3

Túl rizikós a Hellboy 3, ezért nem lesz belőle semmi

hellboy1Hellboy 3, a film, amelyet a Vörös kedvelői nagyon is szeretnének. Ron Perlman is úgy nyilatkozott legutóbb, hogy minden egyes nap azért küzd, hogy megvalósulhasson a folytatás. De a filmvilágot a pénz mozgatja és hiába a lelkesedés, ha egy költséges film mögé nem áll be egy stúdió. Márpedig a harmadik felvonásra kellene legalább 150 millió dollár Guillermo del Toro szerint.

A rendező a Redditen mondta el, hogy nem túl optimista a Hellboy 3-mal kapcsolatban. Úgy fogalmazott számláján sok-sok millió dollárt látna,  saját maga finanszírozná, ahelyett, hogy az összes pénzét gumiszörnyekre költené.

„Megkerestem minden stúdiót, megpróbáltam rávenni őket, hogy állják a büdzsét. De egyiket sem érdekelte. Úgy vélem, hogy az első film visszahozta az árát és még egy kis profitot is termelt, majd videón és DVD-n nagyot szakított. A másodiknál ugyanez volt a helyzet. Megtérült a belefektetett pénz a kasszáknál és nagyon sokat termelt DVD-n és videón. Sajnos a stúdiók nézőpontja az, hogy nem lehet arra alapozni, hogy majd DVD-n visszajön a film ára. Így a folytatást számukra eléggé veszélyes kategóriába tartozik.

Mindenesetre Del Toro azért megosztotta, hogy miről is szólt volna a film. Az elképzelés szerint Hellboy kénytelen elfogadni sorsát, az elkerülhetetlen végzetét. Hiába nem szeretné, mégis muszáj az Apokalipszis fenevadjává átvedlenie, mert csakis így tudja legyőzni az ellenségét. Az Apokalipszis legjobbjává kell lennie, hogy megvédje az emberiségét, ám ennek következtében egy sokkal gonoszabb és sötétebb teremtmény válik belőle.

1

Ron Perlman folyamatosan azon van, hogy legyen Hellboy 3

hellboyVárjátok a Hellboy 3-at? Vannak néhányan. De az elért bevétel függvényében a stúdió nem igazán sürgeti a következő részt. Az első a Sonynál készült el, majd a gyenge eredmények után megengedték Guillermo del Toronak, hogy az Universalnál hozza tető alá a másodikat. Habár a kasszáknál jobban szerepelt, a stúdiónál mégsem voltak elégedettek. A rendező bizakodott, hogy megkapja az engedélyt a Hellboy 3-ra, de mivel asztala roskadozik a megvalósítandó tervekkel ő sem túlzottan hajt azért, hogy belevághasson a filmbe.

A Vörös megformálója, Ron Perlman egy interjúban viszont elmondta, hogy nagyon is szeretné, ha lenne folytatás, örülne, ha lenne lezárásra a történetnek. Del Toro megmutatott neki néhány vázlatot, hogy miképp képzeli el a filmet és eléggé le volt nyűgözve. Úgy véli, hogy a rajongók is megérdemelnék a Hellboy 3-at, szóval folyamatosan küzd azért, hogy legyen belőle valami. Van, amikor csak egyedül erőlteti a dolgot, néha becsatlakoznak hozzá, de az biztos, hogy soha nem fogja feladni.

3

A Hellboy 3-nak el kell készülnie

A Hellboy második része után Guillermo del Toro többször elmondta, hogy megcsinálná harmadikat is. De  hónapok múltán a rendező a megvalósítandó tervezetei között már nem szerepelt a Pokolfajzat visszatérése. Sajnos nincs olyan stúdió, aki finanszírozná a filmet, elmondása szerint nem fognak adni 130 millió dollárt neki arra, hogy elkészítése a Hellboy 3-at. Nemrég Mike Mignola is arról beszélt, hogy hiába is várják a rajongók, biztos, hogy nem lesz következő rész.

A franchise sztárja, Ron Perlman az IGN-nek mondta el, hogy ő folyamatosan nyöszteti del Torot, hogy ne adja fel és hogy tartozik a világnak a harmadik felvonással. “A rendező és én a Hellboy 2 után megegyeztünk abban, hogy nem vágunk bele a következőbe. De ahogy telt-múlt az idő világossá vált, hogy ő mindig is egy trilógiában gondolkodott. Guillermonak remek elképzelése van arról, hogy miképp nézzen ki a Hellboy 3, azt kell, hogy mondjam, hogy csodálatosan moziszerű lenne, minden tekintetben bámulatos és a vásznakon pazarul festene. Az első két rész ismerete nélkül is kiváló szórakozás lenne.” – majd Perlman hozzátette – “Megmondtam neki, hogy a világnak tartozik azzal, hogy befejezze az elkezdett trilógiát. Szépen felébresztettem benne a zsidó bűntudatot.”