3

Az éjszaka törvénye / Az alapító

írta Nikodémus

2017-02-az-éjszaka-törvénye-az-alapító-1

Az éjszaka törvényéről itt írt Koimbra.

Nem tudni, miért, de így alakult: a kortárs közvélemény meglehetősen képmutató korrupció-ügyben. A kisember apró stiklijeit egy cinkos félmosoly kíséretében elnézi, a napi hírekben érkező, hatalmas összegekről szóló csalások hallatán pedig rendre elszörnyülködik. Pedig az erkölcsnek nincs számtani skálája: a becsület számszerűsíthetetlen. Az idei Oscar-szezon során két grandiózus felemelkedés-történettel is megismerkedhetünk, s a nálunk január és február fordulóján bemutatott Az éjszaka törvénye és Az alapító egyaránt hősének ellentmondásosságát hangsúlyozza.

Tovább “Az éjszaka törvénye / Az alapító” »

3

Piszkos pénz / Egy durva év (2014)

írta Nikodémus

2016-01-the-drop-a-most-violent-year-1

Miközben az épp végetért 2015-ös év gengszerfilm-fronton jobbára enyhe csalódást okozott, szinte észrevétlenül osont el mellettünk ez a két remekbe szabott mozi, olyannyira, hogy egyiküket be sem mutatták a mozik itthon. Hiába, a szabálytalanság mindig megriasztja a filmforgalmazókat: a Piszkos pénz és az Egy durva év épp azzal szól nagyot, hogy mindkettő alaposan eltér a zsáner megszokott fogásaitól, bivalyerős hangulata viszont delejez.

Tovább “Piszkos pénz / Egy durva év (2014)” »

3

Kiút a kárhozatból? – Legenda / Fekete mise

írta Nikodémus

2015-11-legend-black-mass-1

Egyetlen apró megingás, és mindörökre vesztettél, a lejtőn pedig nincs megállás – súgja szelíden megannyi felettes én hősünk fülébe a görög sorstragédiáktól a legmodernebb karriertörténetekig. A morális banánhéj persze sokkal veszélyesebb, mint a szó szerinti, hisz láthatatlan: elég egy apró kompromisszum, melyet százak követnek, és mire felocsúdnál, már maga a földi kárhozat lángol körülötted. A bűn e kérlelhetetlen természetét járja körül a napjainkban újra divatba jött gengszterfilm-zsáner két legújabb darabja, a Legenda és a Fekete mise rendezője azonban különböző irányokból közelít: egyikük kedélyesen elmaszatolná, másikuk egyetemessé növelné a bűn lealjasító hatalmát.

Tovább “Kiút a kárhozatból? – Legenda / Fekete mise” »