0

47 Meters Down előzetes

47metesdown1Nem hiszem, hogy túlzottan örülnek a cápás horror alkotói, hogy filmjük a bemutató előtt kiszivárgott az internetre. Eredetileg 47 Meters Down címre hallgatott, majd átkeresztelték In the Deep-re, 2016 augusztus elején adták volna ki DVD-n. De mielőtt megtörtént volna, a Byron Allen’s Entertainment Studios megvette az alkotást, ahol újra megkapta az első elnevezését és 2017 nyarára kitűzték a mozis premiert.

A történetben Claire Holt és Mandy Moore testvérpárja Mexikóban vakációzik, az óceán mélyére merülnek le egy cápaketrecben, azonban akad némi probléma. Mielőbb meg kell találni a megoldást, hiszen az oxigén fogyóban.

Matthew Modine, Santiago Segura és Yani Gellman dobják fel a produkció hangulatát. Johannes Roberts, Az ajtón túl (The Other Side of the Door) rendezője írta és dirigálta le a filmet. Tovább “47 Meters Down előzetes” »

0

The Black Room előzetes

blackroomNatasha Henstridge A lénnyel (Species) robbant be a köztudatba, hogy aztán gyorsan el is felejtsük, majd valahol úgy a Bérgyilkos a szomszédom (The Whole Nine Yards) kapcsán jutott ismét eszünkbe. Rengeteg sorozatban és filmben fordult meg, tehát kap munkát, csak éppen egyik sem volt túl jó. Ezúttal a The Black Room horrorban ijedezhet.

Rolfe Kanefsky írta a forgatókönyvet, illetve a kamera mögül is ő irányíthatott. Henstridge és Lukas Hassell alakíthatja az álomházba beköltöző frissen házasodott párt, akik keserűen veszik tudomásul, hogy a pincében valamiféle gonosz húzta meg magát.

Lin Shaye, Dominique Swain, James Duval, Auggie Duke és Caleb Scott bukkannak fel a játékidő alatt. Amerikában április 28-án mutatják be limitáltan, két héttel később VOD-on is elérhető lesz. Tovább “The Black Room előzetes” »

0

Annabelle: Creation előzetes

annabellesequelA napokban perelte be Gerald Brittle a Warner stúdiót, a szerző ugyanis régen régen a Demonologist könyvében írt a Warren házaspárról, akiket a Démonok között (The Conjuring) franchise-ban is láthattunk. Brittle szerint a stúdió erősen merített művéből, éppen ezért kártérítést követel. Mi lesz ennek a vége? Nos, mindez nem állítja meg a Warnert, mivel máris jön az Annabelle következő része.

Az Annabelle úgy 257 millió dollárt termelt világszerte, így világossá vált, hogy a spin off kap még egy folytatást. Ezúttal David F. Sandberg, az Amikor kialszik a fény (Light Out) rendezője vehette kezébe a gyeplőt, viszont a forgatókönyvet ismét Gary Dauberman írhatta. Stephanie Sigman, Talitha Bateman, Anthony LaPaglia és Miranda Otto rémüldözhetnek a horrorban.

A történet a bábkészítőre és nejére összpontosít. Gyermekük 20 évvel ezelőtt hunyt el. Úgy döntenek, hogy házukba befogadnak néhány lányt, miután a közeli árvaház bezárt. És a lányok találkoznak a férj művével, Annabelle-lel. Tovább “Annabelle: Creation előzetes” »

0

A Dark Song előzetes

darksongLiam Gavin horrorja tavaly sok rajongót szerzett, amikor bemutatták néhány fesztiválon. A cselekmény szinte teljes egészében egy házban játszódik. Sophia (Catherine Walker) gyászoló és kétségbeesett asszony, akinek van egy titka. Joseph (Steve Oram) antiszociális és alkoholista okkultista, aki segítene neki. Közösen szervezkednek és végre akarnak hajtani egy rituálét. Ám ez nem megy oly gyorsan, nem lehet rövid időn belül néhány elintézni. Hat hónapon keresztül ügyködnek egy mindentől távoli házikóban, amely mindkettejüket megviseli testileg és lelkileg egyaránt. Tovább “A Dark Song előzetes” »

0

Voice From The Stone előzetes – Emilia Clarke horrorban

voicefromthestone22011-ben tették közzé, hogy Maggie Gyllenhaal lesz a főszereplője a Le Voce Della Pietra olasz regény alapján formálódó horror főszereplője. De jó ideig nem történt semmi a projekt körül és a színésznő búcsút intett. Helyére Emilia Carke lépett, a forgatás 2014 novemberében kezdetét vette és a forgatás decemberre véget is ért. Ettől függetlenül elég nehezen akarta megtalálni az útját a vászonra.

