0

Hajdu Szabolcs retrospektív hétvége

delibabSajtóhír: Hajdu Szabolcs Délibáb c. filmjének hazai bemutatóját 2014. november 13-ra tűzték ki az alkotók. Az A Company Hungary magyar forgalmazó országszerte a legnagyobb multiplex mozikban és az art-mozihálózatban is levetíti a filmet.

A Délibáb hazai premierje alkalmából a film alkotói november 8-9-én Hajdu Szabolcs retrospektív hétvégét szerveznek a Toldi moziban. A retrospektív hétvégén levetítik Hajdu Szabolcs eddigi alkotásait, majd közönségtalálkozó formájában személyesen is beszélgethetünk a rendezővel és feleségével – Török-Illyés Orsolyával -, aki állandó főszereplője filmjeinek. Tovább “Hajdu Szabolcs retrospektív hétvége” »

0

Magyarországon vetítik először le a nagyközönségnek az új Éhezők Viadala filmet

Sajtóhír: Innovációs bemutató keretében jelentette be együttműködését a Simple és a Samsung. A közös kezdeményezések között szerepel, hogy a magyar mobilfizetési megoldáson dolgozó csapat a koreai gyártó legújabb készülékére, a Magyarországon decemberben debütáló Gear S okosórára is fejleszt majd. Ezen felül bejelentették, hogy a Simple alkalmazás még idén újabb szolgáltatásokkal bővül: parkolhatunk, autópálya matricát vehetünk, taxizhatunk és a szórakozóhelyek aktuális programjaiba is beleshetünk majd a mobilunkkal. A már eddig is működő mozi funkciót használva pedig elsőként nézhetjük meg az év végi időszak leginkább várt közönségsikerét, az Éhezők Viadala – A Kiválasztott I. (12E) című filmet.

0hgm

A Corvin Moziban tartott közös Innovációs bemutató középpontjában a mobileszközök és alkalmazások jelene és jövője állt. “Napjainkra az elektronikus fizetés újabb korszakába léptünk, hiszen nemzetközi és hazai szinten is érezhető igény alakult ki a jelenleginél kényelmesebb és gyorsabb fizetési megoldásokra. A kialakulóban levő igény a mobiltelefonon keresztüli fizetés irányába mutat, azonban még számos olyan technológiai kérdés áll nyitva, amely alapvetően határozhatja meg a végleges irányokat. Mi hiszünk abban, hogy az OTP Mobil által fejlesztett Simple egy olyan korszakalkotó megoldás, amely egyszerűségével és sokoldalúságával képes lesz a nyitott kérdések megválaszolására. A Simple jóval több, mint egy fizetési megoldás! Egy olyan vásárlási szolgáltatásokat integráló mobil alkalmazás, amely lefedi az egész vásárlási folyamatot a termék kiválasztásától a vásárlási folyamat legvégéig, megkönnyítve és élményszerűvé varázsolva a mindennapi vásárlásainkat.” – mondta el Kovács Antal, az OTP Mobil Felügyelő Bizottságának elnöke, és az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Tovább “Magyarországon vetítik először le a nagyközönségnek az új Éhezők Viadala filmet” »

0

UIP hírlevél

0uip

Karddal fenyegeti a betörőket Az ismeretlen Drakula sztárja

Nem érdemes betörni Luke Evanshoz, mert roppant kellemetlen meglepetésben lehet részük. A walesi színész ugyanis azt a szokást vette fel, hogy megtartja a filmjeiben használt fegyvereket, amik nem afféle vacak kellékek, hanem valódi ölőszerszámok. A színésznek akkor keletkezett ez a becsípődése, amikor a Három testőrben Aramist alakította: annyira megtetszettek neki a 18. századi kardok, hogy többet is hazavitt, és kirakta őket dísznek a szobája falára. Legutóbbi filmjében, Az ismeretlen Drakulában is egész középkori arzenált használt, ebből egy súlyos, kétkezes kardot vitt haza, hogy a nappali dísze legyen. “A kard, amit ebben a filmben használtam, a legszebb, amit valaha is egy forgatáson a kezemben tarthattam – mesélte a színész legutóbbi interjújában. – A markolata bronzból van, és egy sárkányt ábrázol, a szemei rubintból vannak kirakva. Nagyon nehéz kard, a csuklóm be is gyulladt tőle, annyira, hogy le kellett venni a karórámat. Az utolsó napon a stáb nekem ajándékozta a kardot, örökre hálás leszek nekik. De azt nem ajánlom, hogy bárki betörjön a házamba, mert ezzel a karddal fogom fogadni: megtanultam bánni vele!”

