0

Cate Blanchett lesz Lucille Ball

ballAaron Sorkin előszeretettel ír forgatókönyveket ismert személyekről. A Steve Jobs-on is jó ideig munkálkodott, következő szkriptjének középpontjában pedig Lucille Ball színésznő áll. Már azt is lehet, hogy ki fogja megformálni a hölgyet, Cate Blanchett vállalta a főszerepet. A film Ball és Desi Arnaz két évtizedes házasságát járja körül.

1940-ben mondták ki a boldogító igent, majd 1951-ben indították útnak az I Love Lucy sorozatot, ami 1957-ben ért véget. Később még feltámasztották a szériát, ám 1960-ban ennek is vége szakadt, csak úgy, mint a Ballék házasságának. A filmhez sikerült megnyerni a pár két gyermekét,  Lucy Arnazt és Desi Arnazt.

2

Christian Bale játszhatja Enzo Ferrarit

balemannChristian Bale rábólintott, aláírta a szerződést, így ő alakíthatja Enzo Ferrarit Michael Mann filmjében. Ferrari volt a világ leghíresebb autógyárának az alapítója és egyben hírneves versenyautó-tervező volt. A forgatást 2016 nyarára lőtték be.

A direktor közel 15 éve próbálja tető alá hozni a filmet, volt idő, amikor Sydney Pollack ülhetett a rendezői székben és Al Pacino formálhatta volna a főszereplőt. A cselekmény 1957-ben játszódik. Egyelőre még egyetlen stúdió sem karolta fel a projektet, de a színész színre lépésével valószínűleg könnyen találnak befektetőket.

Bale és Mann korábban a Közellenségek (Public Enemies) thriller kapcsán dolgoztak együtt.

1

Életrajzi film Carl Saganról

carlsaganCarl Sagan neve mindenki számára ismerős lehet. A csillagász, bolygókutató és író munkássága során a földönkívüli élet nyomait kutatta. Szóval eléggé érdekes pályát tudhatott maga mögött, sok fantasztikus dolgot lehet elmesélni róla. Így gondolták a Warnernél is, ezért hozzáláttak egy életrajzi film előkészületeihez, amiben Ann Druyan, Sagan özvegye is részt vesz. Druyan volt a producere és írója a Kozmosz: Történetek a világegyetemről (Cosmos: A Spacetime Odyssey) Emmy-díjas sorozatnak.

A forgatókönyvön Zach Dean, a Kelepce (Deadfall) alkotója dolgozik. Jelen pillanatban nem tudni, hogy a stúdió Sagan életútjának valamelyik állomását domborítaná ki a filmben vagy esetleg a Stephen Hawking drámához hasonlóan inkább romantikus produkciót akarnak-e készíteni.

0

Bardem és Cruz az Escobar életrajzi filmben

escobarLuc Besson produkciós cége, az EuropaCorp bejelentette, hogy náluk készülhet el a Pablo Escobar életrajzi film. Virgina Vallejo 2008-as spanyol nyelvű Loving Pablo, Hating Escobar memoárjából formálódik a produkció, amelyre Javier Bardem és Penelope Cruz szerződött le.

Fernando Leon de Aranoa írhatja a forgatókönyvet a hírhedt kolumbiai drogbáróról és a rendezői feladatokat szintén ellátja. Bemutatja, hogy Escobar miképp vált a világ legismertebb és legerősebb maffiavezérévé. A forgatás kezdetéről nincs hír.

3

DiCaprio többszörös személyiségzavarban fog szenvedni

DiCaprioBilly Milligant gyerekkorában mostohaapja nem csak verte és megalázta, hanem meg is erőszakolt. Mindez maradandó nyomokat hagyott a srácban, aki többszörös személyiségzavarban szenvedett. Konkrétan 24 különféle nemű és viselkedésű ember „lakozott” benne. Többek között volt egy leszbikus Adalana nevű és egy jugoszláv kommunista személyisége.

