0

A Sonynál készül el a Bioshock film?

bioshockIsmét megpróbálkoznak a Bioshock mozifilmmel. Legalábbis erre utal, hogy a Sony beregisztrált három domainnevet:  bioshock-movie.com, bioshock-movie.net és  bio-shock.net. Jelenleg ezek az oldalak nem elérhetőek, csak a domain létezik, de nyilván nem csak úgy poénól tette meg a Sony ezt a lépést. A stúdió bizonyára hivatalosan is előrukkol a bejelentéssel és kiderül, hogy kik dolgoznak a projekten.

2008-ban az Universalnál próbálkoztak a mozifilmmel, Gore Verbinski rendező és John Logan forgatókönyvíró dolgozott a projekten. Ám a direktor nem tudta keresztülvinni a terveit, a fejeseknek nem tetszett, hogy alsó hangon 160 millió dollárt kellene eltapsolni a produkcióra, ráadásul az is szúrta a szemüket, hogy egy kemény, R kategóriás horrorra próbálták rábeszélni őket. Mivel a tárgyalásokon nem sikerült eredményt elérni Verbinski távozott, helyére Juan Carlos Fresnadillo került, de végül parkolópályára tették a projektet.

Ken Levine, az Irrational Games egyik vezére az Indistry Gamesnek adott interjúban a következőt mondta: “Nem éget minket a vágy, hogy mindenáron elkészüljön a mozifilm. Számunkra és a Take-Two számára leginkább az a fontos, hogy a:) a rajongók megkapják azt, amit szeretnének és b:) valami játékkal összhangban lévőt mutassunk be azok számára, akik nem ismerik a Bioshockot, így ez egyben egy jó reklám is lehetne.” –

A Bioshock játék egy alternatív idősíkban játszódik, az 1960-as években. A játékos egy repülőgép szerencsétlenség túlélőjét irányíthatta, aki miután kikászálódott a vízből és egy torony előtt találja magát, ahova be kell menni, mert más mód nincs a továbbjutásra, a későbbiek folyamán pedig egy víz alatti városban ölheti halomra a különféle bestiákat.