(Dracula Untold – holnaptól a mozikban!) Tovább “UIP hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

 

intercom

A bíró rögtönöz (12)

A producer és a rendező sokszor nem ért egyet. Még akkor sem, ha ugyanaz a személy tölti be mindkét szerepet. David Dobkin A bíró (12) (The Judge, hazai bemutató: október 23.) producer-rendezője már a forgatás előtt összeveszett magával. A direktor ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy három főszereplője, Robert Downey Jr, Robert Duvall és Vera Farmiga komoly próbafolyamatban vegyen részt a forgatás megkezdése előtt. Ahogy az újságíróknak elmondta, mint producer nevetségesnek találta ezt a kívánságot: ilyen kaliberű sztárok már nem szoktak próbálni.
A film felvétele során azután a rendező rájött, hogy a producer-énjének volt igaza – de erről már producertársa, Susan Downey, a főszereplő felesége számolt be.
– Végül is megvoltak a próbák, és minden résztvevő nagyon élvezte – mesélte a producer asszony. – Minden jelenet tele volt humorral, feszültséggel, öröm volt nézni a színészeinket. De a legizgalmasabb az volt az egészben, hogy a forgatáson Downey, Duvall és Farmiga is egészen mást csinált, mint amit bepróbáltak. Ők megjósolhatatlan színészek: akkor igazán jók, amikor eltérhetnek attól, amiben előre megegyeztek. Olyankor szikrázik körülöttük a levegő. Szerencsére, a rendező is hamar megértette ezt, és végül elmaradtak a tervezett próbák: így lett különleges a film.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Annabelle a listán

Annabelle a top10-ben! Ezúttal nem a mozis sikerlistáról van szó, bár a Démonok között eredettörténetét előadó természetfölötti thriller, az Annabelle (18) (Annabelle, hazai bemutató: október 16.) ott is jól áll. Október 3-i világpremierje óta az USA-ban és világszerte a gyártására fordított összeg kb. tízszeresét, kb. 66 millió dollár bevételt hozott. Ám a lényeg az Annabelle-baba, ami valóságos, és felkerült a világ 10 legkísértetiesebb tárgyának listájára.
A listán szerepel egy louisianai tükör, melyet nem takartak le tulajdonosának halála után, és azóta vagy tíz gyilkosság történt előtte. Szintén ott található egy Bill Stoneham nevű festő műve: nemcsak a galériás és az első műkritikus is meghalt már, aki vele kapcsolatba került, de több tulajdonosa is. Szintén a listán található egy 1702-ben halálra ítélt és kivégzett angol gyilkos, Thomas Busby széke, melyen az akasztófa alá mentében megpihent; a legendás Kohinoor gyémánt, mely minden tulajdonosára átkot hoz… és a baba, mely az elmúlt évtizedét szigorú egyházi felügyelet alatt egy üvegtárolóba zárva töltötte, egy connecticuti misztikus múzeumban. Az Annabelle-baba nem a filmesek fantáziájának terméke: bár története hihetetlen, mégis igazi tragédiák és megmagyarázhatatlan események kísérik tulajdonosról tulajdonosra. A róla készült film csupán a valóság mögötti lehetőségeket kutatja: természetfölötti thriller, mégis megtörtént estet dolgoz fel…
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

1

InterCom hírlevél

intercom

A védelmező és a mesterlövész (18)

Antoine Fuqua végre megvalósítja régi álmát. A rendező, aki a Kiképzés-sel Oscar-díjat szerzett Denzel Washington-nak, mostanában egyre jobban szárnyal. Még szinte be sem fejezte új közös filmjét kedvenc színészével: A védelmező (18) (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) című kegyetlenül vad akciófilm ma kerül a mozikba, de ő már vágja a következőt. Annak egy bokszoló a hőse, akit Jake Gyllenhaal alakít, és úgy tűnik, az ez utáni terve is valóra válik.
Fuqua évek óta nyilatkozgatja, hogy legnagyobb álma A hét mesterlövész remake-jének elkészítése. Nem is meglepő. Az 1960-as bemutatója óta immár klasszikussá vált western egykor legalább olyan provokatívan vadnak tűnt, mint most Antoine Fuqua művei. Abban Steve McQueen, Yul Brynner és Charles Bronson is ott volt a hét felbérelt fegyveres között, akik egy ártatlan falu lakóinak védelmére kelnek a túlerőben lévő banditákkal szemben.
Az új hetes csapatnak jelenleg csupán egy biztos tagja van: Denzel Washington már vállalta az új közös munkát, a többieket pedig együtt választják ki. És aztán nekilátnak A védelmező második részének: úgy tűnik, a következő néhány évben nagyon sok időt fognak együtt tölteni a rendező és sztárja.
IC Press

