0

Fűrészeljünk tovább

jigsawAz első Fűrész (Saw) még egy izgalmasabb thriller-horror volt, de idővel a franchise inkább a trancsír utat választotta. Lehúztak jó néhány bőrt szegény rókáról, végül a Lionsgate-nél is belátták, hogy ideje lenne megálljt parancsolni. Némi pihentetés után újabb érdekes zajokat hozott a szél a stúdió környékéről. Mintha valaki fűrészelne, méghozzá csontot. És valóban! 2012-ben megemlítették, hogy újra ötletelésbe kezdtek.

A Shocktillyoudrop oldal szerkesztője ült le beszélgetni Mark Burg és Oren Koules producerekkel, akik arról beszéltek, hogy a franchise elindítói kezében formálódik az újabb film. „James (Wan) és Leigh (Whannell) az első rész után mindenki úgy fog rájuk emlékezni, mint a Fűrészes fickókra. Mással szerettek volna foglalkozni és most hogy letették saját névjegyüket az asztalra újra boldogan visszatérnének.”

A két producer még nem tudja pontosan megmondani, hogy mikor fog érkezni a film, de a lényeg, hogy már felbukkant valami a láthatáron. A 2016-os Comic Conon már szeretnének valami kézzelfoghatót felmutatni. Szerintük Wannak és Whannellnek is van ideje, mivel előbbi letudta a Halálos iramban 7-et, utóbbi pedig az Insidous 3-at. (És az utómunkálatok?)

0

Dario Argento a sorozatgyilkos Homokemberről forgatna

argentoooA legendás Dario Argento egy ideje azon van, hogy hírnevét sárba tiporja. A szörnyűséges Dracula 3D előtt a Gialloval és a Könnyek anyjával próbálkozott. Talán ideje lenne visszavonulni? A direktor nem így gondolja, szeretné leforgatni a The Sandmant. Nem kell ijedezni, a projektnek semmi köze Neil Gaimanhez.

Viszont pénzre lenne szüksége, csekély 250.000 dollár kellene. Az IndieGogo-n szándékozik összeszedni az összeget Iggy Pop segítségével. Argentonak elege van a kedves és aranyos karácsonyi filmekből, sokkal jobban szereti, ha inkább valami horrorisztikus és erőszakos dolog történik. És mivel mostanság nem túl bő a választék úgy döntött, hogy E.T.A Hoffman novellájából merítve maga készít egyet. Amiben a sorozatgyilkos gyümölcsvájó kanállal szedi ki áldozatai szemét.

Nathant még mindig kísérti annak a karácsonyi éjszakának az emléke, amikor egy maszkos gyilkos végzett édesanyjával. A srácnak sikerült megölnie a tettest…legalábbis eddig úgy gondolta. Ugyanis szemtanúja lesz, hogy a szemközti házban élő nőt ugyanaz a maszkos alak végzi ki.

argento1

0

A Rossz szomszédság írói slasher vígjátékot rendezhetnek

cohenobienAndrew Jay Cohen és  Brendan O’Brien a Judd Apatow/Seth Rogen irányvonalat képviseli. A duó eleddig forgatókönyveket írt, legutóbb a nagy sikert aratott Rossz szomszédságot (Neightbors) vetette papírra. De Cohenék számára is elérkezett az a pillanat, amikor átgondolták, hogy mi lenne, ha ők dirigálnának le egy filmet. A Thrills Ride szkriptjét nem ők, hanem Peter Warren szállította le, viszont nem csak vicces, hanem némileg horrorisztikus lesz a produkció. Ugyanis slasher témába vágnak bele.

A projektet a Sikoly (Scream) és az Itt a vége (This is the End) ötvözeteként írták körül, a történések egy vidámparkban játszódnak, ahol ide tévedő gimisek szörnyű halált halnak. A Senior Night miatt bérli ki a helyet a közeli intézmény, ahol a végzősök kiereszthetik a gőzt, jól érezhetik magukat és kellemes szórakozhatnak. Ám a kijáratok hirtelen lezárulnak és a szörnyű csapdák aktivizálódnak. A különféle klikkek kénytelenek összefogni, hogy együtt ötletelve jussanak ki a szorult helyzetből.

0

Natalie Dormer a Patient Zeroban

dormerNatalie Dormer, a Trónok harca (Game of Thrones) sorozat egyik sztárja leszerződött a Patient Zerora, amit Stefan Ruzowitzky rendezhet. Az osztrák direktorra akkor figyelhetett fel az Álomgyár, amikor 2008-ban Oscart nyert a Pénzhamisítókkal (The Counterfeiters) a legjobb külföldi film kategóriában.

