0

Chasing the Dragon előzetes

chasingthedragonkepDonnie Yen alakíthatja Crippled Ho-t, aki 1963-as illegális bevándorlóként érkezett Hong Kongba. Szépen kialakította saját kis birodalmát, hírhedt drogbáró lett, még a zsarukat is megkente. Andy Lau lesz Lee Rock nyomozó. Jason Kwan és Jing Wong rendezték a filmet, előbbi eddig jobbára csak operatőrként dolgozott, utóbbi viszont már több, mint száz produkciót vezényelt le. Tovább “Chasing the Dragon előzetes” »

0

Donnie Yen a Sleeping Dogs játék filmverziójában

donniyen2012-ben adták ki a Sleeping Dogs számítógépes játékot. Wei Shen áll a középpontban, a férfi történetesen beépített zsaru, fő feladata, hogy felszámolja a nagy hatalommal bíró Sun On Yee triádot. A programban Will Yun Lee szolgáltatta a főhős hangját, ám a készülő mozifilmben nem más, mint Donnie Yen rúghatja szét a valagakat az alvilágban.

Ígértek sok remek harcművész jelenetet, látványos országúti és vízi üldözéseket. Yennek nem okozhat gondot, hiszen számos alkalommal bizonyította, hogy könnyedén megállja a helyét, ha oda kell csapni. Rendező még nincs és azt sem tudni, hogy mikor szeretnék bemutatni.

0

xXx: Újra akcióban (xXx: Return of Xander Cage)

Xander Cage a dzsungelben síel, fennakadás nélkül halad előre és szédítő sebességet diktál. Később „vízimotoros” üldözésben vesz részt, de előtte még kibiztosított kézigránáttal játszadozik. Mindezek a marketinganyagokban is benne voltak, világossá tették mindenki számára, hogy jobb, ha megtekintés előtt az agyát leadja a ruhatárban. Tovább “xXx: Újra akcióban (xXx: Return of Xander Cage)” »

0

Megcsinálják az Ip Man 4. részét

yipman31Az Ip Man népszerű harcművész franchise a harmadik felvonásra már eljutott oda, hogy inkább fikciós eseményeket mutogatott, de azért Donnie Yen még mindig rendkívüli magabiztossággal és látványosan csapott szét az előtte felsorakoztatott statiszták hadában. És ezzel még nincs vége. Yen ugyanis Instagramján tette közzé, hogy elkészül a negyedik rész is.

“Szeretném megosztani ezt a rendkívül izgalmas hírt mindenkivel. Wilson Yip jó barátommal megbeszéltük, hogy újra együtt fogunk dolgozni és a megcsináljuk a Ip Man 4-et, ő dirigálta az első hármat is. Igen! Lesz I-P-M-A-N 4.” – írta Yen.

0

Röviden: Ip Man 3

yipmanIp Man életét csupán felszínesen ismerem (kvázi semennyire), így nem zavart, hogy a Donnie Yen főszereplésével készült film eltért a valóságtól. Kiváló harcművész jelenteket mutattak be, a drámai pillanatok is a helyén voltak. A folytatás hozta az első felvonás színvonalát, problémák nem igazán voltak vele. Eddig a Wing Tsun nagymestere megmutatta a többi kínai kollégájának, hogy mire képes, majd a japánokkal is megmérkőzött és aztán jöhetett a Kelet-Nyugat nagy összecsapása.

