0

A Ghost Story előzetes

ghoststoryDavid Lowery mindenféle felhajtás nélkül forgatta le az A Ghost Story drámáját. Csak tavaly novemberben derült ki, hogy tulajdonképpen még a nyáron Rooney Mara és Casey Affleck főszereplésével belevágott a munkálatokba. A Sundance-en le is adták, ahol a nézőknek eléggé tetszettek a látottak. Affleck karaktere elhalálozik, majd kísértetként „él” tovább azon a birtokon, ahol a Marával játszott nejével lakott. Amerikában július 7-én mutatják be. Tovább “A Ghost Story előzetes” »

0

Az Elliott, a sárkány következő előzetese

petesdragon1977-ben mutatták be a Peti sárkánya (Pete’s Dragon) filmet, amelyet a Disney kissé leporolt, elkészítették a modernizált változatot. Lehet, hogy a közel 40 éves produkció nem annyira ismert, de azért a történet ennyi idő elteltével újra el lehet adni, a szülők valószínűleg nem sokat fognak gondolkodni, hogy elvigyék-e gyereküket a kalandos sztorira.

David Lowery vezényelhette le az újabb verziót. Oakes Fegley játssza a 10 éves Pete-et, aki azt állítja, hogy az erdőben egy nagy, zöld sárkánnyal él. És leírása eléggé megegyezik a Robert Redford alakította Mr. Meacham favágó történeteivel. Bryce Dallas Howard, Karl Urban, Wes Bently és Oona Laurence erősítik a filmet. Tovább “Az Elliott, a sárkány következő előzetese” »

0

A Disney is készít egy Pán Péter filmet

panpeterMajd a Disney megmutatja? Az utóbbi időben Pán Péterre rájár a rúd. Az NBC égisze alatt készült Christopher Walkennel egy tévés adaptáció, amit a kritika eléggé lehúzott és csúnyán megbukott a Warner költséges Pán (Pan) fantasy-je. Ennek ellenére a Disney bátran belevág egy saját verzióba.

Mivel elégedettek voltak David Lowery-vel a Peti sárkányán (Pete’s Dragon) végzett munkájával, így rábízták az élőszereplős Peter Pan produkciót is, amelyen újra együtt dolgozhat Toby Halbrooks forgatókönyvíróval.

Nyilván érthető, hogy a stúdió miért vág bele olyan bátran a filmbe. Mostanság nem fürödtek be egyetlen filmmel sem, amely jól ismert klasszikus mesékből készült. Ráadásul a soron következő költséges alkotásuk,  A dzsungel könyve (Jungle Book) is jobbára pozitív kritikákat gyűjt be, elvileg kizárható, hogy leszerepel a kasszáknál.

 

0

Pete’s Dragon előzetes

petesdragonHárom évvel ezelőtt szellőztette meg a Disney, hogy elkészítik az 1977-es Peti sárkánya (Pete’s Dragon) újragondolt változatát, tehát egy rebootot. David Lowery, az Ain’t Them Bodies Saints író-rendezőjére bízták a produkciót, illetve kijelentették, hogy nem musical-re kell számítani. A filmben megjelenő sárkányt pedig CGI-vel jelenítik meg, nem hagyományos, kézzel rajzolt technikával. Bryce Dallas Howard, Wes Bentley, Karl Urban, Robert Redford lépdelt fel a fedélzetre, Petit pedig Oakes Fegley játssza.

Mr. Meacham (Redford) öreg favágó éveken keresztül mesélt a helyi gyerekeknek az erdőségben élő rettentő sárkányról. Lánya, Grace (Howard) erdészként dolgozik nem hiszi, hogy túl sok valóságalapja lenne a történeteknek, de egy nap megismerkedik Pete-tel. A srác egy 10 éves árva gyerek, azt állítja, hogy egy hatalmas és zöld, Elliott nevű sárkánnyal él a vadonban. Leírása eléggé hasonlít arra a lényre, amit Mr. Meacham szokott emlegetni. Grace úgy dönt, hogy utánanéz honnan jött Pete.

Tovább “Pete’s Dragon előzetes” »

0

Pete’s Dragon poszter

1977-ben mutatták be a Peti sárkányát (Pete’s Dragon), amelyben a hús-vér karakterek mellett egy rajzolt sárkány is a történet részese volt. A Disney-nél úgy döntöttek, hogy jöhet az újragondolt változat. Még várni kell az előzetesre, de addig is itt a poszter. A középpontban egy Peti nevű srác és Elliott, a sárkány áll.

petisarkanya

Tovább “Pete’s Dragon poszter” »