A történések egy globális járvány, úgymond a zombi apokalipszis után játszódik. Egy túlélő képes az élőholtak  nyelvén beszélni, elhatározza, hogy felkutatja az első fertőzött egyedet. Reméli, hogy ezzel közelebb jut a gyógymódhoz is és meg tudja menteni szeretett nejét is.

0

Dornan és Paul a The 9th Life of Louis Drax misztikus thrillerben

aaronopaulA horrorokra szakosodott Alexandre Aja két éve állt utoljára kamera mögött (a Horns hamarosan a mozikba kerül), de ez nem jelenti azt, hogy a lábát lógatta. Producerként vette ki a részét a Pyramid és az The Other Side of the Door filmekből. Illetve jutott ideje arra is, hogy előkészítse következő rendezői munkáját. Jamie Dornant nyerte meg a misztikus thrillerre, majd Aaron Pault, a Breaking Bad sztárját szerződtette le.

Drax-et minden évben baleset éri, a csodával határos, hogy mindet túléli. A 9. szülinapján szüleivel piknikezni indul, majd leesik egy szikláról. A részletek homályosak, édesanyja összeomlik, édesapja pedig eltűnik. A gyerek ugyan életben van, de kómába esik.

1

Az Oculus rendezője készíti el a Tudom, mit tettél tavaly nyáron remake-et

iknowwhatyoudidA tinihorror a 90-es években élte virágkorát, a műfajt a Sikoly (Scream) lőtte fel a csúcsra. Majd a közönség lelkesedése pár éven belül el is múlt, köszönhetően a sok gyenge produkciónak. Mindenesetre a a Tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Know What You Did Last Summer) meg tudta lovagolni a sikerhullámot, pláne úgy, hogy Kevin Williamson, a Sikoly írója szállította le a forgatókönyvet.

Szükség van-e remake-re? A Sony-nak igen és ha már feltámadt az új változat iránt a vágy, gyorsan körbe is néztek, hogy ki lenne a legalkalmasabb arra, hogy elkészíthesse a filmet. Választásuk a sokak által dicsért Oculus alkotójára, Mike Flanaganre esett. Igyekeztek elmondani, hogy Lois Duncan 1974-es regényét adaptálják, amelyből Williamson is sokat merített. A filmet 2016-ban szeretnék bemutatni.

A 97-es filmben négy tini az érettségi bankett után elcsap egy férfit. A testet elrejtik és megfogadják, hogy soha nem beszélnek erről az esetről senkinek. Eltelik néhány hónap mire kiderül, hogy valaki tudja titkukat. Valaki tudja, hogy mit tettek tavaly nyáron.

0

Refn helyett Lovering rendezi a The Bringing horrort

jeremyloveringNéhány hónappal ezelőtt Nicolas Winding Refn került kapcsolatba a The Bringing horrorral, azonban mégsem írt alá. Helyette Jeremy Lovering vezényelheti le a filmet, amelyet az Elisa Lammel történt rémisztő, megtörtént eset inspirált. A szkript nem a Lam esetre fókuszál, csak afféle katalizátor volt  Brandon és Phillip  Murphy történetéhez.

A Cecil Hotel egyik liftjében rögzítette a kamera, hogy Elisa Lam kissé furcsán viselkedik, majd nem sokra rá nyoma veszett. Két héttel később bukkantak rá a tetőn található víztartályok egyikében. (konteo cikk).

Lovering eddig tévés produkciókkal foglalkozott, ő készítette a Killing Hitler dokumentumfilmet.

1

Megint felberreghet a láncfűrész

texasA legutóbbi Texasi láncfűrészes mészárlás (Texas Chainsaw 3D) nem igazán tetszett Bőrpofa rajongóinak, Az örökség negatív véleményeket és 47 millió dollárt gyűjtött össze. A Millennium Films berkein belük újabb folytatáson törik a fejüket, ismét egy előzményfilmet szeretnének összehozni.

Seth M. Sherwoodot kérték fel, hogy lásson hozzá a szkripthez, amely a klasszikus 1974-es horror prequelje lesz. Jelen pillanatban még nem tudni, hogy a Leatherface címen futó projekt miről fog szólni, de valószínűleg egy eredettörténetet fogunk kapni. Arról sem esett szó, hogy a legutóbbi film főszereplője, Alexandra Daddario vissza fog-e térni. A forgatást télen szeretnék elkezdeni.

Sherwood a Blumhouse-nak írt egy misztikus thrillert, illetve az Interstate 5 pszichothriller forgatókönyve is arra vár, hogy valaki felfigyeljen rá.  Ebben egy sorozatgyilkos fia és az egyik áldozat lánya fog össze, hogy megtaláljanak egy  őrültet. Jákob lajtorjája (Jacob’s Ladder) és a Született gyilkosok (Naural Born Killers) ötvözeteként írták körül a projektet.

