0

Pandemic

panademic

Elszabadult a zombivírus. Az emberiség nagy része elkapta a kórt, szóval ahogy lenni szokott a civilizációnak is betette a kaput. New York-ot teljesen maga alá gyűrte a betegség, Dr. Laurel Chase innen érkezik Los Angeles-be. Sokáig nem kell a lábát lógatnia, a nőt fontos küldetésre, a város veszélyes körzetébe küldik, hogy túlélőket keressen, de ami a legfontosabb, hogy ő maga is megússza.

Gyakorlatilag az egész alkotást Chase fejkameráján keresztül láthatjuk, illetve olykor-olykor átváltunk egy-egy másik karakterre is. Szokás mondogatni, hogy az efféle filmek sokkal inkább hasonlítanak egy számítógépes játékhoz. Ezúttal azonban hatványozottan rá lehet sütni John Suits rendező művére. Ugyanis eléggé nehezen lehet filmként kezelni a Pandemic-et, sokkal inkább úgy néz ki, mintha egy elutasított ötlet után a „csak azért is megcsinálom” jegyében leforgatták volna az elképzelést. Tovább “Pandemic” »

14

Röviden: Démonok között 2 (The Conjuring 2)

demonokkozott2A Blumhouse falai között sajnos kevés tehetség található. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy kevesen erőltetik meg magukat, hogy a papírvékony történetekből valóban ijesztő és izgalmas filmet készítsenek. James Wan viszont azok közé tartozik, aki nem félvállról veszi a munkáját, szerencsénkre. Ő nem kifejezetten a véres-belezős horrort (bár azért producerként hagyta, hogy a Fűrészt ebbe az irányba tolják), hanem sokkal inkább a lelki terrort részesíti előnyben.

Még 2013-ban ismerhettük meg Warrenéket, a paranormális esetekre szakosodott házaspár újabb kemény feladatot kap. Wan az 1977-es, enfieldi poltergeist néven elhíresült esetet tárta fel. A közel 40 éve történt ügyben egy anyukát és gyermekeit érik természetfeletti „atrocitások”. Nyilván többen átverést sejtettek a háttérben, a rögzített hang-és képanyagok sem voltak túlzottan meggyőzőek. Ettől függetlenül lehet ebből kihozni egy minőségi filmet? Naná.

A cselekmény első fele két szálon halad, az egyik magára a családra fókuszál, a másik Warrenéket mutatja. Wanra jellemző, hogy vágás nélküli képsorokat mutogat, ráközelít valakire, majd elfordul az egyik irányba, elindul az egyik irányba, jobbára csak sejteti, hogy van valaki a közelben/sötétben. És a direktor eléri, hogy a néző már azt kívánja, hogy mutassa meg már végre az alakot vagy jelenést. Igencsak ráhozza a frászt az anyukára és gyermekeire, egyúttal a nézőre. E közben Warrenéknál sem áll meg az élet, az asszonynak lassan elege lesz a paranormális dolgokból, de még bevállalják a poltergeist ügyet. Egészen addig a pontig egészen rémisztő és izgalmas a film, amíg a két szál nem ér össze, ezt követően sem ül le a cselekmény, csak éppen már nem igazán tudja az előző óra szintjét. A színészek közül ki kell emelni a 13 éves Madison Wolfe-ot, aki nem egyszer a frászt hozza az emberre, szó szerint hátborzongatóan játszik, amikor megszállja a gonosz.

conjuring2kep11

Tovább “Röviden: Démonok között 2 (The Conjuring 2)” »

3

Röviden: Krampusz (Krampus)

krampusA Krampusz olyan, mintha a rendező betépve/ittasan a neten kattintgatva véletlenül rátalált volna a Youtube-on egy busójárásról szóló videóra. Miután magához tért a bódulatból, elolvasta jegyzeteit és lesz, ami lesz alapon ráérő idejében forgatókönyvet írt belőle. Michael Dougherty az Adsz vagy kapsz remek horrorantológiával mutatkozott be rendezőként és azóta is sokan várják a következő részt. De legutóbbi műve után már egyáltalán nem tűnik olyan jó ötletnek, hogy belevágjon a folytatásba.

Az alapfelállás szerint karácsonykor összegyűlik a rokonság, így van egy Max-éknél is. A találkozás nem mindenkinek öröm, sőt, inkább amolyan kötelező kellemetlenségként élik át néhányan, de azért megpróbálnak mosolyt erőltetni magukra. Mégis, Maxnek elege lesz az egészből és úgy alakul, hogy éppen ő miatta toppan be a hatalmas szarvas „démon”.

