1

Ave, Cézár! (Hail, Caesar!)

avecezar

A Coen fivérek sosem rejtették véka alá, hogy ismerik és szeretik a régmúlt idők filmjeit és odavannak pár évtizeddel ezelőtt készült noirokért vagy éppen westernekért. Eddigi munkásságuk során előszeretettel emeltek át bizonyos elemeket a régi produkciókból, mintáztak karaktereket egykori színészekről, tisztelegtek a 40-es, 50-es évek alkotásai előtt. És a kigondolt történeteikbe mindig beleszövik a fekete,olykor morbid humort. Ezúttal a testvérpár alaposan kiélhette magát, mivel Hollywood aranykorában játszódó sztorit mutatnak be. Tovább “Ave, Cézár! (Hail, Caesar!)” »

0

Box Office: Megvan a 900 millió a Star Wars 7-nek Amerikában

starwarskep43Észak-Amerikai box office

A Super Bowl hétvége. Vagyis amikor vasárnap jelentősen megcsappan a bevétel, hiszen az amerikaiak többsége a tévé előtt fogja nézni a rangadót. Viszont a Star Wars: Az ébredő Erő (Star Wars The Force Awakens) meghódította a 900 millió dollárt, erre még egyetlen film sem volt képes. Globálisan 2 milliárdja van J.J. Abrams rendezésének, ami a 3. legjobb elért eredménynek számít.

Első helyen továbbra is a Kung Fu Panda 3 áll, bár eléggé lecsökkent a befolyt össze. Az előző két felvonás második víkendjére már áthaladt a 100 millión, azonban a harmadik csak 69 milliót tudott összeszedni. Másodikként nyitott az Áve Cézár (Hail Caesar), amely viszonylag jó véleményeket tudhat maga mögött. Nicholas Sparks adaptációból kettő is volt tavaly, de egyik sem tudott pénzügyileg korrekt számokat felmutatni és most a The Choice is leszerepelt a kasszáknál. Seth-Grahame Smith sem örvendezhet, hiszen a Büszkeség és balítélet meg a zombik (Pride & Prejudice & Zombies) is alig hozott valamit.

Hétvégi becsült amerikai top 10 bevétel, az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Tovább “Box Office: Megvan a 900 millió a Star Wars 7-nek Amerikában” »

2

Újabb Ave, Cézár előzetes

hailA Coen fivérek újabb filmmel jelentkeznek idén, amely Hollywood aranykorába kalauzol el minket.  A stúdió egyik megoldóemberének egyetlen napját követhetjük nyomon, aki megpróbál kiküszöbülni egy bizonyos problémát. Josh Brolin, George Clooney, Ralph Fiennes, Tilda Swinton és Channing Tatum erősítik a produkciót. Itthon február 25-én mutatják be.

Tovább “Újabb Ave, Cézár előzetes” »

0

Hail Caesar poszter

Egészen fergetegesre sikeredett a Hail Caesar előzetese. George Clooney és a Coen fivérek elég régóta ismerik egymást, készítettek közösen pár filmet. Utoljára az Égető bizonyítékon (Burn After Reading) dolgoztak együtt, ami nem lett éppen túl jó. De úgy tűnik, hogy ezúttal nem lesz panasz a produkcióra.

hailcaesar Tovább “Hail Caesar poszter” »

0

Ave, Cézár szinkronos előzetes

hailA négyszeres Oscar-díjas Joel és Ethan Coen (Nem vénnek való vidék, A félszemű, Fargo) új vígjátéka Hollywood aranykorába repít minket, és egy nagy stúdió problémamegoldójának egy napját követi nyomon, amikor számos probléma vár megoldásra. Coen-fivérek által írt és rendezett film főszerepében olyan sztárokat láthatunk, mint Josh Brolin, George Clooney, Ralph Fiennes, Tilda Swinton, Channing Tatum, Scarlett Johansson, Jonah Hill és Frances McDormand. Tovább “Ave, Cézár szinkronos előzetes” »

3

Hail, Caesar előzetes

hailcaesar2004-ben merült fel, hogy a Coen fivérek egy vígjátékot szeretnének megvalósítani, amelyben néhány színész 1920-ban egy, az ősi Rómában játszódó színdarabot próbál összehozni. 2008-ban a testvérek megemlítették, hogy még forgatókönyvük sincs, csak az ötlet van meg. Később csak megírták a szkriptet és közzétették, hogy George Clooney lesz a főszereplő, aki már az elgondolás eleje óta kitartott a tervezet mellett. Josh Brolin, Channing Tatum, Tilda Swinton, Ralph Fiennes, Dolph Lundgren is leszerződött a filmre.

Egy hollywoodi megoldóember állhat a középpontban, akit akkor hívnak a stúdiók, ha a sztárjaik nem úgy viselkedtek, ahogy elvárható lett volna tőlük és veszélybe kerül a hírességekről kialakított jó kép. A Brolin által játszott figura feladata, hogy még megpróbálja elkerülni, hogy kipattanjon a botrány. És most éppen Clooney karakterének a bőrét próbálja menteni. Tovább “Hail, Caesar előzetes” »

0

Forgatási képek a Hail, Caesarból

Forog a Hail, Caesar, a Coen fivérek rendezésében készülő film az 50-es években játszódik Hollywoodban. Egy megoldóemberre fókuszál a történet, akinek sok-sok problémát kell  kiköszöbülnie egyetlen na alatt. Josh Brolin játssza a főszereplőt, George Clooney, Ralph Fiennes, Channing Tatum, Scarlett Johansson és Jonah Hill is látható lesz a produkcióban.

George Clooney as Julius Caesar the roman emperor

 

Tovább “Forgatási képek a Hail, Caesarból” »

0

Clooney és Brolin a Hail Caesar!-ban

clooneyA Coen fivérek következő filmje a Hail Caesar! lesz, a főszerepre két régi ismerősüket kérték fel. George Clooney és Josh Brolin boldogan jött a hívó szóra. Előbbi az Ó, testvér, merre visz utad (O Brother Where Art Thou?) és a Kegyetlen bánásmód (Intolerable Cruelty) alkotásokban játszott, míg utóbbi benne volt a Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men), illetve A félszemű (True Grit) művekben.

Egy hollywoodi megoldóember állhat a középpontban, akit akkor hívnak a stúdiók, ha a sztárjaik nem úgy viselkedtek, ahogy elvárható lett volna tőlük és veszélybe kerül a hírességekről kialakított jó kép. A főhős feladata, hogy még megpróbálja elkerülni, hogy kipattanjon a botrány.

0

A Coen fivérek következő filmje a Hail Caesar lesz

coenA Coen fivérek eldöntötték, hogy mi lesz a következő filmjük. A Hail Caesar vígjáték az 50-es évek Hollywoodjában játszódik. A történet középpontjában Eddie Mannix áll, aki afféle megoldóemberként dolgozik a stúdióknak és sztárokat védelmezi.

Állítólag a karakternek van némi köze Fred Otash magánnyomozóhoz, jó pénzért dolgozott a Confidential Magazine-nak, lehallgatott néhány nagymenőt. Az 50-es években a legtöbb stúdió sokat költött arra, hogy kialakítson egy bizonyos képet a színészekről és mindent megtettek, hogy ezt az imázst fenn is tartsák. Ha egy sztárt letartóztattak, drogot használt vagy olyannal kavart, akivel nem kellett volna, jöttek a megoldóemberek és a megtettek mindent, hogy a hír ne lásson napvilágot.