1

Üstökön ragad – Comet / The One I Love (2014)

írta Nikodémus

2015-08-comet-the-one-i-love-1

A Cometről korábban itt írt Koimbra.

Földöntúli, lélekrezegtető izgalom és vaksötét, zsibbasztó kétségbeesés – a legtöbb valamirevaló romantikus darab megénekli a szerelem érzelmi skálájának e két szélső pontját, sőt, a mívesebbek egyenesen a két érzés szívszakasztó egyidejűségéről tudósítanak. Nem vitás, paradox dolog ez a szerelem (néhányak egyenesen az őrülettel azonosítják), s az idén bemutatott A szerelem üstököse (Comet) és a The One I Love (magyarul Az, akit szeretek) egyaránt az emberi párkapcsolatok eredendő ellentmondásosságát hangsúlyozza.

Tovább “Üstökön ragad – Comet / The One I Love (2014)” »

0

Játszmák kicsiben – Gemma Bovery / Julie kisasszony (2014)

írta Nikodémus

2015-08-gemma-bovery-julie-kisasszony-1

Ugye ismerjük ezt az embertípust? Mindegy, hogy privát kis szemétdombján vagy hatalmasra nőtt birodalmak tetején trónol, mindegyre saját játszmáit űzi. Hogy kisszerű sakkozása milyen tragikus következményekkel járhat, arra szomorú példa a hazai mozikban még tavasszal bemutatott Gemma Bovery és Julie kisasszony.

Tovább “Játszmák kicsiben – Gemma Bovery / Julie kisasszony (2014)” »

5

Maggie

maggie

Általában a zombikór kitörésével gyorsan csökkenni kezd a bolygó lakosságának száma. A túlélők pedig gyanakodva tekintenek minden feléjük kóválygó emberszerű lényre és ha az illető egészséges is, könnyen lehet, hogy furcsa és csúnya gondolatok rohangálnak a fejében. Mindazonáltal a szokásos horrorokon kívül olykor jön egy-két dráma is, ahol esetleg akad gyógymód vagy a fertőzött egyén nem alakul át oly gyorsan. A The Returnedben sem a szép a headshot-okról szólt a sztori, hanem az emberi érzésekről. Ezúttal Arnold Schwarzenegger próbálkozik egy drámaibb zombifilmben. Tovább “Maggie” »

1

Akihez beszél a föld (The Water Diviner)

akihezbeszel

Russell Crowe színészként már bizonyított, sok-sok éve fogad el tanácsokat és utasításokat különböző rendezőktől. Ám úgy döntött, hogy eljött az idő, hogy ő irányíthasson a forgatáson és saját maga dirigáljon, illetve úgy játsszon, ahogy akar. Viszont rögtön darázsfészekbe nyúlt, hiszen a gallipoli vérszivattyú/mészárlás/ütközet miatt még ma is sokan gyűlölettel tekintenek a törökökre. És görög, örmény, illetve asszír népirtás túlélőinek leszármazottai erősen sérelmezték, hogy az elkövetőket inkább áldozatként mutatták be, illetve facebook csoport is létrejött, ami a film bojkottjára szólította fel az embereket. Tovább “Akihez beszél a föld (The Water Diviner)” »

2

Fruitvale Station / Átmeneti állomás (2013)

írta Nikodémus

2015-06-fruitvale-station-short-term-12-1

Vannak folytathatatlan jelenetek. Érzed az előjeleket, végigjártad az érzelmi azonosulás stációit, ám most itt állsz a küszöbön, és tudod, mi következik, de látni már nem akarod. Az itthon csupán a 2014 tavaszi Titanic Filmfesztiválon vetített Fruitvale Station és Átmeneti állomás (Short Term 12) tele van ilyen jelenetekkel, miközben megmutatnak valamit abból a másik Amerikából, amely oly messze van az üres látványfilmektől, s oly nyugtalanítóan közel van hozzánk.

Tovább “Fruitvale Station / Átmeneti állomás (2013)” »

1

Emelkedő zuhanás – ’71 / Megmaradt Alice-nek (2014)

írta Nikodémus

2015-05-71-still-alice-1

Kitüntetett pillanatokban nem csupán szellemi-lelki befogadóképességünk, hanem az általunk tőle elszakíthatatlannak érzékelt idő is kitágul. Sok minden belefér a ’71 és a Megmaradt Alice-nek bő másfél órájába is, és ezúttal nem a szokásos filmes attrakciókra gondolok. Az április közepén lezajlott Titanic Filmfesztivál két bemutatója ugyanis elsősorban lenyűgöző eszköztelenségével tüntet a látványos csinnadrattáktól zajos kortárs kínálatban.