A harmadik történetben mintha egy-két „apró” részletről megfeledkeztek volna az alkotók, de ha a történelmi hűséget nem kérjük számon a franchise-tól, akkor ezeket is letudjuk egy gyors vállrándítással. Ip Man ezúttal a környékbeli gengszterekkel kénytelen szembeszállni, nem tetszik neki, hogy meg akarják szerezni a sulit, ahol gyermeke is tanul. De ezen kívül más gondok-bajok is akadnak, közte olyan is, amit nem lehet gyors mozdulatokkal elintézni.

ipman3kep3Az előző filmen még nem érződött, hogy nyögvenyelősen rakták össze a történetet, ezúttal már némileg látszik, hogy kicsit megizzadhattak az alkotók. Szó se róla, amikor a címszereplő megmutatja harcművész tudását egészen pompás jeleneteket kapunk. A felsorakoztatott statiszták földre rogynak a bevitt kemény ütésektől vagy megismerik a közeli fal keménységét, esetleg áttörnek pár vékonyabb deszkát. Akad itt két veszélyesebb, keményebb alak is, akik azért többet tudnak a hagyományos utcai rossz fiúnál. Mike Tysont nagy csinnadrattával reklámozták be, az egykori ökölvívóval lehengerlő és remek, sokat dob a filmen, ezért ne is menjünk bele, hogy mennyire volt szükségszerű Yip Man és Tyson találkozása. A második ellenfél (akinek hiába is nézünk utána: nem létezett) arra kell, hogy a végén láthassunk egy szintén kiválóan megkoreografált csatát.

Az Ip Man 3 egészen nagyszerű, amikor a legendás nagymester megmutatja tudását, a dráma és a cselekmény maradéka nem túl erős. Szeretném azt írni naivan, hogy csak meg akarták mutatni, hogy a Bruce Lee egykori mestere tudásával senki nem veszi fel a versenyt, de hát ezt már az előző filmekben is láthattuk. És egyúttal mintha kicsit keveset vállalna, bátortalan lenne. 65  % Tovább “Röviden: Ip Man 3” »

4

xXx: Return of Xander Cage előzetes

vindieselxxxxVin Diesel első komolyabb sikerét főszereplőként az xXx akciófilm volt. A folytatásból viszont kihagyták, mert túl sokat kért és az elképzelés szerint a további részekben egy újabb ügynököt mutattak volna be. De a következő felvonás Ice Cube-bal csúnyán elhasalt, így a terveket félretették. És senki nem is gondolhattunk rá, hogy esetleg Diesel visszatérhet, hiszen karakterét kinyírták egy kisfilmben.

Azonban a színész 2006-ban felhozta, hogy szeretné újra eljátszani Xander Cage-et, méghozzá Rob Cohen rendezővel képzeli el a filmet. Cohen ugyan benne lett volna, de 2009-ben a Medieval középkori fantasy miatt lelépett (abból nem lett végül semmi) és Ericson Core lépett a helyére. Azok után, amit a Holtpont (Point Break) remake-kel művelt, örülhetünk, hogy ő is távozott. D.J. Caruso ülhetett bele a rendezői székbe.

A produkciót távol-keleti színészekkel erősítették. Deepika Padukone és Tony Jaa írt alá, Jet Li neve is szóba került, de végül Donnie Yennel sikerült megegyezni. Nina Dobrev, Toni Collette és Ruby Rose szintén fellépdelt a fedélzetre, ezen túlmenően Samuel L. Jackson is felbukkan.

Cage önkéntes száműzetésbe vonult, mindenki halottnak véli. Ám mégis akcióba lendül, hogy visszaszerezze a Pandora doboza néven ismert tömegpusztító fegyvert. Csapatot toboroz a feladat végrehajtására, nyomozásuk során pedig kiderül, hogy az ügyben néhány magas rangú vezető is érintett. Bemutató: 2017. január 20.

  Tovább “xXx: Return of Xander Cage előzetes” »

3

Crouching Tiger, Hidden Dragon: Sword of Destiny – Tigris és sárkány 2 előzetes

tigrisessarkany2Világsiker és 4 Oscar. A Tigris és sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon) bemutatója után 13 évvel, 2013-ban szellőztették meg, hogy jön a folytatás. John Fusco tollából származott a forgatókönyv és Yuen Woo Ping lesz a rendező. A pletykák szerint Donnie Yennek ajánlották fel a főszerepet, ami valósnak bizonyult és Michelle Yeoh visszatérését is emlegették. Majd kiderült, hogy Yen és Yeoh valóban leszerződött.

