2

Gifted előzetes – A Fox X-Men sorozata

giftedsorozatA Fox erősen ráment az X-Men franchise-ra, jövőre konkrétan három mutánsfilm is érkezik. De ezen kívül várható a Gifted sorozat is, amelynek első részét Bryan Singer rendezett. A szériában Amy Acker és Stephen Moyer szülőpárosa rádöbben, hogy gyermekük különleges erővel bír. Kénytelenek menekülőre fogni, nyomukban az ellenséges kormányzati erőkkel és csatlakoznak más mutánsokhoz.

Jamie Chung lesz Blink, Natalie Alyn Lind Polarist formálja meg. Matt Nix írhatja a sorozatot, Singer akárcsak a Legió (Legion) esetében itt szintén producerként is kiveszi a részét a munkából. Simon Kinberg, illetve Lauren Shuler Donner sem marad ki. Tovább “Gifted előzetes – A Fox X-Men sorozata” »

2

Rami Malek alakíthatja Freddie Mercury-t

Jmalekkó ideje szeretnék megvalósítani a Freddie Mercury életrajzi filmet. 2010-ben Sacha Baron Cohent választották ki a főszerepre, azonban a színész később búcsút intett a projektnek. Mint mondta, nem volt kibékülve azzal, hogy a történet felénél Mercury elhalálozik és ezt követően a zenekarra fókuszálnak.

A Bohemian Rhapsody címre keresztelt tervezet továbbra sincs félretéve. A Fox szándékai szerint 2017 elején elindítaná a forgatást. Bryan Singer lehetne a rendező, legalábbis vele tárgyalnak éppen. Singerre ráférne, hogy kicsit kimozduljon az X-Men franchise háza tájáról. Jót tenne neki, ha kisebb büdzsével bíró drámát készíthetne.

A főszerep viszont elkelt. Rami Malek, a Mr. Robot széria sztárja formálhatja meg Mercury-t.

24

X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse)

xmenapokalipszis

Az új trilógia előző részeiről itt és itt olvashatsz.

Egy ideje nincs hiány képregényadaptációkból. De még a 90-es években a Kandi Lapok vásárlói összetett kézzel várták, hogy végre jöjjön valamilyen minőségi film kedvenc hőseikről. Mert ugye a Superman franchise kifulladt, Batmant is szépen lejáratták, a VHS-n kijött 1977-es Pókemberről és folytatásairól pedig bárcsak ne is hallottunk volna. Csalódás volt a Fantom, illetve az Acélzsaru, ráadásul a Spawn-t sem ölelte keblére a közönség, a Dredd bíró szintén sok kritikát kapott a rajongóktól. Ilyen felhozatal mellett ugyan kissé aggódhattunk az X-Men érkezése előtt, és azt hiszem eléggé meglepődött mindenki, amikor Bryan Singer rendezése bőven túlteljesítette az elvárásokat. Nem zsúfolták tele mutánsokkal, pár karaktert mozgatott, a szereposztás remek volt, és inkább a történetre fókuszáltak az effektparádé helyett. A harmadik rész után talán többen felmutatták középső ujjukat Brett Ratner képzelt irányába (Singer kvázi az Apokalipszis egyik jelenetében be is szólt kollégájának), majd a reboot után megint jó irányt vett a franchise, de most talán ideje lenne kicsit szusszanni és átgondolni, hogyan tovább. Tovább “X-Men: Apokalipszis (X-Men: Apocalypse)” »

5

Az X-Men: Apokalipszis új előzetese

xmenapo

Mielőtt még Roland Emmerich megtépázza a világot eljönnek a mutánsok és véghezvisznek némi pusztítást. Az X-Men: Apokalipszisben (X-Men: Apocalypse) régi és új karaktereket is köszönhetünk, vagyis inkább a “újak” többségét már láthattuk a franchise korai részeiben, öregebben. Korábban Hugh Jackman instagramján elhintette, hogy valószínűleg ő is visszatér, és mint kiderül, Wolverine ezúttal is kipattinthatja adamantiumkarmait. Tovább “Az X-Men: Apokalipszis új előzetese” »