Tovább “Emelkedő zuhanás – ’71 / Megmaradt Alice-nek (2014)” »

1

St. Vincent

stvincent

Vannak színészek, akik bármit csinálnak, valahogy mindig megpróbálnak hibát találni alakításukban. És van egy szűk elit, akik előtt bármikor képes leborulni a szakma. Bill Murray-re már régen is kevés rossz szót mondtak, majd az Elveszett jelentés után nem győzték éltetni. Egészen jól tett neki a váltás. Egyszóval: telitalálat. Poénosabb oldala nem veszett oda, pár térdcsapkodós cameo (pl. Zombieland) és elvontabb humorizálás (Wes Anderson művei) még belefért, de inkább a komolyabb arcát mutogatja. Tovább “St. Vincent” »

0

Lore (2012)

írta Nikodémus

2015-05-lore-1

Hihetetlen: a hírek szerint Cannes-ban egy magyar elsőfilm ovációt kapott. Amíg a Saul fia ideér, tartsunk ki Cate Shortland részben hasonló témájú hároméves mozijával.

Ha igaz, hogy gyermek- és kamaszkori élményeink örökre meghatároznak minket, Cate Shortland 2012-ben készült filmje kegyetlen sorsot szán hőseinek: az idei 2013-as Titanic Filmfesztivál fődíjasa, a májustól a hazai mozikban is megtekinthető Lore című alkotás ugyanis a náci Németország végnapjaiban felnőni kénytelen gyermekek kálváriáját meséli el.

Tovább “Lore (2012)” »

1

Lélekdidergető – Téli álom (2014)

írta Nikodémus

2015-04-téli-álom-1

Már csaknem három hónapja bemutatták, időközben évszakot is váltottunk, Nuri Bilge Ceylan Téli álom című filmjének élményétől mégis nehéz szabadulni. A tavalyi cannesi filmfesztiválon Arany Pálmát nyert török dráma ugyanis terjedelmének súlya mellett komor hangulatával is alaposan ránk nehezedik.

Tovább “Lélekdidergető – Téli álom (2014)” »

1

Ida (2013)

írta Nikodémus

2015-04-ida-1

“Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)

Fekete-fehér, 4:3-as képarányú film, melynek játékideje még a 90 percet sem teszi ki. Végigtarolja az európai fesztiválokat, s végül Oscart nyer. E két momentum közti (látszólagos) ellentmondás kikényszeríti, hogy szóljunk az Ida című filmről, mely minden tekintetben szembemegy a jelenkori látványpékség-elvárásokkal, mégis, a kritikusok hozsannázásán túl közönségsikere is kétségtelen. Pedig – ahogy errefelé, Közép-Európában fogalmazni szoktak – “problémafilm”, sőt, traumafilm.

Tovább “Ida (2013)” »

3

A Hídember (2002)

írta Nikodémus

2015-03-hídember-1

A filmet ma vetíti a Duna TV 21.50-kor.

Ideges vonósok ütemére forog a kerék az éjszakában – egy tehetős beteget szállítanak sürgősen az intézetbe, kiről az a hír járja, hogy megháborodott. A doktor nyugtatgatja a pácienst, aki egzaltáltan motyogja szörnyű önvádját. 1848-ban járunk, a dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc kezdetén – a döblingi tébolydában. Ez a felütés több szempontból is kulcsként szolgál: megérteti a nézővel, hogy nem történelmietlenül kiszínezett Jókai-képeskönyvet lát, hanem egy szenvedélyes, nagy ember végső lemeztelenedését. Talán ez, talán a forgatás és a bemutató körüli politikai hajcihő – avagy mindkettő – akadályozta meg a filmet abban, hogy befussa a hozzá méltó pályát. Pedig A Hídember számos erénnyel (és nem kevés hibával) bírván grandiózus kísérlet a népszerű történelmi film műfajának újragondolására.

Tovább “A Hídember (2002)” »

1

Rendíthetetlen (Unbroken, 2014)

rendithetetlen

Ha egy szenvedéstörténetet festenek fel a vászonra idővel enyhíteni kellene a főhős fájdalmán vagy legalábbis meg kellene mutatni a fényt az alagút végén. Hiszen lehet, hogy együtt tudunk érezni vele és tudunk szorítani érte, de ami sok az sok. Emberünk drámája fokozódik, egyre mélyebbre süllyed a gyötrelem bugyraiban és ráadásul meg sem csillan előtte, hogy esetleg túlélhetné a megpróbáltatásokat. Így bizony idővel már csak egykedvűen tudjuk szemlélni a szerencsétlen újabb kínjait. Tovább “Rendíthetetlen (Unbroken, 2014)” »