4

A Beyond Skyline új előzetese

beyondsky2010-ben készült alacsony összegből a Skyline sci-fi, ami ugyan nem volt igazán kedvelt, de már akkor a folytatásról beszéltek. 2014 decemberében Liam O’Donnell hozzá is láthatott a forgatáshoz, 2015-ben dobozba is került a produkció. Jött egy-két poszter, kép és előzetes, de egyébként nagy csend honolt a film körül. Elviekben idén bemutatják és itt egy új trailer is.  Frank Grillo, Bojana Novakovic, Iko Uwais, Callan Mulvey, Yayan Ruhian próbálják túlélni az idegenek invázióját.

A történet az első rész történéseivel párhuzamosan fut egy teljesen más helyszínen. Grillo egy nyomozót formál meg, aki mindenáron meg szeretné mentené fiát. Tovább “A Beyond Skyline új előzetese” »

0

The Hallow előzetes

thehallowCorin Hardy nagy horrorrajongó és első nagyobb megmérettetésében rögtön több szubzsánert is megidézett. A rendező elmondása szerint Ray Harryhausen meséi, illetve az Alien, az Evil Dead és A dolog (The Thing) hatott rá inspirálóan a produkció megalkotásakor. Ő maga a Szalmakutyák (Straw Dogs) és A faun labirintusa (Pan’s Labyrinth) ötvözeteként jellemezte művét.

Joseph Mawle és Bojana Novakovic alakítja azt a házaspárt, akik vidékre költöznek. A helyiek ugyan figyelmeztetik őket, hogy természetfeletti lények és gonosz lelkek tanyáznak az erdőben, de eleinte erre ügyet sem vetnek. Aztán be kell látniuk, hogy csak hallgatniuk kellett volna az intő szavakra.

Michael McElhatton és Michael Smile neve is olvasható a stáblistán. Bemutató novemberben. Tovább “The Hallow előzetes” »