0

Újabb X-Men: Apokalipszis előzetes

xmenposzterAz eljövendő múlt napjai (Days of Future Past) végén pár pillanatra láthattuk magát Apokalipszist. Az ősmutáns lesz a nagy ellenfél a következő X-Men filmben, ahol a fiatal Küklopsz és Jean Grey is Xavier oldalán száll harcba, de felbukkan Árnyék is. És valahogyan Mistique is átkerült a jó oldalra. A rettentő erővel bíró ellenfél mellett Magneto, Angyal, Ciklon és Psziché sorakozik fel. Tovább “Újabb X-Men: Apokalipszis előzetes” »

1

Singer ősszel vághat bele a 20.000 Leagues Under the Sea forgatásába

undertheseaBryan Singer tavaly szeptemberben tette közzé instagramján, hogy 50. születésnapjára be is fejezte a végső simításokat a 20.000 Leagues Under the Sea forgatókönyvét. Mostanra sikerült minden apró részletben megegyezni a Fox-szal és a stúdió őszre tűzte ki a forgatás kezdetét. Hamarosan elindul a szereposztás. A Nautilus valószínűleg jövőre fog kihajózni.

Egy ideig McG foglalkozott a filmmel, majd a Disney berkein belül David Fincher tartotta kezében a gyeplőt. A rendező megunta a várakozást, illetve csatározást a fejesekkel és búcsút intett. A stúdió is letett a remake-ről, a ráfordítandó összeget inkább a Karib-tenger kalózai következő részéhez csoportosították át.

4

X-Men: Apokalipszis előzetes

xmenposzterA Foxnál eléggé elégedettek voltak Az eljövendő múlt napjai (Days of Future Past) bevételével, így Bryan Singer hozzáláthatott a következő rész történetének kiötléséhez. Kiderült, hogy további fiatal mutánsok felbukkanására van kilátás. Jean Grey, Küklopsz és Ciklon nevén kívül Árnyékot is megemlítették. A Xavier vezette csapat ezúttal Apokalipszissel kénytelen szembeszállni, akit Osar Isaac testesíthet meg. Alexandra Shipp lesz Ciklon, Sophie Turnerre bízták Grey karakterét, Tye Sheridan pedig Küklopsz szemüvegét vehette fel. Olivia Munn formálhatja meg Psziché-t és Ben Hardy-t választották ki Angyalnak.

A civilizáció hajnala óta istenként imádták. Apokalipszis az első és egyben a legerősebb mutáns az X-Men univerzumban, rengeteg más mutáns képességét tudhatja magáénak. Halhatatlanná és legyőzhetetlenné vált. Több ezer év után tér magához és az új világ egyáltalán nem tetszik neki. Erős csapatot toboroz maga mellé, köztük az elcsüggedt Magneto-t, hogy kiírtsák az emberiséget és kialakítsák az új világrendet, ahol Apokalipszis uralkodna. A Föld jövője a tét. Raven, Professzor X és a fiatalokból álló X-Men életük legnagyobb ellenfelével kell felvennie a harcot, hogy megmentse az emberiséget a kipusztulástól. Tovább “X-Men: Apokalipszis előzetes” »

0

Bryan Singer rendezheti a 20.000 Leagues Under the Sea-t

undertheseaBryan Singer 50 éves, a rendező Instagramján jelentette be, hogy a következő feladata a 20.000 Leagues Under the Sea lesz. Arról álmodozott gyerekkora óta, hogy Verne Gyula klasszikusából filmet készíthet. Gyorsan meg is ígérte, hogy látványos és érzelemdús alkotás fog születni.

Némo kapitány több alkalommal is bemutatkozott a vásznakon, az egyik legismertebb adaptáció 1954-ben került bemutatásra Kirk Douglas főszereplésével és még két Oscart is bezsebelt a produkció. Az újabb verzió szkriptjét Dan Studney és Rick Sordelet írta.

