1

David Gordon Green és Danny McBride dolgozik az új Halloween filmen

halloweenEléggé megszenvednek a klasszikus horrorikonokkal Hollywoodban. Samara visszatérésre nem sikerült túl fényesen, Jason Voorhees is jó ideig fenegeti machete-jét, mielőtt lecsapna. És Michael Myers szintén nehézkesen kapaszkodik fel a vászonra. Az újabb Halloween-t Mike Flanagan rendezhette volna, de már ő sem részese a produkciónak. Jelenleg David Gordon Green és Danny McBride próbál életet lehelni a franchise-ba.

Maga John Carpenter, aki producerként venné ki a részét a filmből, jelentette be Facebook oldalán, hogy Green és McBride írják a forgatókönyvet, ő pedig tanácsokkal segíti munkájukat. Kiderült, hogy a két úriember Jason Blummal közösen elmentek hozzá, előadták elképzelésüket, amely hallatán eldobta az agyát. 2018 október 19-én esedékes a bemutató.

0

Goat előzetes

goatDavid Gordon Green öntötte Brad Land memoárját forgatókönyv formába, amiből Andrew Neel dokumentumfilmes dolgozhatott. A Sundance-en eléggé jó kritikákat kapott, de azóta bemutatták még néhány fesztiválon és eléggé vegyes véleményeket lehetett róla hallani.

Ben Schnetzer alakítja a főszerepet, a 19 éves Land ugyanabba a diákszövetségbe kerül, mint amibe a bátyja (Nick Jonas) is tartozik. Azonban ahhoz, hogy benn is maradjon egyre keményebb és nehezebb dolgokat kell végrehajtani. James Franco is játszik a drámában.

  Tovább “Goat előzetes” »

1

Our Brand in Crisis előzetes

ourbrandin

2005-ben mutatták be a díjnyertes Our Brand in Crisis doksit, amelyben azt mutatják be, hogy a 2002-es bolíviai elnökválasztás során miképp alkalmaztak amerikai marketingeseket. A céget James Carville és Stan Greenberg, Bill Clinton egykori tanácsadói irányították. A döntés remek volt, hiszen Gonzalo Sanchez de Lozada megnyerte a választásokat.

George Clooney előszeretettel veszi ki a részét politikai töltetű alkotásokból, így 2007-ben ő és produkciós partnere, Grant Heslov a Warner égisze alatt producerként kezdték formálni a filmverziót. Sandra Bullock szerződött le a főszerepre, Billy Bob Thornton, Anthony Mackie, Joaquim de Almeida és Zoe Kazan is aláírt. A rendezői feladatokat David Gordon Green látta el. Tovább “Our Brand in Crisis előzetes” »

0

Kép az Our Brand in Crisis-ből

Az első kép David Gordon Green politikai drámájából, George Clooney producerként áll a produkció mögött. Sandra Bullock játssza a főszerepet Rachel Boynton 2005-ös doksijának filmverziójában. A történet a 2002-es bolíviai elnökválasztásra fókuszál, Gonzalo Sanchez de Lozada egy amerikai tanácsadó cég segítségét kéri, a végeredmény igazolja, hogy jól döntött.

ourbrandincrisis

2

Stb…

0jb

David Gordon Green rendezheti a Strongert.

Some Kind of Beautiful előzetes.

Samuel L. Jackson továbbra is boldogan benne lenne a Sebezhetetlen folytatásában.

Sam Mendes nem akar több Bond filmet rendezni.

Kevin Feige azt mondta, hogy a harmadik fázisban benne lesz Darázs, de biztos, hogy nem a Civil War-ban tűnik fel.

Guillermo del Toro úgy véli, hogy a Tűzgyűrű 2 sikere segítene a Hellboy 3 megvalósításában. Tovább “Stb…” »

2

Manglehorn előzetes

manglehornDavid Gordon Green egy ideig Seth Rogen udvarán tölthetett el egy kis időt, majd észhez tért. Megcsinálta a Prince Avalanche-t, bebizonyította a Joe-val, hogy Nicolas Cage még nem felejtett el színészkedni, majd Al Pacino-val leforgatta a Manglehornt. Egyúttal nagy öröm, hogy Pacino is visszatalált a helyes útra és a Jack & Jill után csak ráérzett arra, hogy mivel tudna újabb elismerésekre szert tenni.

