4

Az (It)

azzz

A kritikát köszönöm Mini Me-nek.

Emlékszem milyen várakozással tekintettem a jövőbe 2013-ban, amikor is az Evil Dead remake a mozikba került. Az eredeti trilógia kedvelőjeként, nagy nyomást éreztem a készítőkön, amelynek következtében megfogalmazódott bennem az az elvárás, hogy ennek a remake-nek jobbnak, másnak kell lennie, mint Sam Raimi filmjei voltak. Nos Fede Alvarez nem okozott csalódást. Ugyanez a kiemelkedő figyelem kísérte részemről az „Az”-zal kapcsolatos híreket egészen attól a pillanattól kezdve, amikor bejelentették, hogy ismételten vászonra viszik a regényt. Gyerekként izgultam végig az 1990-es filmet (2 részes minisorozatot), amelytől szinte megfagyott a vér az ereimben. Tim Curry, Pennywise alakítása félelmetesen jól sikerült és magasra tette a mércét az esetleges követők számára. Maga a film összességében is egy komorabb, tartalmasabb témát adaptált Stephen King könyvéből, mint anno Raimi klasszikusát Alvarez. Vajon mennyire sikerült Andrés Muschiettinek az, ami Fede Alvareznek összejött, ez volt talán az egyik legalapvetőbb kérdés. Az újrafeldolgozás nem ment zökkenőmentesen, de végül néhány forgatókönyvíró és rendezőváltás után úgy tűnik a megfelelő kezekben landolt, amikor a fiatal argentin Muschietti vihette vászonra a történetet, akinek 2013-as Mama című horrorja okot adhatott a bizakodásra. Tovább “Az (It)” »

1

Az – új előzetes

pennywiseJelen pillanatban még úgy tűnik, hogy a Stephen King klasszikus regényéből készült Az (It) adaptáció eléggé felcsigázta a közönséget. Három hónap van még Halloweenig, általában akkorra szoktak ígéretes horrort berakni, de Andres Muschietti rendezése szeptemberben érkezik, így a műfaj rajongóinak nem kell már sokat várniuk. A Warner stúdiónak nincs más dolga, mint a figyelmet továbbra is fenntartani. Elvileg nyert ügyük van.

Az újabb trailerben a gyilkos bohóc is megszólal, nem csak a gyerekszereplőkre hozzá rá a frászt, hanem a nézőkre is. Bill Skarsgard játssza a karaktert, a Vesztesek klubjába Jaeden Lieberher, Finn Wolfhard, Wyatt Olef, Jeremy Ray Taylor, Chosen Jacobs és Sophia Lillis tartozik. Tovább “Az – új előzetes” »

3

AZ előzetes


2009 elején jött a hír, hogy a Warner vászonra viszi Stephen King egyik klasszikus regényét, az Azt (It). Mikor David Kajganich tudomására jutott a stúdió szándéka önszorgalomból hozzálátott kidolgozni, hogy miképp lehetne a lehető legjobban elmesélni a sztorit ennyi karakterrel. Mivel ismerte a producereket is, felkereste őket elgondolásával, akik rábólintottak, hogy megírja a szkript első változatát.

2012-ben Cary Fukunaga lépdelt fel a fedélzetre, a rendező teendőkön kívül a szkriptet is kipofozta. 2014 táján a Warner lepasszolta a projektet a New Line-nak. Időközben már letettek arról, hogy King regényéből egyetlen filmet készítsenek. Az első afféle coming of age sztori lesz, amelyben a gyerekek találkoznak Pennywise-zal, majd a másodikban már a felnőtt karaktereket láthatjuk. Fukunaga a rémséges bohóc megformálására Will Poultert nyerte meg, állítólag teljesen lehengerlően teljesített a meghallgatáson. Tovább “AZ előzetes” »

3

Ilyen lesz Pennywise az új Az filmben

Stephen King sok remek könyvet, köztük van az Az (It) is, amely több, mint 1100 oldalas. Készült a regényből egy klasszikusnak nevezhető film és pár évvel ezelőtt szóba került a remake is. Némi tökölést követően csak sikerült belevágni a forgatásba, Andy Muschietti irányíthat a kamera mögül. Pennywise-t Bill Skarsgard formálhatja meg, róla az Entertainment Weekly hozott le egy hivatalos fotót.

pennywise

1

Bill Skarsgard lesz Pennywise

pennywNa, talán majd most összejön. Stephen King klasszikus Az (It) regényéből évek óta próbálnak újabb filmverziót készíteni, ám Cary Fukunaga rendező távozott, ráadásul Will Poulter is búcsút intett. A stúdió azonban bizakodó, mivel a premiert 2017. szeptember 8-ra tűzték ki, Fukunaga helyére Andres Muschiettit nyerték meg, ami eléggé jó jel, hiszen ő a komor hangvételű sztorikat részesíti előnyben.

Nemrég kiderült, hogy a bohócruhát Stellan Skarsgard fia, Bill Skarsgard öltheti magára. A színészt a Hemlock Glove sorozatból és A beavatott-sorozat: A hűséges (Allegiant) folytatásaiból ismerhetjük.

A producerek között megtaláljuk David Katzenberget, Seth Grahame-Smitht és Dan Lint.