Legutóbb a Disney-nél próbálkoztak egy remake-kel David Fincherrel, de Ausztrália hiába ígért jelentős adókedvezményt, a költségeket így is sokallta a stúdió és a főszerep kapcsán sem tudtak megegyezni. Végül lekerült a napirendről a tervezet. Tavaly a Columbiánál is bejelentették, hogy vízre teszik a Nautilust, de az eltelt hónapok során nem hallhattunk semmit róla.

Mellesleg Singer nem hagyja magára az X-Men univerzumot, továbbra is rajta fogja tartani a szemét a mutánsokon.

0

Singer befejezte az X-Men: Apocalypse forgatását

Bryan Singer aktív a közösségi médiában, az X-Men folytatásáról is gyakran osztott meg egy-két képet a helyszínről vagy gyorsan, pár másodpercben bemutatta a munkálatok helyszínét. Most bejelentette, hogy felvették a szükséges jeleneteket, bár a second unit stáb még dolgozik pár hétig.

 

Tovább “Singer befejezte az X-Men: Apocalypse forgatását” »

9

Kinél vannak a Marvel karakterek megfilmesítési jogai

A Marvel bizonyára bánja, hogy eladta néhány karakterének vagy csapatának a jogait. Akkoriban éppen nagyon kellett a pénz nekik. Majd idővel úgy döntöttek, hogy kialakítanák saját filmes univerzumukat, ami eddig kiválóan teljesít. Szerencsére a jogok egy része időközben visszaszállt rájuk, de akad még néhány, amely más stúdióknál pihen.

Andrew GarfieldPókember az egyik legismertebb hős, vele alaposan megszenved a Sony. 2002-ben a film a legjobb nyitóbevételt produkálta, majd jött még két rész, amelyek közül a harmadikkal nagyon nem voltak kibékülve a rajongók. Ennek ellenére a mozikban közel 900 millió dollárt hozott. Valamiért a stúdió úgy gondolta, hogy egy gyors rebootra lenne szükség. Majd hozzáláttak a Falmászó világának kibővítéséhez, belátták, hogy csak így lehet jövője a franchise-nak. De eléggé kemény fába vágták a fejszét. A Sinister Six, azaz a Pókember ismert ellenségeit egy csapatba tömörítő Baljós Hatos tervezet eléggé rizikós filmnek tűnt, ráadásul a DC jön egy rivális projekttel, a Suicide Squaddal. Belengették még, hogy Venom is kap egy külön produkciót, pletykáltak a Fekete Macska sztoriról is. Ám Venomot még nem mutatták be és egy 150-200 millió dollárba kerülő képregényfilm, amiben egy antihős a főszereplő szintén sok kockázatot rejt magában. Tehát a siker egyáltalán nem garantálható.

Miért is csaptak bele a Marvel kezébe? A reboot folytatását sok kritika érte és talán a Pókember brandhez köthető termékek/cuccok sem fogytak kellőképpen. Így ahelyett, hogy újabb rizikós vállalkozásba fogtak volna, inkább alkut kötöttek. Jön az újabb reboot, amiből már a Marvel is aktívan részt vesz, végső szót a Sony mondja ki. De legalább más hősökkel is találkozhat a Hálószövő, ami mindenképpen növeli az eladott jegyek számát. Tovább “Kinél vannak a Marvel karakterek megfilmesítési jogai” »

0

Ciklon az X-Men: Apokalipszis forgatásán

Bryan Singer aktívan jelen van a közösségi médiában, előszeretettel oszt meg képeket a forgatásokról. Pár napja még egy gigantikus hamburgerról posztolt, ma pedig újra kitett egy fotót az X-Men Apokalipszis munkálatairól. Ciklon épp Kairót nézi.

#Storm watches over #1983 #Cairo via the magic of real time #simulcam @alexandrashipppp

Bryan Singer (@bryanjaysinger) által közzétett fénykép,