Daniel Keyes író 1981-ben számolt be könyvében Milliganről, aki Ohio-ban állt bíróság elé a 70-es években, miután fegyveres rablást hajtott végre és három nőt is megerőszakolt

A New Regency-nél viszik vászonra Mulligan életét, Jason Smilovic és Todd Katzberg látott hozzá a forgatókönyv a The Crowded Room megírásához. Előbbi az Alvilági játékok (Lucky Number Slevin), utóbbi a Warnernél formálódó Arms and the Dudes szkriptjét adták ki kezeik közül. A főszerepre sikerült megnyerni Leonardo DiCapriot és erősen gyanús, hogy jó néhány díjaz be fog zsebelni alakításáért (vagy mondjam, hogy alakításaiért?).

Úgy egy évtizede gondolkodnak a produkción, de valahogy soha nem sikerült lökést adni a tervezetnek, egy időben még James Cameron is a fedélzeten tartózkodott. DiCaprio pedig már 1997 óta szeretne belebújni Mulligan bőrébe.

4

Életrajzi film készül Bruce Lee-ről

bruceleeHa Bruce Lee élne, talán Chuck Norrisszal meccselt volna ismét a The Expendables 2-ben. De a fiatal harcművész sajnos korán távozott, de elég gyorsan legendává vált és neve nem merült feledésbe.

Lánya, Shannon Lee ma jelentette be, hogy a család közreműködésével megvalósul apja életrajzi filmje. Ez lesz az első produkció, amelynek elkészülésben a família is részt fog venni. Lawrence Grey és Janet Yang lesznek a producerek.

Shannon elmondása szerint volt már néhány film apjáról, de ezek figyelmen kívül hagyták életszemléletét és művészetét. Úgy gondolja, hogy képtelenek voltak megfogni Lee odaadását a harcművészet iránt és a történetmeséléssel is gondok adódtak. Hiszen elég gyakran írt és egyúttal kialakította saját egyéni filozifiáját is. Nem csak egy egyszerű kick ass hős volt, hanem érzésekkel és gondolatokkal teli ember.

A tervezet a Bruce Lee Entertainment berkein belül ölthet testet. A cég 2014-ben nyitotta meg kapuit, hogy meggyőző és hiteles filmeket készítsenek akcióhősökről és harcművészekről.

0

Steve McQueen Paul Robesonról készít filmet

stevemcqueenRengeteg díjátadón megfordult a 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave) és még 3 Oscart is bezsebelt. A rabszolgadráma rendezője, Steve McQueen újabb történetet nézett ki magának és nem kizárt, hogy a Paul Robeson életéről szóló alkotás is a kritikusok kedvence lesz. Bár sajnos a direktor nem oszthatja jó barátjára és kedvenc színészére, Michael Fassbenderre a főszerepet.

Robeson egész életében küzdött az előítéletek ellen. 1898-ban született, az iskolában kitűnő eredménnyel végzett, majd jogon szerzett diplomát. Azonban az ügyvédi cégnél bőrszíne miatt lekezelően bántak vele, ezért inkább felmondott és belépett egy színtársulatba, később énekesként is begyűjtött néhány elismerést. A 30 évekbe utazott el Szovjetunióba és úgymond beleszeretett az országba, de Amerikában nem nézték jó szemmel azokra, akik támogatták a kommunistákat. Támogatói, barátai és a polgárjogi mozgalom is kihátrált mögüle, hírneve megkopott, később pedig maga is kiábrándult az oroszokból, majd öngyilkosságot kísérelt meg, ezt követően magányosan, visszavonultan élt.

Harry Belafonte benne lesz a filmben, de jelen pillanatban nem tudni, hogy kit fog alakítani.

1

Aaron Sorkin elvisz minket a nagytétes póker világába

moillybloomMolly Blom nagytétes pókerjátszmákat szervezett, a játszmákon filmsztárok, milliomos üzletemberek és élsportolók is megfordultak. Idővel eléggé elterjedt a híre és mindenki be akart kerülni a zsugapartikba. Százmilliók cseréltek gazdát az asztaloknál. Bloom nem csak gyönyörű volt, de remek felszereltségű, csodálatos kilátással bíró helyekre szervezte az eseményeket. Majd egy napon 17 felfegyverzett FBI ügynök csöngetett be hozzá.

