0

Stb…

insideout

Az Annie Awards díjazottjai.

Átadta az elismeréseit a DGA, vagyis az Amerikai Rendezők Céhe.

Mint kiderült, az Aljas nyolcas forgatásán Kurt Russell összetört egy 145 éves gitárt. Egy múzeumból kérték kölcsön, de a színésznek senki nem szólt, hogy amit a kezében tart az tulajdonképpen nem egy kellék.

Hoyte van Hoytema lesz az operatőre a Dunkirk filmnek.

Channing Tatum és Joseph-Gordon Levitt szerződött le egy egyelőre cím nélküli, R kategóriás musical vígjátékra, amely két pilótáról fog szólni.

Ethan Hawle lesz a 24 Hours to Live akciófilm főszereplője. Egy bérgyilkost játszik, akit kicsinálnak, de munkaadója időlegesen vissza tudja hozni az életbe és esélye nyílik arra, hogy jóvátegye bűneit. Illetve a színész valószínűleg benne lesz a Kiképzés sorozatban is. Olvasd tovább

0

Stevens a Colossal szörnyfilmben

hathawayAnne Hathaway éppen a Colossal szörnyfilm munkálatain vesz részt. Az utolsó pillanatokban mellé leszerződtették Dan Stevens-t. A színésznő által játszott karaktere éppen szerencsétlen időszakát éli, elveszíti munkáját és barátja is szakít vele. Visszaköltözik szülővárosába, ahol kiderül, hogy valamiféle furcsa kapcsolatban áll a Szöulban megjelenő gigantikus szörnnyel.Stevens alakítja Hathaway exét, a férfi rájön, hogy rossz döntést hozott és szeretné visszaszerezni a nőt.

Nacho Vigalondo írta a forgatókönyvet, illetve a forgatáson szintén ő osztogathatja az utasításokat. Egyúttal aggódhat is, mivel pert kapott a nyakába a Godzillához köthető hasonlóságok miatt.

0

Criminal Activities előzetes

criminalJackie Earle Haley megannyi filmszerep után úgy döntött, hogy rendezőként is kipróbálja magát. Robert Lowell forgatókönyvéből forgatott filmet Dan Stevens, Michael Pitt és John Travolta főszereplésével. Nem valószínű, hogy éppen emiatt kerül újra a csúcsra Travolta, november 20-án mutatják be limitáltan a thrillert. A történet szerint néhány fickó 400.000 dollárral tartozik egy gengszternek, amit valahogy meg kellene adniuk. Olvasd tovább

0

Szépség és a Szörnyeteg szereplőgárda selfie

Májusban indul a Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) élőszereplős verziójának forgatása. A szereplőgárda egy része – Josh Gad, Emma Watson, Dan Stevens, Luke Evans és Kevin Kline – selfiezett egyet. Emma Thompson, Ian McKellen és  Gugu Mbatha-Raw  merre járt?

beautyandthebeastselfie

0

Dan Stevens lesz a Szörnyeteg

stvensJó ideje tervezgetik Hollywoodban a Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) élőszereplős verzióját. A Disney-nek mostanság eléggé bejött a klasszikus mesehősök filmváltozatai, éppen ezért adott zöld utat ennek a projektnek is. Emma Watson szerződött le többek legnagyobb örömére Belle szerepére, nemrég pedig Dan Stevens vállalta be az elátkozott herceg megformálására. Stevens a The Guestben alakított nagyot és tavaly még az Éjszaka a múzeumban (Night at the Museum) folytatásában is látható volt. A rendezői teendőket Bill Condon fogja ellátni.

1

The Guest

theguest1

A retro jó, a retro klassz, a retro szép. Ha éppen azt látjuk, hogy valaki átszellemült arccal mered maga elé talán a régi időszakot idézi fel magában. És egyes filmek éppen a múltidézéssel próbálják elérni, hogy nézőben „átállítson egy kapcsolót” és hirtelen 10-30 évvel ezelőtti érzések száguldozzanak benne. Példának Sylvester Stallone-t lehetne felhozni, aki maga is leragadt a múltban, ellenben a Cold in July remekül teremtette meg a hangulatot. Most Adam Wingard próbálkozik, eredményesen, méghozzá úgy, hogy az alapsztori faék egyszerűségű.

Egy fiatalember kopogtat be a Petersen családhoz. Azt állítja az Irakban elhunyt fiúk jó barátja volt, aki még halála előtt arra kérte, hogy tolmácsolja a családnak, hogy mennyire szereti őket. A gyászoló anyuka első pillanattól kezdve kedvesen tekint rá, felajánlja, hogy pár napot nyugodtan náluk tölthet. A morgolódó férjjel pedig néhány sör mellett tévézés közben köt barátságot. Olvasd tovább

0

Shawn Levy rendezi az Ali baba és a 40 rablót

liamhemsworthHa valamit nem tudnak összehozni kicsit változtatnak rajta, majd más formában tárják a közönség elé. Így járt az Ezeregyéjszaka meséi is, amit eredetileg Chuck Russell rendezett volna és Liam Hemsworth lehetett volna a főszereplő. Régóta nem lehetett hallani a projektről, ezért joggal gondolhatjuk, hogy a frissen bejelentett Ali Baba és a 40 rabló a remake átalakított-faragott verziója. Pláne, hogy Hemsworth neve is szóba került a főszerep kapcsán, ám Dan Stevenst és Evan Peterst is behívták meghallgatásra.

A Fox stúdió Shawn Levy-re bízta a rendezői teendőket. Arról nem tudni, hogy ki írja a forgatókönyvet, de egy könnyed és humoros kalandfilmet szeretnének megvalósítani, amelyet A galaxis őrzői és a Karib-tenger kalózai ötvözeteként írtak körül.

8

Stb…

0swbf

Állítólag a  Disney és a Lucasfilm gondban van a Boba Fett spin off produkcióval. Nem tudják eldönteni, hogy egy hőst mutassanak be vagy egy félelmetes, kegyetlen fejvadászt.  Ebben a videóban pedig a Star Wars múltjáról és jövőjéről esik szó.

A Jane Got a Gun western kikerült az idei bemutatónaptárból, 2015 februárjában kerül a mozikba.

Jackie Earle Haley  dirigálja a Criminal Justice thrillert, szereplők: John Travolta, Michael Pitt, Dan Stevens,  Rebecca Da Costa. Egy volt osztálytárs temetésére gyűlnek össze ismerősök, az egyikük megemlíti három barátjának, hogy bennfentes információja van a tőzsdéről, milliókat kaszálhatnak, csak pénzre lenne szükségük. Egy maffiózóhoz fordulnak.

A Coherence sci-fi rövid előzetese.

Amanda Seyfried, Cara Delevigne, Nonso Anozie,  Adeel Akhtar leszerződött a Joe Wright rendezésében készülő Pan-ra.

Úgy hírlik, hogy Jessica Chastain is akciózni fog a Mission  Impossible 5-ben, Tom Cruise csapatát fogja erősíteni.

Godzilla a Fangoria címlapján.

Luc Besson egyelőre nem gondolkodott el a Lucy akciófilm folytatásán, de a produkció kaszálni fog, akkor elképzelhető, hogy összehozza a következő részt. Olvasd tovább