Andrew Shaw forgatókönyvéből Eric D. Howell rendezhetett filmet, ő leginkább kaszkadőrként szerzett érdemeket. Az 50-es években, egy toszkánai kastélyba érkezik a fiatal ápolónő, Verena, hogy egy néma örököst gondozzon. Kis idő elteltével Verena úgy gondolja, hogy a falak között megbúvó gonosz, természetfeletti entitás munkálkodik.

Tovább “Voice From The Stone előzetes – Emilia Clarke horrorban” »

0

Rock Paper Dead előzetes – A Gyerekjáték rendezője ismét horrort forgatott

rockpaperdeadTom Holland újra hallat magáról. Ideje volt? Karrierjét szépen megalapozta a Frászkarikával (Fright Night), majd elindította útjára a Gyerekjátékot (Child’s Play), neki köszönhető a Végzetes szépség (Fatal Beauty) és a Sorvadj el (Thinner). 2013-ban indította útnak a Twisted Tales sorozatát, de nem valószínű, hogy erről hallott valaki. A direktor újra horrort forgatott, a Rock Paper Dead-ben egy sorozatgyilkos visszautazik szülővárosába, miután egy elmegyógyintézetben „meggyógyították”.

Luke Macfarlane alakítja a Bábkészítő becenévre hallgató férfit, 10 évig élvezte egy kórház vendégszeretetét és gyógykezeléseit. Amint belép régi otthonába, újra előtörnek a gyötrelmes gyerekkori emlékek. Michael Madsen, Maureen McCormick és Tatum O’Neal neveivel találkozhatunk még stáblistán. Tovább “Rock Paper Dead előzetes – A Gyerekjáték rendezője ismét horrort forgatott” »

0

The Void előzetes

thevoidkep1Steven Kostanski és Jeremy Gillespie, a Suicide Squad  képregényfilm és a Hannibal sorozat látványtervezői írták és rendezték a horrort. A sztori elején egy vérrel borított férfira bukkannak az út mellett, akit a helyi kórházba visznek. Hamarosan a személyzetet és a pácienseket túlvilági erő kezdi zaklatni.

Ellen Wong, Aaron Poole, Kenneth Welsh és Daniel Fathers játsszák a főbb szerepeket és A boszorkány (The VVitch) egyik producerének is köze van a produkcióhoz. Tovább “The Void előzetes” »

0

Wish Upon előzetes – Vigyázz, mit kívánsz

wishuponClaire Shannon élete el van cseszve. Anyja 12 évvel ezelőtt öngyilkos lett, a gimiben folyamatosan zaklatják, apjának sincs sok jó szava hozzá, ráadásul arra sincs semmi esély, hogy a szerelme felfigyeljen rá. Egyik nap apja egy régi zenés dobozzal tér haza, ami elvileg hét kívánságot teljesít. A lány nem hisz a dologban, de aztán meglepődve tapasztalja, hogy valóra válnak kívánságai. Végre olyan élete lesz, amilyenre mindig is vágyott, azonban a hozzá közel állók hirtelen meghalnak. Minden egyes kérés után valaki csúnya és kegyetlen módon meghal.

Joey King játssza Claire-t, apját Ryan Phillippe formálja meg, Elisabeth Röhm, Sherilyn Fenn és Shannon Purser is benne van a horrorban. Barbara Marshall, a Terra Nova széria és a Viral írója tette le az asztalra a forgatókönyvet. A dolog szépséghibája, hogy a leginkább operatőrként ismert John R. Leonetti dirigált a forgatáson, aki a Mortal Kombat 2-t és az Annabelle-t is készítette. Amerikai bemutató június 30. Tovább “Wish Upon előzetes – Vigyázz, mit kívánsz” »

1

Clowntergeist előzetes – A démoni bohóc

clowntergeistkepA horror egy gonosz bohócról szól. Vagyis konkrétan egy bohócról, akit megszáll egy démon. Célpontjaival léggömbökre írt üzenetekkel tudatja, hogy mikor óhajtja kinyírni őket.

