18

Fékezhetetlen (Lawless)

John Hillcoat rendező, Nick Cave forgatókönyvíró/zeneszerző és Benoît Delhomme operatőr 2005-ben dolgoztak először együtt egész estés filmen. Az ajánlat egy szikár, revizionista western Ausztrália kopár hátországában, a cselekmény feltartózhatatlanul halad egyenes vonalban a brutális végkifejlet felé. Nevezhetjük egy minimalista mesterműnek, ami a Fékezhetetlen-ről már nem mondható el, annak ellenére, hogy sok a tematikai áthallás a két alkotás között. De amit elvesztett művészi értékben, megnyerte szórakoztatásban; könnyebben befogadható és a mezőnyben még kifejezetten magasröptűnek számít, szóval nagyszerűen szórakozhatunk anélkül, hogy fel kéne áldoznunk néhány agysejtet a multiplex oltárán.

6

Kultmozi: Napok romjai (1993)

1993-napok-romjai

Lassan csordogáló, erőteljesen hangulat- és párbeszédorientált romantikus dráma, a legjobb angol színészekkel (Sir Anthony Hopkins, Emma Thompson, Hugh Grant).

Az 1994-es Oscar-kiosztó (és Golden Globes) nagy vesztese, hiszen nyolcszoros jelöléséből egyet sem tudott a Schindler listája, a Philadelphia, és a Zongoralecke ellenében elnyerni, pedig a műfaj kedvelői számára minden ízében tökéletes film… akinek esetleg kimaradt, az itt olvashat róla pár szót.

Tovább “Kultmozi: Napok romjai (1993)” »

9

Életrevalók (Intouchables, 2011)

Ez az a film, ha még nem hallottál esetleg róla, ami Európa szerte a közönség kedvence lett, az elsöprő többség egyszerűen imádta, én konkrétan azt hittem, hogy kizavarnak a moziból, mert végig vinnyogva nevettem rajta. Ritka madár ez, olyan vígjáték, aminek az alkotói nem nézik debilnek a nézőt, de nem is a vékonyka alter-kultfilmes tábornak készült.

Driss börtönviselt afrikai bevándorló, alapjában véve nem rossz ember, csak éppen rossz környéken éldegél. Magával cipelt táskájában tiszta ing vagy lyukmentes zokni helyett éles pillangókést és viperát tart. Az efféle zűrös múltú, alulképzett, nem éppen bizalomgerjesztő embereket nem várják tárt ajtókkal a munkáltatók, ezért nem is kuncsorog melóért, beéri azzal is, ha aláírják papírjait és felveheti a havi segélyt.

5

Martha Marcy May Marlene

01mmmm

A tavalyi év egyik meglepetése most jutott el hozzánk a mozikba: akit nem riaszt el a béna cím, fogékony a lélektani drámákra, és kíváncsi az Olsen-ikrek kishúgára, csak az nézze meg a filmet. Igaz, hogy a tengerentúli kritikusok az egekbe magasztalják Elizabeth Olsen és Sean Durkin rendező első nagyjátékfilmjét, azonban mondanivaló és megvalósítás  tekintetében nem hoz újat. Ennek ellenére fontos film, mert a tucatnyi popcornmozi mellett a nyugati civilizációk paradoxonát kapisgálja.

Martha egy zavarodott nagylány, akinek az apja valahogy a múlt ködébe veszett, amikor pedig  édesanyja (is?) meghal, egyszerűen felszívódik, hiába “aggódja miatta betegre magát” a nővére, Lucy (Sarah Paulson). Amikor két év múlva egyszercsak csörög a telefon Lucynál, kiderül, hogy Martha valahol a hegyekben él, 3 órányira a civilizációtól, és valamiért nagyon feldúlt. Csak mi tudjuk meg, hogy Martha ez idő alatt egy szekta tagja volt, ahol a végsőkig kihasználták a befolyásolhatóságát, út- és igazságkeresését, a struktúraéhségét, hogy valaki(k)hez végre tartozzon. Innen ered a cím is, a szektában Martha a Marcy May nevet kapja a vezetőtől, jelezve, hogy a korábbi, civilizált énjének még a csíráját is le kell vetkőznie, ha őket választja új családjául.

