Az MMA csillaga, Ronda Rousey és A rajtaütés (The Raid) sztárja, Iko Uwais szintén játszik a produkcióban. Graham Roland, a Lost és a Fringe sorozatok írója adta ki kezéből a forgatókönyvet.

0

Rousey és Uwais a Mile 22-ben

rondarouseyEbből jó kis csihi-puhi lehet. Ronda Rousey és Iko Uwais közösen osztogathatják maflásokat és törhetik a csontokat a Mile 22 akcióban. Peter Berg producerként húzza a film szekerét, amelyben egy CIA ügynök és egy indonéz rendőrtiszt együttes erővel próbálnak szembeszállni a hatalmas méreteket öltő politikai korrupcióval.

Rousey másodpercek alatt „számol le” ellenfelével a ringben, az MMA és az UFC harcosnőjét eddig még senki nem gyűrte le. Tavaly a The Expendables – A feláldozhatók 3-ban (The Expendables 3) láthattuk. Uwais A rajtaütés (The Raid) két felvonásában nyűgözte le az akció-és harcművészkedvelőket.