Vang Tu-lu wuxia Crane-Iron regénysorozatának ötödik, egyében utolsó részét vitték vászonra. A történések 20 évvel később játszódnak az első filmhez képest és négy harcművész hőst követhetünk, akik a Green Destiny-t védelmezik.

A producerek között megtaláljuk Peter Berg és Morten Tyldum nevét. Tovább “Crouching Tiger, Hidden Dragon: Sword of Destiny – Tigris és sárkány 2 előzetes” »

0

Yip Man 3 előzetes

yipmanYip Man nagymester az elmúlt évek alatt eléggé nagy népszerűségre tett szert a mozikban. To Yu-Hang, Anthony Chau-Sang Wong és Tony Chiu Wai Leung is eljátszhatja a legendás harcművészt, Donnie Yen pedig 2008-ban testesíthette meg Bruce Lee oktatóját. Yen 2010-ben ismét megformálhatta, idén pedig újra eljátszhatja Yip Man-t. Kijött egy rövidke előzetes is, amelynek nagy része az előző két filmben látott jelenetekből áll. Mike Tyson fontos szerepet kapott, mivel az alkotók igazán kőkemény bunyót akartak bemutatni, úgy gondolták, hogy az egykori ökölvívó és Yen összecsapása rendkívül jó és intenzív harc lesz. Tovább “Yip Man 3 előzetes” »

0

Képek a Yip Man 3-ból

Yip Man nagymesterről 2008-ban érkezett film Donnie Yen főszereplésével. Majd a nagy siker után elkészült a második rész és decemberben bemutatják (Hong Kongban) a harmadikat is. Közzétettek néhány képet a produkcióból, a címszereplő egyik ellenfelét Mike Tyson fogja eljátszani. Illetve fel fog bukkanni Bruce Lee is, akit CGI-vel keltenek életre.

 yipman31

Tovább “Képek a Yip Man 3-ból” »

0

Yip Man 3 – Donnie Yen összecsap Mike Tysonnal

tysonFolytatódik Yip Man életének bemutatása. Donnie Yen természetesen újra megformálhatja a legendás harcművészt, a forgatás ma startolt el Sanghajban Wilson Yip irányításával. Mike Tyson egykori bokszvilágbajnok szintén játszani fog a filmben.

„Két évvel ezelőtt Mike Tyson  fellépett a Weibo mikroblogra és az első kérdése az volt, hogy ki a legjobb kínai harcos? Valaki Donnie Yent adta meg válaszként, ami elgondolkodtatott. A harmadik Yip Manben egy igazán kemény bunyót akartunk bemutatni. És egy Mike Tyson vs Donnie Yon pont passzolt a képbe.” – mondta Raymond Wong producer.

„Ki a legjobb bokszoló és legjobb kung fu mester Kínában? Várjatok egy pillanatot, hamarosan érkezem. Kösz, hogy megismerhetem a kínai kung fu-t” – írta közleményében Tyson, aki egyébként egy utcai bunyóst fog alakítani. E mellett Bruce Lee is felbukkan a 3D-s folytatásban, méghozzá CGI segítségével keltik életre a legendát.

2

Kung Fu Jungle előzetes – Donnie Yen odacsap

donniyenDonnie Yen újra megcsillogtathatja harcművész tudását. Ezúttal egy rendőrakadémián dolgozó küzdősport oktatót alakíthat, aki a rácsok mögé kerül, miután véletlenül megöl valakit. De tudására nagy szükség lesz, amikor feltűnik a színen egy harcművészeket öldöső alak.

Teddy Chan, a Testőrők és gyilkosok (Shi yue wei cheng) rendezője készítette a filmet. Baoqiang Wang és Bing Bai és odasózhat a Kínában október végén bemutatásra kerülő alkotásban. Tovább “Kung Fu Jungle előzetes – Donnie Yen odacsap” »