Aaron Mirte rendezésében Brittany Bellard karaktere irtózik a bohócoktól, mégis úgy adódik, hogy le kell gyűrnie félelmét és szembe kell szállnia a városát terrorizáló alakkal. Tovább “Clowntergeist előzetes – A démoni bohóc” »

0

Az XX horrorantológia előzetese

xxhorrorHorrorantológiáról van szó, amelynek egyes szegmenseit rendezőnők készítettek. Karyn Kusama A meghívás (The Invitation) kapcsán lehet ismerős, a filmet sokan a tavalyi év egyik legjobbjának tartják. Annie Clark most állt először kamera mögött. Roxanne Benjamin a Southboundból és a V/H/S-ből vette ki a részét, Jovanka Vuckovic pedig a The Captured Bird-öt hozta tető alá.

Ezen túlmenően a főszereplők is nők. Többek között Melanie Lynskey, Sheila Vand, Natalie Brown, Breeda Wool és Christina Kirk játszik a produkcióban.

Tovább “Az XX horrorantológia előzetese” »

0

A Rings új előzetese

rings3poszterHa volt is nagy érdeklődés A kör (The Ring) folytatása iránt, a Paramount tett róla, hogy csökkenjen a potenciális jegyvásárlók száma. Ide-oda tologatták bemutatót, ha semmi sem változik, akkor február elején végre újra vászonra lép Samara. Most a marketingeseken van a sor, hogy a szűk egy hónap alatt megpróbálják az érdeklődést felfokozni.
Tovább “A Rings új előzetese” »

15

Alien: Covenant előzetes

aliencovenantposterMár a Prometheus előtt sem volt kétséges, hogy Ridley Scott folytatni fogja a franchise-t. A sci-fi horror 2012-ben az egyik leginkább kivesézett és kibeszélt film volt. Akkor csak annyit mondtak, hogy Shaw el fog jutni a Paradicsomba, biztosnak látszott, hogy Noomi Rapace és Michael Fassbender lesz ismét a főszereplő.

2013-ban Jack Paglen dolgozott a forgatókönyvön, amit még 2014 tavaszán Michael Green írt át. Scott eleinte még úgy fogalmazott, hogy az újabb résznek még nem igazán lesz köze az Alienhez, de aztán kiderült, hogy mégis. A cím először Alien: Paradise Lost volt, amit Alien: Covenantra változtattak át. Egy ideig úgy volt, hogy a Neill Blomkamp által tervezgetett filmhez fognak hozzálátni, ami az Aliens eseményei után játszódnának, de ezt megvétózták és inkább a Covenant került előtérbe. Blomkamp elgondolása nincs a fiók mélyére süllyesztve, egyszerűen csak félretették egy időre.

Alien: Covenant (2017) Katherine WatersonRapace azonban csak kimarad, legalábbis részben, hiszen állítólag csak egy rövidke jelenléte lesz, Fassbender viszont duplaszerepet kapott. Katherine Waterston lesz a főhős, Danny McBride, Demian Bichir, Jussie Smollett, Amy Seimetz, Carmen Ejogo, Callie Hernandez és Billy Crudup is csatlakozott a projekthez, illetve James Franco is felbukkan.

A galaxis túlsó oldalán egy távoli bolygón a Covenant kolonizációs hajó legénysége  úgy gondolja, hogy egy feltérképezetlen paradicsomot talál. Ami valójában egy sötét és veszélyes világ és egyedüli lakója a szintetikus David, a Prometheus expedíció túlélője.

Fassbender nem csupán Davidet fogja játszani, hanem Waltert is, ami egy továbbfejlesztett android. A Covenant legénység tagjai: Crudup a kapitány, Bichir és Hernandez a biztonsági tiszt, McBride a pilóta, Seimetz a másodpilóta, Smollett az orvos, Ejogo a sebész. Tovább “Alien: Covenant előzetes” »