1

A Warner remake-et akar az Attack on Titanból

attackontitanAz Attack on Titan japán mangasorozatban hatalmas falakkal vették körbe a városokat, hogy megakadályozzák a gigantikus, emberszerű titánok lerohanják őket. A lények eléggé kedvelik az emberi húst. Csupán egy maroknyi elit csapat tudja felvenni velük a küzdelmet, akik a falakon kívül harcolnak a teremtmények ellen. Később anime és számítógépes játék is született a sztoriból. Ezt pedig két részes élőszereplős film követte.

A Warner úgy érzi, hogy érdemes lehetne amerikai mozis produkciót készíteni a történetből. Jelenleg is tárgyalnak a remake jogairól, bár arról nem tudni, hogy hol tartanak az egyeztetések. Mindenesetre David Heyman, a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) producere egyengetné a tervezet útját.

3

Attack on Titan előzetes

attackontitan2009-ben indult útjára az Attack on Titan japán mangaszéria, majd készült hozzá számítógépes játék, anime és 2012-ben bejelentették, hogy elkészül a mozifilm is. Tetsuya Nakashimát nézték ki a rendezői posztra, de a forgatókönyv kérdésében és más dolgokban sem értett egyet a Tohó stúdióval, helyére Shinji Higuchi került, aki a következő japán Godzilla filmet is készíteni fogja. Bemutató nyáron esedékes. Látvány, dráma, akció és gigalények. Egyik-másik hollywoodi produkciót valószínűleg kenterbe veri. Tovább “Attack on Titan előzetes” »

9

Attack on Titan karakterposzterek

Hajime Isayama 2009-es mangájából hozták tető alá az élőszereplős sci-fi akciót. Olyan világot mutatnak be, ahol az emberiség hatalmas, masszív falakkal körülvett városokban él, így védekezve a szörnyű Titán névre keresztelt lények ellen. Akad különleges csapat is, feladatuk, hogy a városok lakóit megvédjék a teremtényektől.

 

Tovább “Attack on Titan karakterposzterek” »

0

Készül az Attack on Titan filmváltozata

attackontitanAz Attack on Titan japán manga-és anime sorozat rajongói régóta türelmesen várnak arra, hogy folytatódjon a tévésorozat, de a filmverzió hamarabb be fog futni. Már zajlik a forgatás Shinji Higuchi vezényletével, Eren Yeager szerepét Haruma Miura énekes-színész kapta meg.

A manga  egy olyan világban játszódik, ahol az emberiség magas falakkal körülvett városokban elzárkózva él, mivel a falakon kívül titánok, óriási emberszerű lények falják fel őket, minden ok nélkül. A történet középpontjában Eren Yeager, fogadott húga Mikasa Ackerman, és barátjuk Armin Arlert áll, akik élete örökre megváltozik egy kolosszális titán megjelenésével, aki szülővárosuk lerombolását és Eren édesanyjának a halálát is okozza. Eren megesküszik, hogy bosszút fog állni, és visszaszerzi a titánoktól az emberiség szabadságát. Ennek megvalósításához Mikasával és Arminnal együtt csatlakozik a Felderítő Egységhez, ahhoz az elit csapathoz, akik a falakon kívül harcolnak a titánok ellen. (wikipedia)