A furcsa telefonhívás után (bár Lucy számára nem egyértelmű, hogy Matha mit akar, csak a nézők ordítanak, hogy “segítséget, te marha”) Lucy értemegy, és hazaviszi magához.

Kiderül, hogy Lucy időközben férjhez ment, és épp a gyerekvállaláson dolgozik, úgyhogy éppen totálisan alkalmatlan időben kell befogadnia az elvadult, aszociális Marthát, és felelősséget vállalnia a közös gyerekkoruk végéért.

6

Felettünk a Föld (Another Earth)

Az alábbi kritikát ante.drome írta, aki a videodrome társulat egyik szerzője.

Nem, nem scifi. Jobb, ha ezt az elején leszögezzük, elkerülendő a félreértéseket ezzel a filmmel kapcsolatban. Viszont nagyon jó. Az elsőfilmes és meglehetősen fiatal Mike Cahill meglepő érettséggel és szokatlan aláfestéssel mesél egy mindannyiunk számára ismerős érzésről, a bűntudatról.

9

Biutiful (2010)

A halál akkor a legszebb, ha költői. Alejandro Gonzalez Inarritu munkásságát arra tette fel, hogy a halál elregélését mutassa be minél többféleképpen. A 21 gramm-hoz és a Bábel-hez képest viszont a Biutiful igencsak kisrealista, vagyis inkább minimalista halálrege, amelyben majdnem Javier Bardem-é minden érdem. Ugyanis Inarritu a már-már manírjává vált többcselekményes történetmesélést megcsonkította ugyan, de még így is bedolgoznak a mellékszálak erőteljesen a főhős élettörténetébe. De a próbálkozás, hogy ezúttal egyetlen markáns és nyers főszereplő köré szője haláltusáját – nem könnyedebb, és talán csak hajszálnyival fogyaszthatóbb – mindenképp dicséretre méltó.

Tovább “Biutiful (2010)” »

25

Fekete hattyú (Black Swan)

Darren Aronofsky új filmje az egyik legvártabb alkotás az idén, melyben a  balett világát elegyíti a pszichológiai thrillerrel. Ehhez nincs is szüksége bonyolult történetre, a Black Swant ebből a szempontból egyszerűség és kiszámíthatóság jellemzi, míg minden más tekintetben nagyon is összetett.

Nina (Natalie Portman) a feltörekvő balett-táncosnő, egyike azon esélyeseknek, akik versenyezhetnek a Hatyúk tava egy új változatának főszerepéért. A rendező, Thomas Leroy (Vincent Cassel) azonban nem tartja elég megfelelőnek a lányt a hattyú királynő szerepére, mivel úgy látja, nincs meg benne az az adottság, hogy a szükséges  két ellentétes karaktert kiválóan megformálja.  A főszerephez ugyanis a fehér és fekete hattyú karaktere egyarán tartozik, és a törékeny, kislányos balerina nem tudja bemutatni a csábító, sötét hattyúlányt. Egy új táncos, (Mila Kunis) a lány igazi versenytársa.

25

Buried

A filmről NY124 is írt.

A sötétség fekete ködében Zippo lángja villan, Paul Conroy (Ryan Reynolds) csapzott, kissé véres, kétségbeesett arcát pillantjuk meg. Hamarosan kiderül, hogy a szerencsétlen férfi nagyobb szószban van, mint gondolná. A derék Conroy Irakban sofőrködött, azonban konvoját megtámadták, őt pedig egy koporsóban eltemették valahol. Elrablói gyakorlatilag csupán egy félig feltöltött mobiltelefont és az öngyújtót hagyták nála, ami nem csak remek fényforrásként üzemel, de az értékes oxigént is „megcsapolja”. Hamarosan alkalma nyílik beszélni azzal, aki ebbe a reménytelen helyzetbe juttatta, hőn vágyott szabadságának ára 5 millió dollár. E közben sikerül elérnie még néhány embert, úgy tűnik, hamarosan ismét friss levegőt szívhat.