3

Atomszőke (Atomic Blonde)

atomszoke

Nem volt véletlen, hogy John Wick-hez hasonlították Lorraine Broughton-t (Charlize Theron), hiszen már az előzetesben is a visszavonult (meg nem is) bérgyilkos szétcsapott mindenkit a Depeche Mode zenéjére. Nem is lehetett elkerülni, hogy valamennyire párhuzamot vonjunk a két film között, hiszen mindkettőt David Leitch hozta tető alá. Másrészt itt is faltól falig akciót ígértek a közzétett anyagok. Azonban a végeredményt látva máris nyilvánvaló, hogy csak a két főszereplő között lehet halvány egyenlőségjelet húzni, hiszen Wick-et és Broughtont kemény fából faragták és nem kenyerük a viccelődés, bár nem idegen számukra a humor. Tovább “Atomszőke (Atomic Blonde)” »

1

Az Atomszőke új előzetese

atomic David Leitch kimaradt a John Wick folytatásból, de csak azért, hogy egy készítsen egy másik akciófilmet, méghozzá morcos és tetszetős szakmai múltú bérgyilkos helyett morcos és tetszetős múltú ügynöknővel. Az előzetesek azt ígérik, hogy a bunyók és lövöldözések nem lesznek agyonvágva, szépen követni lehet mindent. Charlize Theron próbálhat szétcsapni mindenkit Berlinben. Már csak egy hónapot kell várni, hogy nézhessük.  Tovább “Az Atomszőke új előzetese” »

4

Az Atomszőke új előzetese – Theron Berlinben leabál mindenkit

atomicCharlize Theron pár nap múlva halálos iramot fog diktálni. Ezt követően pedig Berlinben odacsap mindenkinek. David Leitch rendezésében a színésznő egy kémet fog alakítani, az említett városban a hidegháború alatt próbál életben maradni, szeretné kideríteni, hogy ki ölhette meg kollégáját és egy kettős ügynökök neveit tartalmazó listát is elő kell kerítenie.

A South by Southwest Filmfesztiválon már bemutatták. Mint kiderült, van egy tíz perces vágás nélküli bunyó, amely egy épületben zajlik. A Theron által megformált Lorraine oroszokkal kerül ütésváltásba és eléggé szépen meg van koreografálva.  Tovább “Az Atomszőke új előzetese – Theron Berlinben leabál mindenkit” »

1

Atomic Blonde poszter

David Leitch a John Wick után lehetőséget kapott, hogy levezényelje a The Coldest City kémthrillert, amely most már Atomic Blonde címen fut. Charlize Theron alakítja Lorraine Broughton ügynöknőt, a hölgynek Berlinből kell kicsempésznie egy fontos információkkal teli dossziét. James McAvoy, John Goodman, Sofia Boutella és Toby Jones,

atomicblondeposter

3

David Leitch rendezi a Deadpool 2-t

deadpoolrendezoUpdate: Megerősítették, hogy David Leitch-re bízták a folytatást. Alább az eredeti október 29-ei hírt olvashatjátok.

Pár nappal ezelőtt kiderült, hogy Tim Miller búcsút intett a Deadpool 2-nek, mivel Ryan Reynolds-szal teljesen másképpen álltak hozzá a folytatáshoz. A pletykák szerint a direktor az első film büdzséjének háromszorosából akart dolgozni, de ezt megcáfolták, szóval távozásának konkrét részletei nem ismertek.

De az élet nem állt meg a projekt körül, ugyanis keresik Miller helyére a megfelelő személyt. Reynolds ügynöksége, a WME szeretné elérni, hogy a saját ügyfeleik közül válasszák ki a rendezőt. Sőt, annak örülnének, ha David Leitch vezényelhetné le a képregényfilmet.

Leitch jobbára 2nd unit directorként dolgozott és a kaszkadőröket irányította jó néhány produkcióban. A John Wickkel megmutatta, hogy képes remek akciójeleneteket forgatni, illetve az alkotás is eléggé olcsó volt. Már elkészült a The Coldest City thrillere, az asztalán pedig ott hever a Cowboy Ninja Viking és a Bloodshot.

 

1

A John Wick társrendezője hidegháborús thrillert készíthet

davidleitchMúlt héten kiderült, hogy a John Wick folytatását Chad Stahelski fogja ledirigálni, az előző felvonás társrendezője nélkül. Most már azt is lehet tudni, hogy David Leitch miért csak producerként veszi ki a részét a filmből. Ő ugyanis a The Coldest City hidegháborús kémthriller előkészületeivel foglalkozik, amelyben Charlize Theron lesz a főszereplő.

A John Wick akciófilm sikere után több projekttel is kapcsolatba kerültek. A Coldest City-n kívül a Cowboy Ninja Vikinggel is szemeztek. Amikor kiderült, hogy Theron ősszel tudna ráérni a thrillerre, pont akkor, amikor a Wick következő részét is tető alá tudták volna hozni. Stahelski és Leitch úgy döntöttek, hogy ezúttal külön dolgoznak.

A Coldest City forgatókönyvét Kurt Johnstad írta Anthony Johnson grafikus novellája alapján. A Berlini Fal leomlása előtti időszakban játszódik a történet. Egy beépített MI6 ügynököt kicsinálnak, de ami a legrosszabb, hogy nála volt egy lista, amely titkosügynökök neveit tartalmazta. A Theron által megformált kémre hárul a feladat, hogy az információt visszaszerezze, mielőtt rossz kezekbe kerül.