A szörnyű hóvihar miatt négy fal közé szorult emberek, akik valahogy megpróbálják állni a sarat a különféle vérengző lényekkel szemben – sztori ugyan nem eredeti, de azért egy ügyes rendező kezében aranyat érhet. Sajnos Dougherty elrontotta, nagyon elrontotta. Habár a kezdeti percek egészen ötletesek, de a társadalmat kritizáló-parodizálás után a film első fele egyáltalán nem működik. A játékidő második részére pedig sikerül agyonütni a padláson játszódó jelenettel, ami után tényleg kezünkbe temetjük az arcunkat és révülten suttogjuk, hogy „Miért, miért”? De Dougherty ironizálni sem tud, erősen elveti a sulykot. Sajnos eléggé ötlettelen a film, a nyitány, a nagyi flashback jelenete és a legvége nevezhető élvezhetőnek, de mindez kevés. Tovább “Röviden: Krampusz (Krampus)” »

0

Victor Frankenstein

victorfrankensteinposter

Szeretjük a klasszikus történeteket, betéve tudjuk oda-vissza és még a filmipar is gondoskodik róla, hogy véletlenül se feledkezzünk el róluk. Viszont nem lehet örökkön örökké ugyanúgy előadni, hiszen sokadik alkalommal már belefásulhat a néző. Éppen ezért is próbálnak olykor változtatni, másképpen bemutatni a betéve ismert sztorikat. Így lett pozitív karakter Demónából és komor fantasy a Hófehérkéből. Tovább “Victor Frankenstein” »

1

Last Shift

lastshiftposter

„Szóljak a kapitánynak, hogy felmond vagy úgy érzi, hogy mégis képes kibírni a műszak végéig?” – mondja Cohen őrmester gúnyosan a telefonban az éjszaka közepén az újonc Lorennnek. Nem hiába akadt ki a tiszt, hiszen csak egy elhagyatott rendőrőrsre kellene felügyelnie a rendőrnőnek.

Rutinmeló. Egyetlen éjszakát kell lehúznia Lorennek a kiürített őrsön. A hívásokat átirányították egy másik helyre, egy teremtett lélek nincs az épületben, azt a néhány bizonyítékként tárolt bezacskózott dolgot pedig még hajnal 4 előtt el fogják vinni. Szóval unalmas estének néz elébe a zöldfülű. De aztán aztán furcsa hívást kap, majd egy hajléktalan is megzavarja, de a java csak ezután jön. Kiderül az épület sötét múltja. Tovább “Last Shift” »

2

Horrorfilmek 2016-ban

amityvilleMilyen volt az idei horrorfelhozatal? Akadtak egészen jól sikerült darabok és persze temérdek B kategóriás film is érkezett. 2016-ban Samara újra a frászt hozza ránk, jön még egy Amityville és persze a zombikból sem lesz hiány. Alább egy válogatást futhattok végig a következő évi kínálatból. Posztert, képet vagy előzetest csatolok, ha akad.

James Wan éppen a Démonok között 2. részét, azaz a The Conjuring 2: The Endfield Poltgergeistet forgatja. Twitterén tett közzé néhány fotót a munkálatokról. Patrick Wilson és Vera Farmiga újra eljátssza a paranormális ügyekben jártas Warren házaspárt. A forgatókönyvet Wan írta a Haey fivérekkel, amelyet később David Leslie Johnson pofozott ki. A történet az Enfield Poltergeist ügyből merít, amely 77 és 79 között zajlott. Egy 11 és 13 éves lány szállt meg gonosz lélek. Tovább “Horrorfilmek 2016-ban” »

2

Scouts Guide to the Zombie Apocalypse

scoutsguide

„Be vagyok állva vagy tényleg Britney Spears-t énekelnek egy zombival?” – kérdezi a hosszú combú tinicsaj a mellette döbbenten pislogó sráctól. És tényleg, a véres Spears-es pólót viselő élőhalott valóban nyivákol a Hit Me Baby, One More Time popslágerre az előtte álló két cserkésszel.

Ülj le, igyál meg néhány sört a haverokkal, esetleg dobjatok be pár felest, mellette dübörögjön a zene. Beszéljetek egy őrült zombifilm történetről és hogy milyen jeleneteket szeretnétek látni. Másnap pedig próbáljatok összerakni belőle valamiféle viszonylag értelmesnek és felettébb szórakoztatónak mondható alapanyagot. Christopher Landon forgatókönyvíró társaival együtt hasonlóképpen ötletelhetett, de ő még pénzt is kapott a megvalósítására. Tovább “Scouts Guide to the Zombie Apocalypse” »

