0

Aloha képek és az első 8 perc a filmből

Amerikában tegnap startolt el Cameron Crowe új filmje, az Aloha. Bradley Cooper egy hadsereggel szerződésben álló vállalkozót formál meg, aki újra összefut régi szerelmével (Rachel McAdams) és egyúttal megismerkedik a légierő dögös pilótanőjével (Emma Stone). Néhány képet láthattok a produkcióból, a stúdió ezen kívül közzétette az első 8 percet, amit szintén megtekinthettek.

 

1192559  – Aloha

1192559 – Aloha

aloha1

Olvasd tovább

0

Aloha poszter

Egy kis vidám romantikus vígjáték érkezik május végén. Cameron Crowe négy évvel ezelőtt jelentkezett filmmel, bár hozzáteszem, hogy Az igazi kaland (We Bought a Zoo) előtt meg 2005-ben mutatta be az Elizabethtownt. Bradley Cooper katonai szakértőt alakít, akit új feladata Hawaii-ra szólít és ismét összefut a Rachel McAdams által megformált exével. De hát ott lesz Emma Stone is, akivel jobban megtalálja a közös hangot. Bill Murray, Jay Baruchel, Alex Baldwin és Danny McBride is elszórhat néhány poént.

alohaposzter

1

Ahola előzetes

bradleycoopercameroncroweCameron Crowe 2013 végén forgatta filmjét és tavaly év végére tűzték ki a bemutatót, azonban a stúdió meggondolta magát és lökött egy kicsit a premieren.

Bradley Cooper katonai szakértőt alakíthat, aki Hawaii-ra érkezik, hogy felügyelje egy műhold fellövését. Itt találkozik a Rachel McAdams által játszott exével, majd megdobban a szíve, miután megismerkedik Emma Stone-nal. Bill Murray, John Krasinki és Danny McBride is elszórhat néhány poént. Olvasd tovább

1

Csak 2015 nyarán kerül mozikba Cameron Crowe következő filmje

bradleycoopercameroncrowe

A Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) után újabb filmet toltak át 2015-re. Cameron Crowe egyelőre cím nélküli Hawaii projektje karácsonykor került volna bemutatásra, ám Jeff Blake, a Sony egyik fejese úgy fogalmazott, hogy amikor megnézték a Bradley Cooper és Emma Stone főszereplésével készült alkotást úgy érezték, hogy inkább egy nyári időszakban kellene bemutatni.  Ami röviden annyit jelenthet, hogy azt remélték, hogy esetleg a díjszezonban tudnak a filmmel a villogni, de sajnos kiderült, hogy nem lett annyira jó, mint várták.

Cooper egy katonai szakértő lesz, Hawaii-ra érkezik, hogy felügyelje egy műhold fellövését. De egyáltalán nem szeretné, ha a top secret terv simán megtörténne, összefog egy pilótával, hogy megakadályozzák a fellövést.