0

Polanski biztosítékot akar a lengyelektől, hogy nem adják ki az USÁ-nak

polanskiRoman Polanski régóta úgy tervezgeti útvonalát, hogy ne lépjen be olyan ország területére, amely kiadná őt Amerikának. Az Oscar-díjas rendezőt egy több évtizedes, mindenki által ismert ügy miatt körözik. Legutóbb majdnem ráfaragott Svájcban, de végül elengedték.

Polanski következő filmjét (a Dreyfus-ügy) Lengyelországban szeretné forgatni, ám biztosítékot szeretne, hogy a hatóságok nem tartóztatják le és nem adják ki. Robert Benmussa producer elmondása szerint eleve két feltételt szabtak. Az egyik, hogy a stúdió felszereltsége számukra megfelelő legyen és az eddigiek alapján ezzel nem lesz baj. Most arra várnak, hogy a hatóságok miképp reagálnak arra a kérésükre, hogy ne tartóztassák le a rendezőt. A direktor tavaly ugyan ellátogatott egy filmfesztiválra és nem volt semmi zűr. Azonban jobb félni, mint megijedni. És ugye változnak az idők.