3

Röviden: Green Inferno

greeninfernoposzterVolt egyszer egy Cannibal Holocaust, ami a nagykönyvben minden idők legbrutálisabb és legismertebb horrorja. És persze kannibálfilmje. Mikor is készült? Azóta nem igazán született igazán emlékezetes darab a témába vágóan. Eli Roth rendezéseiben a főszereplőket rendszeresen csurom véresen néznek ki, persze némi kínzás és erőszak is belefér. Egy-két éve még úgy érezhettük, hogy talán majd ő hozza az elvárásokat. Kell is rá várni jó néhány hónapot…de nem érte meg. Néhány aktivista az őserdőbe repül, hogy megmutassák ki a legény a gáton, a siker és nagy nézettség elérése után alig kortyolnak bele a pezsgőbe, máris emberevők fogságában találják magukat. A kannibálok színre lépése után bizakodhatunk, hogy a komótosan folydogáló cselekmény izgalmakba vált át. Mindhiába. Természetesen akad vér, durvulás, nyammogás és csúnya bennszülöttek, de ez az őrület nem igazán fog meg. Ennél még a Kabinláz is gyomorforgatóbb a Motel feszültebb és keményebb volt. Mert ugye a étkezéshez előkészített testnek rémisztőnek, esetleg sokkolónak kellene hatnia és szegény Lorenza Izzonak is szurkolni kellene. Nem igazán merész, szaftosnak sem nevezném, de azért ha valakinek megkordul a gyomra keresse fel Lecter urat. Tovább “Röviden: Green Inferno” »

3

Crying Wolf (teaser trailer)

Nemrég ízelítőt kaptunk Tokodi Sándor saját rövidfilmjéből, ami év végére készül el. Horror lesz, úgyhogy csak erős idegzetűek kattintsanak.

Nézzük, mit tudunk a sztoriról: “A történet szerint egy arab milliárdos egyetlen fiát elrabolják ismeretlen elkövetők. Al-Thani mivel tehetős ember, ezért a legjobb zsoldosokat béreli fel a mentőakcióra. A kommandósok arra számítanak, hogy a kiszabadítás a megszokott forgatókönyv szerint zajlik majd le. De miután a helyszínre érkeznek rá kell döbbenniük, hogy az ő életük is veszélybe került, mivel nem várt ellenségekkel találják szembe magukat.”

Jöhetnek a vélemények.

0

Libabőr (Goosebumps)

libabor

R.L. Stine-t a gyerekkönyvek Stephen King-jének nevezik. Tehát horrorisztikus, szörnyekkel megrakott, borzongató regényeket ír, csak éppen fiatalokra szabva. Temérdek történetet adott ki kezei közül, ennek megfelelően igen sok lény ijesztegethette a főhősöket a cselekmények során. A szerző eléggé termékeny volt, ráadásul még felettébb népszerű is, a filmben meg is említik, hogy 400 millió példány kelt el a könyveiből. Ami azért egészen szép teljesítmény. De vajon melyik rémséget kellene bemutatni egy adaptációban. Ott van a vérszomjas jeti, a brutálsáska, apró, de halálos robotok, idegen lények. És mi lenne, ha egyszerre indulnának pusztítani? Tovább “Libabőr (Goosebumps)” »

1

Bíborhegy (Crimson Peak)

biborhegy

Guillermo del Toro olyan, mint Sylvester Stallone. Szeret nosztalgiázni. Bár azért más súlycsoportban mozognak, mégis előszeretettel tekintenek vissza a régmúlt időbe és erősen múltidéző produkciókat készítenek. Del Toro legutóbb a kaiju filmek előtt hajtott fejet, most pedig a 60-as évek kísértethistóriái előtt tisztelegne. Elmondása szerint A ház hideg szíve és Az ártatlanok klasszikusokból merített. És valahogy úgy lehetne jellemezni, mintha a nagy merítést egy mozdulattal rácsobbantotta volna egy hatalmas vászonra. A végeredmény eléggé érdekes, szépnek szép, de nem igazán érdekes és nem fogunk rá emlékezni sokáig. Tovább “Bíborhegy (Crimson Peak)” »

1

Sinister 2 – Az átkozott ház (Sinister)

sinister2

Ártalmatlannak tűnő filmtekercsek? Biztos jó szórakozás lesz, nem? Erről még talán Nicolas Cage is mesélhetne. Ha valaki esetleg rábukkan egy érdekesnek tűnő felvételre biztos lehet, hogy a nyugodt kis élete fel fog bolydulni, ha pedig amúgy sem túl vidám az evilági sorsa, akkor még mélyebbre süllyed a szörnyűségekben. De egy biztos: nyakig merül az illető az erőszakba. De hát a naiv horrornéző is tudja, hogy még véletlenül sem szabad hozzányúlni az eldugott helyeken porosodó rögzített anyagokhoz. Előbb minimum be kell hinteni szenteltvízzel. Tovább “Sinister 2 – Az átkozott ház (Sinister)” »