0

The Last Face előzetes – Sean Penn drámája

lastfaceSean Penn rendezett már egy-két filmet, de most eléggé mellényúlt. Méghozzá nagyon. A kritikák szerint eléggé rossz lett a Charlize Theron és Javier Bardem főszereplésével készült dráma. És az imdb-n pár száz szavazat után 2.6-en áll.

A háború tépázta Líbiában játszódik a történet, ahol nyugati orvosok próbálnak segíteni az embereken. Miguel (Bardem) és Wren (Theron) a nehéz körülmények között és megpróbálják kapcsolatukat életben tartani. Bemutató? A rossz vélemények miatt egyáltalán nem biztos, hogy itthon műsorra tűzik. Tovább “The Last Face előzetes – Sean Penn drámája” »

0

Így fog kinézni Charlize Theron a Halálos iramban 8-ban

Az újabb Halálos iramban filmben Charlize Theron lesz a nagy ellenfél. Vele biztosan nem fog bunyózni Dwayne Johnson vagy éppen Vin Diesel, de bizonyára a karakter is olyan magabiztosan fogja a kormányt és nyomja a pedált, mint hőseink. Kijött egy hivatalos fotó a filmből, szóval így fog kinézni Theron, vagyis semmi Mad Max-es kinézet, csak vonzó külső. Vonzó, de halálos. A kép a twitteren debütált a következő szöveggel. “Csapatunk szembenézett már egykori katonákkal, zsoldosokkal és hozzájuk hasonlókkal. Most Cipher van soron.”

theronhalaosiramban

6

A Vadász és a Jégkirálynő (The Huntsman: Winter’s War)

vadasz

Grandiózus dark fantasy-ként harangozták be négy évvel ezelőtt a Hófehér és a vadászt. Rupert Sanders reklámokon edződött szakember egy látványban erős, viszonylag hangulatos, de sajnos eléggé feledhető filmet adott ki kezei közül. Ráadásul egy ideig nem is a befolyt bevételeken, hanem a rendező és a Kristen Stewart közötti afféron csámcsogott a (bulvár)média. Később a stúdió a franchiseláz jegyében engedélyt adott a folytatásnak, amiben se Sanders, se Stewart nem vett részt, de Hemsworth és az előző rész fénypontja, Charlize Theron is visszatért. Tovább “A Vadász és a Jégkirálynő (The Huntsman: Winter’s War)” »

0

Theron, Cody és Reitman ismét együtt dolgozhat

youngadultA Pszichoszingli (Young Adult) után újra együtt dolgozhat Charlize Theron, Jason Reitman és Diablo Cody. Az egyelőre cím nélküli tervezetről csupán annyit lehet tudni, hogy az anyaságról szól a történet, a többi részletet homály fedi. Eléggé az elején járnak a megbeszélésekkel, így nem ismeretes, hogy mikor indulhatna a forgatás.

Reitman eléggé ráér, hiszen előjegyzésében nem szerepel egyetlen megvalósításra váró film sem. Theron viszont nagyon is elfoglalt, nemrég fejezte be a The Coldest City thrillert, most éppen az American Express dráma munkálatain vesz részt és elvileg a Halálos iramban (Fast 8) is benne lesz.

0

Még egy előzetes A Vadász és a Jégkirálynőnek

huntsman

Egy hónap múlva mutatják be A Vadász és a Jégkirálynő (The Huntsman: Winter’s War) fantasy-t. Chris Hemsworth formálhatja meg ismét Eric-et, Charlize Theron pedig Ravennát testesítheti meg. Emily Blunt és Charlize Theron emeli a produkció fényét.

Tovább “Még egy előzetes A Vadász és a Jégkirálynőnek” »

0

Theront akarják a Halálos iramban folytatásába

madmaxkep2A hatodik Halálos iramban Owen Shaw-val gyűlt meg a baja Dom csapatának. Majd a következő részben a bosszúszomjas bátyus, Deckard Shaw keménykedett, akit végül lecsuktak, úgymond félretették valamelyik folytatáshoz. Formálódik a Fast 8, vagyis a Halálos iramban 8, amiben ha minden jól megy Charlize Theron törhet borsot Vin Diesel és családja orra alá. A szerződés még nem köttetett meg, egyelőre csak ajánlatot tettek a színésznőnek. Viszont a válaszra nem tudnak sokáig várni, hiszen a forgatás tavasszal elstartolna. Arról nem tudni, hogy kit formálhatna meg Theron, de még az sem kizárt, hogy van egy Shaw hugica, aki keményebb, mint Luke Evans és Jason Statham.