0

Sossamon és Ransone a Sinister 2-ben

sinisterA Sinister horror mögött szép bevétel áll, természetes, hogy Jason Blum producer akar még egy repetát. Scott Derrickson és C. Robert Cargill vetette rá magát a forgatókönyvre, ám Derrickson a rendező posztot átengedte Ciaran Foy-nak. Kiderült, hogy Shannyn Sossamon és James Ransone szerződtek le a főszerepre, a forgatás jövő héten veszi kezdetét Chicago-ban.

A szebb napokat is megélt Sossamon egy 9 éves ikerpár édesanyja, akik egy vidéki házba költöznek, ahol csúnya dolgok fognak történni. A bemutatót 2014 augusztus 21-re időzítették.

0

Ismét napirenden a Dead Island film

deadislandNem sokra rá, hogy kijött a Dead Island számítógépes játék előzetese a Lionsgate-nél kezdtek hozzá a film tervezgetéséhez. Ám miután összeolvadt a Summittal a projekt parkolópályára került, majd a jogok visszakerültek a Deep Silverhez. A kiadó gondolkodott egy ideig, majd úgy döntöttek, hogy csak jó lenne elkészíteni egy produkciót, ezért az Occupant Entertainmenttel közösen hozzákezdtek a részletek kidolgozásához. Jelenleg folyik az író és a rendező keresése.

A játékból 8 millió darabot adtak el röviddel a megjelenése után, köszönhetően az előzetesnek, amit a youtube-on rengetegen néztek meg. Cannes-ban a Nemzetközi Reklámfesztiválon a trailer Arany Oroszlány díjat nyert. Tovább “Ismét napirenden a Dead Island film” »

0

Jön A kör 3

ringJó néhány évvel ezelőtt Hollywood rákapott a japán horrorokra. Jöttek szép sorba a remake-ek, amelyek közül a legnézettebb A kör (The Ring) volt. Az eredeti változathoz nemrég érkezett egy folytatás, de az amerikai franchise a második felvonás után margóra került. Érthető, hiszen a Gore Verbinski által dirigált remake hatalmas siker volt, de A kör 2-t (The Ring 2) sokan utálták. Valamikor 2010-ben jelentették be, hogy elkészül az újabb rész 3D-ben. Akkor David Locka ülhetett hozzá a forgatókönyv megírásához.

Ma kiderült, hogy a Paramount nem feledkezett meg a projektről. Közzétették, hogy F. Javier Gutiérrez fogja rendezni A kör 3-at (The Ring 3).  Arról nem esett szó, hogy miről fog szólni a film és azt sem említették, hogy kik lesznek a főszereplők.

A spanyol direktor neve nem lehet túl ismerős. Pedig az Álomgyár korábban már felfigyelt rá rövidfilmjei révén, A holló (The Crow) rebootot is elvileg ő készíthetné el. Alább két alkotását is megnézhetitek. Tovább “Jön A kör 3” »

1

Del Toro csak megmássza az őrület hegyeit

orulethegyeiGuillermo del Toro sokáig küzdött, hogy meg tudja valósítani Az őrület hegyei (At The Mountains of Madness) filmet, de az H.P. Lovecraft adaptációt az Universal túlságosan költségesnek találta, illetve az sem tetszett nekik, hogy R kategóriás produkcióként képzeli el a rendező a végeredményt. Végül a stúdió kihátrált a projekt mögül és egy ideig úgy tűnt, hogy nem lesz semmi az elképzelésből, majd del Toro úgy döntött, hogy nekiveselkedik ismét.

A direktor a Wall Street Journalnak adott nemrég egy interjút, ahol megemlítette, hogy a Legendary vezetőségének jelezte, hogy van egy film, amelyet nagyon szeretne leforgatni, de túl drága lenne. A stúdiónál pozitívan álltak hozzá a del Toro elképzeléséhez, ám egyúttal az is kiderült, hogy most már biztos, hogy nem R-es, hanem PG-13-as besorolású lesz a film. A rendező ugyan feladta az R-es törekvését, de azt ígéri, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy minél horrorisztikusabb legyen a történet. A kemény és sokkoló jelenetek kimaradnak, mint például az is, ahogy az űrlények az embereken kísérleteznek.

Pár évvel ezelőtt a rendező megemlítette, hogy a Prometheus betett elképzelésinek, hiszen Ridley Scott valószínűleg olyan látványvilágot és történetet mutatott be, mint amelyen ő is gondolkodott. Amikor megnézte, így nyilatkozott “Végre láttam, habár van néhány közös dolog Scott és az én elképzelésem között, de úgy vagyok vele, hogy már nem érdekel. Egyébként is Lovecrafté az elsőbbség.”