0tms

Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

A védelmező és a mesterlövész (18)

Antoine Fuqua végre megvalósítja régi álmát. A rendező, aki a Kiképzés-sel Oscar-díjat szerzett Denzel Washington-nak, mostanában egyre jobban szárnyal. Még szinte be sem fejezte új közös filmjét kedvenc színészével: A védelmező (18) (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) című kegyetlenül vad akciófilm ma kerül a mozikba, de ő már vágja a következőt. Annak egy bokszoló a hőse, akit Jake Gyllenhaal alakít, és úgy tűnik, az ez utáni terve is valóra válik.
Fuqua évek óta nyilatkozgatja, hogy legnagyobb álma A hét mesterlövész remake-jének elkészítése. Nem is meglepő. Az 1960-as bemutatója óta immár klasszikussá vált western egykor legalább olyan provokatívan vadnak tűnt, mint most Antoine Fuqua művei. Abban Steve McQueen, Yul Brynner és Charles Bronson is ott volt a hét felbérelt fegyveres között, akik egy ártatlan falu lakóinak védelmére kelnek a túlerőben lévő banditákkal szemben.
Az új hetes csapatnak jelenleg csupán egy biztos tagja van: Denzel Washington már vállalta az új közös munkát, a többieket pedig együtt választják ki. És aztán nekilátnak A védelmező második részének: úgy tűnik, a következő néhány évben nagyon sok időt fognak együtt tölteni a rendező és sztárja.
IC Presss Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Útvesztő New Yorkban (16)

Hétfő este feltűnően sok sikoltozó fiatal gyűlt össze Chelsea-ben. És mindannyian a SVA mozi előtt gyülekeztek: ekkor tartották Az Útvesztő (16) (Maze Runner, hazai bemutató: szeptember 18.) New York-i premierjét, melyen természetesen ott volt a film összes sztárja valamint a stáb tagjai, és mind készségesen selfie-ztek és ölelkeztek a rájuk váró rajongókkal.
– Nem is tudom, hogy történt – szerénykedett James Dashner, a film alapjául szolgáló könyv (mára trilógia) szerzője. – A Ragyogás utolsó jelenete, A legyek ura meg a Lost – Eltűntek sorozat mind hatottak rám. Aztán ez lett belőle.
A főszereplő, a Teen Wolf – Farkasbőrben-sorozatban ismertté vált Dylan O’Brien viszont máshonnan veszi az ihletet.
– Én a világ legnagyobb Indiana Jones-rajongója vagyok. Abból tanultam a kaszkadőrszakmát. De a Farkasbőrben-ből is tudom: ha a kaszkadőr-szakértő azt mondja, csatold fel a védőfelszerelést, akkor nem vonakodom: mert ott nagy esések jönnek.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

0intercom

Washington bekeményít (18)

A jó film meglepi a nézőit. De talán még jobb, ha a főszereplőjét is. A védelmező (18) (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) premierje utáni sajtótájékoztatón Denzel Washington azt nyilatkozta, ő igencsak elcsodálkozott, amikor először látta a már majdnem kész filmet. A véres, vad jelentekben bővelkedő thrillerben a színész titokzatos múltú, visszavonult kommandóst alakít, aki fegyverrel vagy anélkül is szinte legyőzhetetlen harcművész – és Washington jó párszor kénytelen is használni a tudását a filmben.
– Nagyon sok olyan képet vettek fel ezekhez a részekhez, amiket én nem is láttam – magyarázta a színész az újságíróknak. – Hiszen a film úgy van összerakva, hogy sokszor az én szemszögemből látjuk az eseményeket: a néző azt látja, amit én látok. Vagyis jó párszor nem kellett ott lennem: a kamera helyettesítette a szemem.
A színész beismerte, ő forgatás közben azt hitte, egy jóval kisebb, egyszerűbb filmben szerepel.
– Csak tátottam a szám a vetítőteremben: nem sejtettem, hogy ilyen menő akciójelenetek tudok csinálni… – mondta.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Kutyáknak gyülekező (16)