0

Theron a John Wick rendezőinek következő filmjében

theronA John Wick pozitív visszhangja után David Leitch és Chad Stahelski megkapta a lehetőséget, hogy elkészíthesse a folytatást, ezen kívül a Bloodshot akciót is levezényelhetik. De előbb a The Coldest City thrillert készíthetik el, amelynek forgatása ősszel indulhat el. Charlize Theron vállalta be a főszerepet, egyúttal a produceri teendőket is ellátja. A forgatókönyvet Kurt Johnstad írta az Oni Press egyik képregénye alapján.

A történések röviddel a Berlini fal leomlása előtt játszódnak. Egy beépített MI6 ügynököt holtan találnak, a legnagyobb probléma viszont az, hogy nála volt egy lista, ami a körzetben dolgozó összes nyugati és keleti kém nevét tartalmazta. Theron formálja meg az azt az ügynököt, akinek vissza kellene szereznie a listát, mielőtt a nemzetközi helyet fokozódna.

0

A John Wick rendezőire bízták a Bloodshot képregényfilmet

bloodshotNem is oly rég a Valiant Entertainment bejelentette, hogy képregényeiből filmet akar készíteni. A Harbringerből, az Archer & Armstrongból és a Bloodshot is a vásznakra költözik, méghozzá franchise-t szeretnének. Mert ugye miért is ne? A Sony-val kötött alku értelmében 5 produkciót hoznak tető alá, legalább gyorsan kiderül, hogy érdemes-e foglalkozni a VE képregényeivel.

Elsőként a Bloodshot mutatkozhat be, a forgatókönyvön Eric Heisserer, A dolog (The Thing) előzmény írója dolgozott. A John Wick rendezői, David Leitch és Chad Stahelski dirigálhatják le a produkciót. Matthew Vaughn a produceri teendőket láthatja el.

Bloodshot nem más, mint egy halál torkából visszahozott katona, akit a nanotechnológia segítségével mentettek meg. A beavatkozás után ereje, állóképessége, kitartása és sebessége is rendkívül módon nő meg. Megállíthatatlan gyilkológép, emlékek nélkül.

A folytatáson kívül két Harbinger filmet is terveznek, majd ha ezeket letudták a két franchise karaktereit összeterelik egy közös sztorira.

0

Elképzelhető, hogy lesz folytatása a John Wicknek

johnwickposzterManapság sajnos elég kevés R kategóriás akciófilm kerül a mozikba, a stúdióvezérek hidegrázást kapnak, ha egy véresebb produkcióra kell rábólintaniuk. Tavaly A védelmező (The Equalizer) és John Wick is bizonyította, hogy érdemesebb alacsony büdzséjű akcióval próbálkozni, csak olyan rendezők kezébe kell adni, akik értik a dolgukat.

Nem sokan bíztak a John Wick sikerében, Keanu Reeves neve sem vonz tömegeket a mozikba. Viszont a nézők és a kritikusok jó része kedvelte a produkciót. Chad Stahelski és David Leitch rendezők egy interjúban megemlítették, hogy megcsinálnák a folytatást. Sajnos ennél több nem derült ki.

0

A John Wick rendezőire bízták a Cowboy Ninja Vikinget

cowboyninjaA tavalyi év akciómeglepetését, a John Wicket ledirigáló David Leitch és Chad Stahelski irányíthatna a Cowboy Ninja Viking képregényadaptáció munkálatain, már ha sikerül mindenben megegyezni velük. Még 2012-ben Marc Forster állt a fedélzeten, de nyilvánvaló volt, hogy megválnak tőle. A Z világháború (World War Z) forgatásán kiderült, hogy fogalma sincs arról, miképp kell akciójelenetet rendezni.

A képregény egy kormányzati kísérletről szól, amely többszörös személyiségzavarban szenvedő egyénekből próbál szuperkatonákat faragni. Ám a dolog félremegy és az alanyok elszabadulnak. A Cowboy Ninja Viking személyiségzavaros férfit küldik a többiek nyomába. Chris Pratt alakíthatja a főszerepet.

6

John Wick

johnwickposzter

Leírtam már néhányszor és most is le fogom: Sajnos az akciófilm haldoklik, visszaszorították a képregényekből készült látványos hősparádék és a műfaj egykori képviselői kissé ráncosan, de vígan törnek-zúznak valamely Kelet-Európai helyszínen. Összetesszük a kezünket, ha véletlenül érkezik egy tökös akció, amibe nem próbáltak beerőltetni ifjú nyikhajokat. A John Wick sem tűnt többnél egy átlagos B kategóriás lövöldözésnél, pláne, hogy Keanu Reeves neve sem jelenet egyet a garanciával és bizony régen volt már a Holtpont vagy a Féktelenül. Aztán megjött az első előzetes és mi tagadás, eléggé dögösen nézett ki. Majd jött a többi meglepetés, az éltető kritikák és pozitív vélemények. Talán Reeves elhozta nekünk az év legjobb akcióját? Tovább “John Wick” »

0

John Wick itthon 18-as karikával indul bosszúra

wickKeanu Reeves leszállítja az év akciófilmjét? Az eddigi anyagok tetszetősek voltak, a Rotten Tomatoes-on fellelhető 17 kritika mind dicséri a produkciót, ami azt jelenti, hogy 100 %-os az átlaga. Sőt, az imdb-n 9,1-en áll bő 1200 szavazat után. Gyanúsan nagy számok. Ám ha abból indulunk ki, hogy Reeves évek óta nem vett részt szórakoztatónak nevezhető alkotásban, akkor a nagy számok törvénye alapján épp itt az idő, hogy beletenyereljen valami olyasmibe, amiért a többség odalesz.

A színész visszavonult gengsztert formál meg, mindenkinek jó úgy, ha tartaléklángon ég. De néhány tudatlan elköveti azt a hibát, hogy pont őt nyúlják le, ráadásul kutyusát is kicsinálják. Jöhet a véres revans.

Tovább “John Wick itthon 18-as karikával indul bosszúra” »