14

Michael Bay bocsánatot kért az Armageddonért *UPDATE*

Michael Bay bocsánatot kér! Jegyezzük fel ezt a pillanatot, mert ilyesmit nem szokott tenni, inkább csak magyarázkodik. Bár ezúttal sem tesz mást, viszont legalább hozzáteszi, hogy elnézést. A rendező az legsikeresebb filmje, az Armageddon kapcsán nyilatkozott. Talán csak nem jön a következő rész, hogy szegénynek ostoroznia kell magát?

„Úgy gondolom, hogy elnézést kell kérnem az Armageddonért. Csak 16 hetünk volt a film elkészítésére. Gigantikus feladat volt és egyáltalán nem volt szép a stúdió részéről, hogy így állt hozzá a produkcióhoz, ha tehetném a film utolsó harmadát teljesen megváltoztatnám. Sajnos a stúdió gyakorlatilag kivette a kezünkből a filmet, szörnyű érzés volt. A speciális effektekért felelős emberem idegösszeomlást kapott, felhívtam James Cameront és megkérdeztem tőle, hogy ő mit tenne, ha neki kellene befejeznie az effekteket. De végül a film szép bevételt hozott.” – mondta Bay.

UPDATE: Bay ismét jelentkezett, gyorsan írt egy közleményt, miszerint szavait kiforgatták. Ő csak annyit mondott a riporternek, hogy bárcsak több ideje lett volna a vágószobában üldögélni, a film utolsó harmadán dolgozott volna még egy kicsit. De mindezek ellenére büszke az Armageddonra, úgy jó, ahogy van és szó sincs bocsánatkérésről. Hozzátette azt is, hogy a sci-fi az egyik leggyakrabban vetített alkotás a kábeltévéken.