A hölgy élményeit a Molly’s Game memoárjában írta ki magából, amire Aaron Sorkin csapott be, belevágott a forgatókönyvbe. Mikor lesz ebből film? Nem tudni, de Sorkin Steve Jobs projektje sem akar túl gyorsan megvalósulni. A producer Mark Gordon.

0

Gordon-Levitt alakíthatja Edward Snowdent

levittOliver Stone decemberben vághat bele az Edward Snowden életrajzi filmben. A Hírszerző ügynökségeknek dolgozó számítógépes szakember úgy került a figyelem középpontjába, hogy titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra. Izgalmas és érdekes alkotást lehetne összehozni. Stone a filmhez két könyvet is fel fog használni, megvette Snowden orosz ügyvédjétől, Anatolij Kucserenától a Time of the Octopust és birtokában van a Luke Harding újságíró által kiadott The Snowden Files-nak a jogai is.

A főszerepre Joseph Gordon-Levitt szerződött le. A színész nemrég fejezte be a The Walk drámát, amelyben Philippe Petit kötéltáncost formálhatta meg, jelenleg  Jonathan Levine kamerája előtt várja az instrukciókat az Xmas munkálatain. Nem jut idő pihenésre.

A Sony berkein belül is  formálódik egy Snowden projekt, amely a Pulitzer-díjas  Glenn Greenwald újságíró hamarosan megjelenő No Place to Hide könyvéből készülhet.

1

Foxx végre eljátszhatja Tysont

foxx2009-ben a Törvénytisztelő polgár (Law Abiding Citizen) interjúk alatt említette meg Jamie Foxx, hogy javában tervezgeti a Mike Tyson életrajzi filmet. 5 év telt el és gyakorlatilag el is feledkezhettünk róla, hogy a színész mire készült. De úgy tűnik, hogy a projekt végre belendült.

Terence Winter, a Gengszterkorzó (Boardwalk Empire) és a Wall Street farkasa (The Wolf of Wall Street) írója dolgozik a forgatókönyvön. Rick Yorn, Foxx ügynöke producerként veszi ki a részét a tervezetből és ha minden fontos részletet kidolgoznak bekopogtatnak néhány stúdióhoz, hátha érdekelné valamelyiket.

Mivel Foxx és Tyson majdnem ugyanannyi idős így szükség lesz némi trükközésre. Bevetik a CGI-t, hogy a színészt némileg megfiatalítsák, legalábbis a bokszoló erről beszélt. Ez a technológia viszont most túlságosan is sokba kerül, elképzelhető, hogy inkább a sminkesek zsebét tömik degeszre.

0

Készülőben a Tolkien & Lewis

fordoIdén véget ért a Hobbit trilógia is. Legalábbis a Warner most még nem szándékozik újabb filmmel bővíteni a franchise-t. Ugyanakkor az Attractive Filmsnél formálódik a J.R.R. Tolkien életrajzi film, a 18 millió dolláros produkciót az akciófilmeken edződött Simon Westre bízták.  Tokien és C.S. Lewis barátságára fókuszál a sztori, a két szerző gyakran találkoztak és sokszor beszélgettek a vallásról. Lewis ateista volt, de a Hobbit írójával folytatott viták során alaposan megváltozott nézete és megkeresztelkedett. Ugyanakkor a Narnia alkotója is nagy hatással volt Tolkienre, hiszen ösztönözte arra, hogy befejezze a Gyűrűk urát. A Tolkien & Lewis címre hallgató filmet Húsvét környékén szeretnék bemutatni.

Formálódik egy másik produkció a Fox Searchligthnál, az egyszerűen csak Tolkien címre keresztelt projekt forgatókönyvét David Gleeson írja.

0

Tom Hiddleston az I Saw the Light-ban

hiddlestonTom Hiddleston alakíthatja Hank Williams countryénekest a drámában. Williams 25 évesen szerzett hírnevet, majd 29 évesen szívbénulás kö9vetkeztében elhunyt.  Marc Abraham rendező októberben láthat hozzá a forgatáshoz.

Mivel egy zenészről szóló  produkciót nehezen lehet megvalósítani úgy, ha a dalait és szerzeményeit kihagyják, így a Sony megszerezte a szükséges jogokat. A színész többek között elénekelheti a Your Cheatin’ Heart-ot és a Hey Good Lookin’-t.