Aki csak látta Mundruczó Kornél Cannes-i fesztiváldíjas filmjét, a Fehér Isten-t – és ők egyre többen vannak: a film nézettsége hamarosan eléri a 40 ezret – valószínűleg megijed, ha sok kutyát lát összegyűlni. Mundruczó különleges látomásában ugyanis a kóbor kutyák azért fognak össze, hogy bosszút álljanak azokon, akik otthontalanná tették őket: az embereken.
A valóság azonban szerencsére szelídebb. Szeptember 7-én a Városligetben, a Petőfi Csarnok mögötti réten Örökbefogadott Állatok Napját tartanak, ahol azok az ebek és gazdáik gyűlnek össze, akik valaha az Illatos úti kutyamenhely lakói voltak. A rendezvény célja, hogy megmutassa: „igenis létezik happy end”, és az utcára került kóbor kutyák is boldog otthonra találhatnak: délután még az örökbefogadott négylábúak szépségversenyére is sor kerül.
Az egész napos eseményen a Fehér Isten stábja is részt vesz, és nem csak azért, mert a film főszereplője kutya. A forgatás elképzelhetetlen lett volna gazdátlan ebek szorgalmas közreműködése nélkül: a filmben 275 kutyaszínészt alkalmaztak, legtöbbjüket a filmes munka után hazavitte valaki. Mundruczó Kornél rendező és munkatársai most itt szeretnének köszönetet mondani segítőiknek.
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Védelmezői díj Washingtonnak (16E)

Megéri kiállni az igazság oldalán. Denzel Washington véresen védi az igazságot új filmje A védelmező (16E) (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) képsorain, és ugyan a bemutató még várat magára, máris díjat vehet át érte: a spanyol nyelvű világ legrangosabb filmfesztiválján, San Sebastianban idén ő kapja az életműdíjat.
Szeptember 19-én A védelmező gálavetítésével kezdődik a fesztivál: az ünnepélyes eseményen természetesen ott lesz Washington és a film rendezője, a színész régi barátja, Antoine Fuqua – akivel együtt készítették A kiképzés-t: a Los Angeles legveszélyesebb vidékén játszódó thriller Oscar-díjat hozott főszereplőjének.
Szakmai körökben már A védelmező-t is úgy emlegetik mint az idei Oscar-verseny egyik esélyesét: a vad akciójelenetekben bővelkedő film egyszerre ígérkezik a fesztiválok és a nézők kedvencének.
– A védelmező-ben Denzel egészen más figurát játszik, mint A kiképzés-ben – tiltakozott az összehasonlítás ellen a rendező. – Ott nagyszájú volt, itt hallgatag. Ott azt hittük, mindent tudunk róla, itt senki nem tud róla semmit. Titokzatos, a homályban él, szinte néma és tele van mániával. És egyszerre küzd a múltjával meg a jelenével…
IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »

0

InterCom hírlevél

intercom

Szeretjük a viharokat (16)

1swcViharos napokon van túl Sarah Wayne Callies. A színésznő lassan kezd hozzászokni, hogy a kamerák előtt mindig veszélyben forog az élete. A The Walking Deadben a zombikkal kellett élet-halál harcot vívnia, A vihar magjában (16) (Into the Storm, már a mozikban) pedig egy pusztító tornádó fenyegeti az életét. „Boldogan forgatnék végre egy olyan filmet, amiben nem forog veszélyben az életem – mondja Callies. – Ugyanakkor nagyon izgalmasak azok a történetek, amelyek a túlélésről szólnak. Ezekben felszínre törhetnek az ösztönök, és kiderül, hogy szélsőséges helyzetekben hogyan viselkednek az emberek.”
A Twister közel két évtizede söpört végig a világon, és A vihar magja rendezője, Steven Quale úgy gondolja, hogy egy tomboló viharról szóló mozi most még aktuálisabb, mint 1996-ban. Az időjárás sokat változott azóta, sokkal gyakoribbak a nagy erejű viharok. Azt pedig, hogy ez mennyire érdekli az embereket, jól mutatja, hogy a legnagyobb videomegosztó portálon rengeteg róluk készült felvétel van. „Az elmúlt öt évben elképesztő volt a viharok aktivitása. A felvételek pedig jól mutatják, milyen a természet nyers ereje – mondja Quale. – A filmmel megmutathatjuk a tornádók minden arcát. Egyszerre halálosak és látványosak, van bennük valami vitathatatlanul gyönyörű. Az volt a célom, hogy a lehető leghitelesebben jelenjenek meg a vásznon. És azt kell mondanom, jó munkát végeztünk, lenyűgöző lett a látvány.”
A vihar magja az a tornádóknak, mint a dinoszauruszoknak a Jurassic Park: a film főszereplői között van néhány életveszélyes sztár is. Ilyen egy hatalmas tölcsér alakú tornádó, de felbukkan pár kiszámíthatatlanul mozgó, kisebb és gyorsabb tornádó, valamit tűztornádók is.

IC Press Tovább “InterCom hírlevél” »