0

Két kép az American Sniperből

Mielőtt Clint Eastwood bevállalta a filmet Steven Spielberg szemezgetett a projekttel. Egy igazi amerikai hős áll a középpontban, Chris Kyle mesterlövész nevét félve emlegette Irakban az ellenség, több tucat alkalommal talál célba sikeresen. Bradley Cooper játssza Kyle-t, decemberben érkezik a film. Lassan itt az ideje, hogy néhány képen kívül az előzetest is megmutassák.

 

2

Serena előzetes

serenaElőször Darren Aronofsky próbálkozott a drámával, Angelina Jolie-t képzelte el főszereplőnek. Miután mindketten távoztak Susanna Bier vállalta, hogy vászonra viszi Ron Rash regényát, majd Jennifer Lawrence és Bradley Cooper szerződött le a filmre. 2012-ben a stáb elutazott Csehországba és márciustól májusig dolgoztak a Barrandov stúdióban, majd kemény 18 hónap utómunka következett.

Az 1929-es világválság idejében George fakitermelésből szeretné megszedni magát. Feleségével, Serenával együtt bármire hajlandó, hogy elérje a célját. Hatalmuk és befolyásuk egyre nő. Serena bebizonyítja, hogy nem kell őt félteni, ha kell felügyeli a favágókat, kígyóra vadászik és még egy ember életét is megmenti. Majd rádöbben, hogy  férje nem mindent mondott el neki, volt egy apró titka. Olvasd tovább

1

Csak 2015 nyarán kerül mozikba Cameron Crowe következő filmje

bradleycoopercameroncrowe

A Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) után újabb filmet toltak át 2015-re. Cameron Crowe egyelőre cím nélküli Hawaii projektje karácsonykor került volna bemutatásra, ám Jeff Blake, a Sony egyik fejese úgy fogalmazott, hogy amikor megnézték a Bradley Cooper és Emma Stone főszereplésével készült alkotást úgy érezték, hogy inkább egy nyári időszakban kellene bemutatni.  Ami röviden annyit jelenthet, hogy azt remélték, hogy esetleg a díjszezonban tudnak a filmmel a villogni, de sajnos kiderült, hogy nem lett annyira jó, mint várták.

Cooper egy katonai szakértő lesz, Hawaii-ra érkezik, hogy felügyelje egy műhold fellövését. De egyáltalán nem szeretné, ha a top secret terv simán megtörténne, összefog egy pilótával, hogy megakadályozzák a fellövést.

5

Robert Downey Jr. 75 millió dollárt kaszált egy év alatt

downeyA Forbes renderesen utánajár, hogy Hollywoodban ki mennyi zöldhasúval tömhette tele a bankszámláját. A magazin 2013 júniusa és 2014 júniusa közötti időszakot nézte. Robert Downey Jr. végzett az élen, aki a Bosszúállók (The Avengers) profitja után szerény 50 millió dollárt kapott. Szuperhős társa, Chris Hemsworth 37 millió dollárral lett gazdagabb, aminek nagy részét bizonyára a Thor folytatása fialta, hamarosan a Cyber thrillerben lesz látható.  Dwayne Johnson is szépen keresett, a Halálos iramban (Fast nad Furious) franchise újabb részénél többet tudott kialkudni, hamarosan Herkulesként pusztíthat és a San Andreas földrengés filmben is játszik.  Will Smith is összehozott magának 32 millió dollárt.

1. Robert Downey Jr – $75 millió
2. Dwayne Johnson – $52 millió
3. Bradley Cooper – $46 millió
4. Leonardo DiCaprio – $39 millió
5. Chris Hemsworth – $37 millió
6. Liam Neeson – $36 millió
7. Ben Affleck – $35 millió
8. Christian Bale – $35 millió
9. Will Smith –  $ 32 millió
10. Mark Wahlberg – $32 millió

0

Phillips és Cooper közösen hozza tető alá az Arms and the Dudes-t

bradleytoddTodd Phillips és Bradley Cooper szépen összebarátkozott a Másnaposok (The Hangover) trilógia forgatása alatt. A rendező és a színész úgy érezhette, hogy még nincs elég produkciós cég Hollywoodban és szükség van egy újabbra, ezért közösen alapítottak egyet. Az első filmjük az Arms and the Dudes lesz, amely egy Rolling Stone cikk alapján készülhetne el, ennek jogait Phillips még 2011-ben vette meg.

A megtörtént esetet elmesélő riport elmesélte, hogy David Packouz és Efraim Diveroli miképp között  300 millió dolláros szerződést a Pentagonnal. Az egyezség értelmében az úriemberek felfegyverezték Amerika afganisztáni szövetségeseit. 85 szállítmányt indítottak útnak, ezek értéke 66 millió dollár, aztán 2007 augusztusában az FBI lecsapott rájuk. 71 pontban elkövetett csalással vádolják őket.

0

Képek a Serenából

Jennifer Lawrence és Bradley Cooper nem tud elszakadni egymástól, eddig egészen jól alakult a munkakapcsolatuk, díjesőt hoztak és szép bevételt termeltek eddigi közös filmjeik (Napos oldal, Amerikai botrány), ezúttal David O. Russell rendező kimaradt a buliból. 1929-es világválság idején játszódik a történet, egy párocska mindent megtenne annak érdekében, hogy meggazdagodjanak.

Olvasd tovább

5

Jöhet a fiatalabb Indiana Jones? *UPDATE*

indianajonesTény, hogy a Disney szeretne egy újabb Indiana Jones filmet, de ezen túlmenően semmi biztosat nem tudunk a folytatásról. Viszont egy elég érdekes pletyka ütötte fel a fejét, miszerint a stúdió nem csak egy részt szeretne és úgy vélik, hogy a karakterrel is nyugodtan meg lehet tenni, mint James Bond esetében. Azaz más színész is fejébe csaphatja a régészkalapot és csattogtathatja az ostort.

A Latino Review úgy tudja, hogy a Disney kijelölt egy határidőt, ha addigra nem sikerül belendíteni az Indy 5 szekerét, akkor lecserélik Harrison Fordot. De ki alakíthatná a fiatalabb Dr. Jonest? A lista élén Bradley Cooper áll, akinek filmjei mostanában szépen hoznak. A forgatókönyvön Frank Darabont dolgozik, ő prezentálta ötletét a stúdiónak, ami eléggé tetszetős volt.

Hozzá kell tenni, hogy az LR oldal több hajmeresztő pletykát tett közzé az elmúlt időszakban, legtöbbször úgy tűnik, hogy vaktában lövöldöznek.

UPDATE: A Slashfilm utánajárt a pletykának, egy stúdióhoz közeli forrásuk azt mondta, hogy nincs valóságalapja a pletykának.

0

Így nézett volna ki a Paradise Lost

A Legendary-nél sokat szöszöltek a Paradise Lost fantasy-vel, John Milton klasszikus epikus költeményéből készült volna a film Alex Proyas vezényletével 3D-ben a motion capture technológia bevetésével. Bradley Cooper lehetett volna Lucifer, Benjamin Walker játszhatta volna Mihály arkangyalt, Diego Boneta lett volna Ádám, Camilla Belle pedig Éva. A gond a költségvetéssel volt, a stúdió nem akart 120 millió dollárt áldozni a produkcióra, a forgatókönyvet többször átírták, megpróbáltak faragni a számokon, de miután látszott, hogy semmiképpen sem fog menni parkolópályára tették a tervezetet.