4

The Huntsman: Winter’s War előzetes

huntsmanposzter3Több Hófehérke projekt futott Hollywoodban, amiből kettő el is készült. A Tükröm, tükröm (Mirror Mirror) befutott a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman), amelyet darkos fantasyként harangoztak be. Mivel eleve franchise-ban gondolkodott a stúdió, így nem volt meglepő, amikor kiderült, jön a következő rész. Rupert Sanders visszatérése az elején biztosnak tűnt, de mivel a forgatás alatt eléggé összemelegedett Kristen Stewarttal így inkább megváltak tőle. És az is kiderült, hogy közvetlen folytatás helyett inkább egy előzményre koncentrálnak, amelyben a Vadász kalandozhatna. Frank Darabont, Gavin O’Connor és Andres Muschietti is megfordult a rendezői térfél környékén, végül Cedric Nicolas-Troyan írhatta alá a szerződést. Chris Hemsworth és Charlize Theron mellé fellépdelt a fedélzetre Emily Blunt és Jessica Chastain is.

Ravenna királynő csendben végignézte, ahogy testvérét, Freyát a királyság elárulta és ezért menekülőre fogta. Az ellenfél lefagyasztására képes Freya távoli, jeges kastélyában, hogy rettenthetetlen harcokosokat nevelt ki, akik haderejét erősítik. Köztük van Erik és Sara is, ők azonban megszegik parancsát, miszerint a szívnek keménynek kell maradnia. Amikor kiderül, hogy Ravenna elhunyt, megparancsolja, hogy hozzák el neki a mágikus tükröt. Majd arra is rájön, hogy miképp képes feltámasztani nővérét. Tovább “The Huntsman: Winter’s War előzetes” »

0

Röviden: Sötét helyek (Dark Places)

darkplacesHa valaki szó szerint berobban valamivel a filmiparba, a következő nevével összefüggésbe hozható produkció kapcsán gyakran szóba kerül az előző alkotás. Gillian Flynn-t a krimiolvasók régóta ismerhetik, David Fincher pedig további rajongókat szerzett az írónőnek. A Holtodiglan joggal vált a 2014-es év egyik legjobbjává, illetve megérdemelten lett nyereséges. A Sötét helyek forgatásába nem Fincher filmje után vágtak bele, hanem gyakorlatilag egy időben zajlottak a két film munkálatai. Pedig ha a producerek és a produkciós cégek megvárták volna a Holtodiglan bemutatóját, talán végrehajtottak volna jó néhány változtatást Gilles Paquet-Brenner forgatókönyvén és elképzelésein.

Libby Day kislánykorában híres lett. Családját lemészárolták, bátyját gyanúsították meg a szörnyű tettel és el is ítélték. Libby gyakorlatilag ebből az esetből él, hiszen egy pár éves gyerek szomorú története és könnyes arca sokak számára megindító volt és könnyen megnyíltak a pénztárcák. Felnővén már nem tud ilyen egyszerűen nagyobb összeghez jutni, ezért fogadja el egy régi ügyekkel foglalkozó „klub” meghívását a gyűlésükre. Itt el kell mesélnie az egykori szörnyű pillanatokat.

Sejthető, hogy a megesett történések nem úgy zajlottak, ahogy eddig mindenki hitte. Várható a fordulat is, azonban Paquet-Brenner képtelen izgalmasan és érdekfeszítően elmesélni a cselekményt. Charlize Theron, Nicholas Hoult és Chloe Moretz is felsorakozott előtte, azonban tehetségük kiaknázatlan marad. Az író-rendező abszolút unalmasan tálalja a sztorit, a motivációk bemutatásával sem foglalkozik igazán. Igazi silány munka.

