2

Bill Condonra bíznák Frankenstein menyasszonyát

brideoffrankensteinA múmia (The Mummy) után lehet csak biztosra mondani, hogy az Universal Szörnyuniverzuma sínen van-e. De azért a tervezgetés folyik tovább, a stúdió Bill Condonnal szeretné levezényeltetné a Frankenstein menyasszonyát (The Bride of Frankenstein). A direktor korábban több interjúban is elmondta, hogy számára nagyon kedves a régi  változat, a klasszikus horror az egyik kedvence. E mellett Condon 1998-ban adta ki kezei közül az Érzelmek tengerében (Gods and Monsters) drámát, amely James Whale-ről, az 1935-ös mű alkotójáról szól.

Chris Morgan és Alex Kurtzman producerként tevékenykednek az újabb verzió környékén, David Koepp tollából származik a forgatókönyv. Mikor indulhatna a forgatás? A stúdió 2018 április 13-ra és 2019 február 15-re tűzött ki egy-egy premiert, de nem közölték, hogy melyik ikonikus figurájuk mutatkozna be a megadott időpontokban.

5

David Koepp írja az Indy 5 forgatókönyvét

indy5Pár nappal ezelőtt kiderült, hogy 2019-ben jön a következő Indiana Jones film. Csak remélni lehet, hogy ezúttal nem lesz semmiféle késedelem és történetátírás, mint a negyedik esetében. De még csak most vágtak bele a forgatókönyvbe. Nem más, mint Steven Spielberg régi ismerőse, David Koepp dolgozhat a történeten.

Koepp dolgozott a Az elveszett világon: Jurassic Parkon (The Lost World: Jurassic Park) és a Világok harcán (War of the Worlds), de köze volt a legutóbbi Indy részhez is. Egyelőre nem lehet tudni, hogy miről fog szólni a film és az sem ismeretes, hogy esetleg egy az író esetleg egy létező elképzelést önt forgatókönyv formába vagy egy teljesen új sztorin ügyködik.

George Lucas részvétele továbbra sem tisztázott. A Disney hivatalos bejelentéséből kimaradt a neve, és amikor bejelentette visszavonulását, úgy tűnt, hogy nem igazán akarja kivenni a részét további mozifilmekből.

1

Mortdecai

mortdecai

Mindig dob egy filmen, ha átjön a vásznon, hogy a színészek nagyszerűen élvezték magukat a forgatáson és kitörő örömmel formálták meg karaktereiket. A Mortdecai a kivételek közé tartozik. Johnny Depp jó ideje választja ki azokat a szerepeket, ahol lehetősége van furcsán beszélni és esetleg túlzottan gesztikulálni. És amíg 15-20 millió dollárokat vághat zsebre egy-egy alkalommal, bukta ide vagy oda, addig nem fog változtatni. De előbb utóbb meglesz a böjtje a sorozatos melléfogásoknak, csak idő kérdése, hogy a producerek rákoppintsanak Depp orrára. Tovább “Mortdecai” »

1

Will Smith lesz a Brilliance főszereplője

smithMarcus Sakey íróra 2010-ben figyelt fel Hollywood, 4 éve jelentették be, hogy filmre viszik a Good People regényét Niels Arden Oplevvel. A thriller csendben elkészült, de Henrik Ruben Genz vezényletével, elvileg idén be is fogják mutatni. Sakey másik könyvét, a Brilliance-t David Koepp vette kezelésbe, ám a kamera mögé Julius Onah rövidfilmes állhatott be. A főszerepre Will Smith jelentkezett be, úgy tűnik, hogy kiheverte a Föld után (After Earth) lebőgését.

A sztori: a 80-as évektől kezdve az emberek 1 %-a különleges képességgel születik. Akad, aki tud második gondolataiban olvasni, de van, aki képes láthatatlanná válni. Nick Cooper is is ilyen különleges adottsággal bíró személy és tudását szövetségi ügynökként kamatoztatja. Legújabb célpontja a világ legveszedelmesebb bűnözője, feltett szándéka, hogy polgárháborút robbant ki. Coopernek mindent kockára kell tennie, hogy megállítsa és fontolóra kell vennie, hogy esetleg elárulja saját fajtáját.