0

Jumanji: A következő szint (Jumanji: The Next Level)

írta Minime

Időnként előfordul, hogy az ember megváltoztatja egy filmmel kapcsolatos véleményét, miután megnézi újra, vagy csupán másképpen tekint rá. Jelen esetben ez rám is igaz, ugyanis két évvel ezelőtt az akkori Jumanji epizódot egy rövid ismertető csomagban kellemetlenül lehúztam, ám ha pusztán a vicces szórakoztatás szemszögéből figyeltem volna, akkor egy 70%-os értékelést simán megért az akkor elsőre megadott 30% helyett. Ritkán változtatok véleményt, de itt jogosnak éreztem, hiszen visszanézve a Vár a dzsungelt, egészen jól szórakoztam.

Eme rövid revideálás után térjünk is rá a legújabb epizódra, amely tegnap óta szerepel a hazai mozik műsorában. A korábbi gárda minden szereplője visszatér (Johnson, Black, Hart, Gillan, valamint Jonas is), persze a fiatalokkal egyetemben. Továbbá ezúttal újabb karakterekkel és avatárokkal – Ming (Awkwafina) és a fekete paripa például – bővítették ki a már meglévő csapatot. Ez helyenként jól, helyenként kevésbé frappánsan sül el, de mindenképpen hatásos bővítésnek ad helyet a moziban.

Olvasd tovább

0

Dumbó (Dumbo)

írta Szenilla

Szenilla küldte az alábbi írást a Disney friss mesefilmjéről, köszönjük!

Egy haldokló cirkusz, két félárva gyermek, egy, a frontról melegében hazatérő apuka, és egy bájosan esetlen kiselefánt. A Disney Tim Burtonnel karöltve igazi családi mozit hozott össze. A Dumbó az 1941-es Disney rajzfilm várva várt élőszereplős változata.

Az elefántbébit röviddel a születése után elszakítják az anyjától. A küldetés adott: segíteni, hogy anya és gyermeke újra egymásra találjon, úgy, hogy közben lehetőleg a cirkuszt is sikerül megmenteni a csődtől. A két kisgyermek, Milly és Joe szívügyüknek tekintik, hogy Dumbó visszakapja az édesanyját, hiszen ők maguk is elveszítették az anyukájukat. A háborúból hazatérő apának eleinte meg is gyűlik a baja a helyzettel, hiszen érthető módon nincs túl szoros kapcsolata a gyerekekkel. Mindezt csak fokozza, hogy a fronton elvesztette egyik karját, így a cirkuszban sem tudja már nagysikerű lovas számával lenyűgözni a közönséget.

Olvasd tovább

0

All the Wilderness előzetes

allthewildernessKodi Smit-McPhee alakítja Jamest, aki kizárja magából a körülötte zajló történéseket és saját képzeletében él. A Danny DeVito által megformált pszichológus próbál segíteni rajta, eredménytelenül. Majd a srác egy este találkozik egy furcsa és rejtélyes kölyökkel, aminek hatására James-nek a saját világán belül kénytelen a valósággal megismerkedni.

Az újonc Michael Johnson írta és rendezte a filmet, Amerikában február 20-án mutatják be.

Olvasd tovább

1

Parkolópályán az Ikrek folytatása

tripletsAmikor Arnold Schwarzenegger visszatért a filmiparba, rögtön kapcsolatba került néhány folytatással. Az egyik az Ikrek (Twins) következő része, a Triplets, amelyben Danny DeVito szintén benne lenne és Eddie Murphy-re osztották a harmadik főszerepet. Josh Gad vágott bele a forgatókönyvbe, de a projekt környékén nagy a csend. Gad legutóbb a Reddit kérdezz & felelek alatt mondta a következőt.

1:) A szkript elkészült és mindenki egyetért abban, hogy nagyszerű lett. Két változatot is bemutattunk, de az Universal valamiért rátenyerelt a stop gombra. Szerintem most próbálnak dűlőre jutni, hogy akarják-e a filmet vagy sem. Ha esetleg érezhető lenne, hogy mindenki akarja a folytatás az némileg segítene a helyzeten, de most éppen parkolópályán van a tervezet. Azt tudom, hogy mindenki odavolt forgatókönyvet. Remélem, hogy egyszer majd látható lesz a fény az alagút végén.

2:) Az ikrek élete alaposan megváltozott az évek során, több nehézséggel találták szembe magukat, de ami miatt újra összefutnak az az, hogy kiderül, hogy van egy testvérek, akinek létezéséről eddig nem tudtak és úgy tűnik, hogy őt Eddie Murphy fogja játszani.

3:) Hatalmas rajongója vagyok az eredeti filmnek, viszont az írás során meg sem fordult a fejemben, hogy én is benne legyek. Arnoldnak van egy fia, aki úgy néz ki, mint Danny és Dannynek is van egy fia, aki viszont úgy fest, mint Arnold. Vicces lenne ebben részt venni. Ugyanakkor nem tervezem, hogy így is lesz.