7

Felhőatlasz (Cloud Atlas)

A Felhőatlasz gyönyörű és grandiózus alkotás, de nem a háromórás terjedelme, a beharangozott ígéretei, vagy a komplex szerkezete miatt, hanem, mert benne van a mozi esszenciája. Belemerülni egy csodálatos, izgalmas, meghökkentő, elgondolkodtató, vagy drámai sztoriba, együtt érezni a szereplőkkel, és saját élménnyel: egy érzéssel vagy egy gondolattal jönni ki a moziból. Nem olvastam az alapjául szolgáló David Mitchell-könyvet, de értem, hogy miért lelkesedtek érte olyannyira a Wachowski-testvérek, hogy mindenüket beleadva a nagyközönség elé vigyék a művet. A Mátrix és a V, mint vendetta után ismét átadják az üzenetet: még ha csak egy csepp is vagy az óceánban, akkor is érdemes szembenézned a félelmeiddel, és küzdened azért, amiben hiszel.

És, hogy miért kellene küzdeni, netán lázadni? Mondjuk, mert nem tetszik a rendszer. Mondjuk, mert egy-két ember döntése volt, hogy a többi millió hogyan éljen. És mondjuk a benned szunnyadó eredendő jó csak egy megfelelő cselekedetre vár, hogy megállíthatatlanul beteljesítse a sorsodat.

FayeFaye kritikája ugyanerről a filmről.

Tovább “Felhőatlasz (Cloud Atlas)” »

21

Felhőatlasz (Cloud Atlas) FF

A Wachowski testvéreknek sohasem sikerült beváltania az első Mátrix ígéretét, és ez a Felhőatlasz esetében sincsen másképp. A film egy katyvasz, de gyönyörű katyvasz, ami összeomlik az ambíciója súlya alatt.

Wachowskiék a V for Vendetta után ismét egy „megfilmesíthetetlen” alapanyaghoz nyúltak, és bizonyos mértékben megintcsak legyőzte őket a feladat. A legbénább dolog egy filmről beszélve a könyvre hivatkozni, de az utóbbi ismerete nélkül az előbbi nehezen értelmezhető, ami talán a legsúlyosabb kritika, amivel a filmet illetni lehet. És miután magyarul csak a hónap elején jelent meg a könyv és még biztos nem olvasta mindenki, talán nem zavaró, ha kitérek rá. David Mitchell azonos című regénye igazából hat novella füzére, melyeket ismétlődő motívumok kötnek össze, hogy végül összeáljanak az üzenetté: az emberi élmény (the human experience) egyetemes, függetlenül nemtől, fajtól, a kortól, amiben élünk. Az első történet egy Csendes-óceáni utazás a 19. században, a második egy zeneszerző története az 1930-as években, a harmadik egy detektív történet a hetvenes években egy nukleáris erőmű körül, a negyedik egy könyvkiadó szökése az öregek otthonából, az ötödik főszereplője egy koreai klón Neo-Szöulban, az utolsó egy poszt-apokaliptikus történet az emberiség utolsó maradványairól, akik primitív törzsekben élnek a távoli jövőben. A könyv szerkezete olyan, mint egy matrjoska baba, amit szétszed majd újra összerak az író: időrendi sorrendben halad, de minden történetnek csak a feléig jutunk el, amikor átlép a következő történetbe, egészen a hatodikig, amikor megfordul a kronológiai sorrend és az időben visszafelé haladva egymás után zárja le őket. A Felhőatlasz adaptációjának legzseniálisabb lépése, hogy kidobja a komótos irodalmi szerkezetet, és a szigorúan elválasztott epizódok helyett szabadon ugrál a narratívák között az ismétlődő motívumok nexusaiban, gyakran csak egészen rövid snittek erejéig, egyetlen, téren és időn átívelő, lélgezetelállító kalanddá forrasztva össze a látszólag összefüggéstelen történeteket. Tovább “Felhőatlasz (Cloud Atlas) FF” »