A legendás színésznő egy nyugodt, csendes életvitelű lakatost játszik. De soha nem felejtette el élete nagy szerelmét, Clarát, aki régen elvesztett. Nem igazán foglalkozik az emberekkel, inkább a macskájával foglalkozik. Manglehorn nem más, mint egy börtönviselt férfi, aki egykoron képes volt lemondani Claráról a nagy dobás miatt. És ez a döntés egész életét végigkísérti, minden egyes nap eszébe jut. Tovább “Manglehorn előzetes” »

3

Prince Avalanche – Texas hercege (Prince Avalanche)

princeav

Érthető, hogy vannak rendezők, akik némi idő után megpróbálnak kitörni a komfortzónából. David Gordon Green független drámákkal érte el, hogy a szakma felfigyeljen rá, a George Washington filmje tengernyi fesztivált járt meg és sok-sok jelölést gyűjtött be. Majd megismerkedett a Seth Rogen-Jonah Hill baráti társasággal és néhány füves vígjáték után csak sikerült visszatalálnia a megfelelő útra. A Joe-val megmutatta, hogy Nicolas Cage-t nem kell még leírni és akár komolyan is lehetne venni, ha akarná, ám úgy tűnik, hogy a színésznek ez csak egy kitérő volt. Greennek viszont nem, és újra egy néhány szereplős, természetben játszódó drámát vezényelt le.

Mindentől távol, egy erdős vidékén útfestéssel foglalkozik két eltérő jellemű férfi. Alvin élvezi a monoton melót, legalább nem zavarja senki német nyelvlecke kazettáinak hallgatásában és olykor leveleket írogat. Ezzel szemben Lance nehezen viseli a magányt, képregényeket olvas és alig várja, hogy végre visszatérhessen egy kicsit a civilizációba. Ő nem osztja munkatársa életszemléletét, de közös beszélgetéseik során egyre jobban „tudatára ébred”. Tovább “Prince Avalanche – Texas hercege (Prince Avalanche)” »

1

Stb…

0dd

Mi folyik a Marvelnél? Drew Goddard magára hagyta a Fenegyerek sorozatot, bár elvileg tanácsadóként még számítanak rá. Steven S. DeKnight írja és rendezi a szériát.

Duncan Jones befejezte a Warcraft forgatását. Januárban indultak a munkálatok.

Kép a The Gunman-ből, a Sean Penn főszereplésével készült film 2015 februárjában kerül bemutatásra.

Roger Deakins lesz az operatőre a Denis Villeneuve rendezésében készülő Sicaronak.

David Gordon Green rendezi a 80-as években játszódó Score-t, amely a fősulis futball áll a középpontban. Don Johnson lehet az egyik főszereplő.

Karen Gillan és Taissa Farmiga is játszik az In a Valley of Violence thrillerben. Ethan Hawke karaktere bosszút akar állni legjobb barátja gyilkosán. A Gillan és Farmiga által játszott testvérpár egy hotelt fog üzemeltetni.

Robert Redford vállalta a be Come Sunday drámát, a filmet Jonathan Demme dirigálja. Tovább “Stb…” »

2

Joe

joe

Ha valaki csak az elmúlt években kezdett ismerkedni Nicolas Cage újabb filmjeivel, valószínűleg alaposan meglepődik azon, hogy Oscar-díjat kapott. A színész régen még körültekintő volt, és nem vállalt be minden eléje rakott forgatókönyvet. De a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb jönnie kell egy olyan filmnek, ahol megrázza magát, félreteszi unott arckifejezését és valóban jó alakítást nyújt. Ez a pillanat most jött el.

David Gordon Green-t sem lehet igazán érteni. Egy 180 fokos fordulat után James Franco-Jonah Hill baráti körének házi rendezőjeként dolgozott, de idővel szerencsére megelégelte a füves vicceket. Úgy döntött, hogy visszakanyarodik ahhoz a közeghez, ahonnét elindult: a mindentől távol játszódó, giccsmentes, erős atmoszférájú drámákhoz. És ami a legnagyobb meglepetés, hogy Danny McBride neve olvasható a producerek között. Tovább “Joe” »