1

Elkészül A vasmacska kölykei remake

vasmacskaAmikor 2009-ben bejelentették, hogy a Sony Jennifer Lopezzel elkészítené A vasmacska kölykei (Overboard) fergeteges vígjáték remake-jét titkon reménykedtem benne, hogy nem lesz belőle semmi. Hiszen az 1987-ben bemutatott, Kurt Russell és Goldie Hawn főszereplésével forgatott filmen még most is ugyanúgy lehet hahotázni, mint régen. Eltelt pár év, a stúdió nem jutott egyről a kettőre. De mindez nem tántorította el az MGM-et attól, hogy ők is nekiveselkedjenek. Úgy tűnik, hogy ebből már lesz valami.

Az eredeti verzióban Hawn alakította Joannát, a vagyonos nőt, aki egy baleset következtében amnéziát kap. Russell formálta meg a Deant, a vidéki asztalost, dolgozott a nőnek és egyáltalán nem kedvelték egymást. Kellene gyerekei mellé valaki és hát a ház környékét is valahogy rendbe kéne tenni, ezért úgy tesz, mintha ő lenne Joanna férje.

Rob Greenberg és Bob Fisher írták a forgatókönyvet, a kamera mögé is beálltak. Eugenio Derbez és Anna Faris lesznek a főszereplők, a csavar a dologban, hogy ezúttal Derbez lesz a tehetős alak, aki amnéziás lesz és Faris testesítheti meg az egyedülálló nőt. A forgatás májusban el is indulhat.