7

Gondolj rám előzetes

gondoljDr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt. Egy szép – vagy inkább csúnya – napon kollégája ővele közli a rossz hírt. A minta férj, a legszeretőbb apa, a legkedveltebb orvos ekkor ördögi tervet eszel ki: szépen magára haragítja a szeretteit, a gyerekeit, a feleségét (Eszenyi Enikő), az anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük. Ám amikor már mindenkit lebontott maga körül, és egy emberként azt gondolják róla, hogy egy ocsmány, önző, kibírhatatlan alak – még mindig él, holott az emberi – orvosi – számítás szerint már rég a temetőben kéne lennie…

A film a Kern Andrásra oly jellemző fekete humorral, csavarosan, szellemesen mesél, hazugságainkon, árulásainkon, bűnös és gyakran a visszájukra forduló „jót akarásainkon” keresztül egyfajta szembenézés önmagunkkal. „Szeretném, ha ez a film igazi MOZI lenne, nem vígjáték, nem tragédia, nem blockbuster, hanem egy emberi történet, kicsit lelkizős, amin sokat lehet nevetni, amelyben magára ismerhet a néző, és felteheti magának a kérdést, hogy a főszereplőhöz hasonlóan cselekedne-e. Ezt nevezem én MOZInak, dramedynek.’ – nyilatkozta Kern.

Olvasd tovább