Tovább “Röviden: Sötét helyek (Dark Places)” »

3

Charlize Theron a The Gray Man-ben akciózhat

theronactionEgy újabb projekt, amelyet évek óta tervezgetnek. Ha 2010-ben indult volna a forgatás, Brad Pitt játszhatta volna a főszerepet. De ez már a múlt, Mark Greaney 2009-ben megjelent regényének filmváltozatában Charlize Theron akciózhat. Vagyis egyelőre arra vár, hogy legyen rendezője a filmnek. A Russo fivérek irányíthattak volna a munkálatok alatt, de ők most eléggé elfoglaltak, hiszen beszippantotta őket a Marvel világa. A Civil War után az Avengers: Infinity War előkészületein dolgozhatnak.

Egy ex-CIA-s áll a cselekmény középpontjában, miután kilép szabadúszóként dolgozik tovább, bárki felbérelheti különféle piszkos munkákra. Vérdíjat tűznek ki a fejére, keresztüllohol Európán, majd rájön, hogy van egy lánya is, akinek a létezéséről eddig mit sem tudott.

Nem ez az első alkalom, hogy egy akciófilmben a főhős nemét megváltoztatják. A Salt ügynökben (Salt) Tom Cruise próbálhatta volna bizonygatni ártatlanságát, végül Angelina Jolie örökölte meg tőle a szerepet.

1

A John Wick társrendezője hidegháborús thrillert készíthet

davidleitchMúlt héten kiderült, hogy a John Wick folytatását Chad Stahelski fogja ledirigálni, az előző felvonás társrendezője nélkül. Most már azt is lehet tudni, hogy David Leitch miért csak producerként veszi ki a részét a filmből. Ő ugyanis a The Coldest City hidegháborús kémthriller előkészületeivel foglalkozik, amelyben Charlize Theron lesz a főszereplő.

A John Wick akciófilm sikere után több projekttel is kapcsolatba kerültek. A Coldest City-n kívül a Cowboy Ninja Vikinggel is szemeztek. Amikor kiderült, hogy Theron ősszel tudna ráérni a thrillerre, pont akkor, amikor a Wick következő részét is tető alá tudták volna hozni. Stahelski és Leitch úgy döntöttek, hogy ezúttal külön dolgoznak.

A Coldest City forgatókönyvét Kurt Johnstad írta Anthony Johnson grafikus novellája alapján. A Berlini Fal leomlása előtti időszakban játszódik a történet. Egy beépített MI6 ügynököt kicsinálnak, de ami a legrosszabb, hogy nála volt egy lista, amely titkosügynökök neveit tartalmazta. A Theron által megformált kémre hárul a feladat, hogy az információt visszaszerezze, mielőtt rossz kezekbe kerül.

0

Chloe Moretz a Lángoló agy főszereplője

moretzCharlize Theron lesz a producere a Susannah Cahalan memoárjából formálódó Lángoló agynak (Brain of Fire). A főszerepre Dakota Fanninget nézték ki, de a színésznő nemet mondott az ajánlatra más elfoglaltságra hivatkozva, viszont Chloe Moretz tudott helyet szorítani a produkciónak a naptárában. A viszonylag ismeretlen Gerard Barrett rendezheti a filmet.

A könyv tartalma: Lebilincselő visszaemlékezés a New York Post fiatal újságírójának tollából, aki ritka és ijesztő betegséggel vívott csatát, most pedig saját tapasztalatainak megírásával bepillantást enged az agykutatás fantasztikus tudományába. Susannah Cahalan egy napon furcsa kórteremben ébredt – az ágyhoz szíjazva, felügyelet alatt, mozgásra és beszédre képtelenül. Az egyhónapos kórházi tartózkodása alatt készült kartonjai pszichózisról, agresszióról és veszélyes instabilitásról tanúskodnak. Néhány hete még egészséges, életteli huszonnégy éves volt, élete első komoly kapcsolatában, felfelé ívelő karrierrel. Susannah lenyűgöző könyve tulajdonképpen egy krónika, mely megvilágítja a betegség útjának kifürkészhetetlen ösvényeit, és azt a szerencsés felfedezést, ami végül megmentette az életét. Kiderült ugyanis, hogy autoimmun kórról van szó, melynek során a szervezet megtámadja az agyat. Ez magyarázatot adhat a történelmen végigvonuló „démoni megszállásokra”…(moly.hu)