0

Edgar Wright megírta az Oliver Twist steampunk folytatását

twist2013-ban jelentette be a Sony, hogy Ahmet Zappa ötlete alapján náluk készül el a Dodge and Twist film. Charles Dickens klasszikusának steampunk folytatásáról van szó, amely 20 évvel a regény vége után játszódik. Eddig nagyobb előrelépés nem történt, mivel Simon Beaufoy és Cole Haddon forgatókönyve sem ütötte meg az elvárások szintjét. Most viszont kiderült, hogy Edgar Wright vállalta, hogy mosolyt csal a fejesek arcára és e héten benyújtja az ő szkriptváltozatát.

Oliver Twist rendőrtisztként ténykedik, úgy gondolja, hogy Artful Dodger el akarja lopni a koronaékszereket és mindenképpen megpróbálja meghiúsítani a tervét. Dicken regényéből több karakter visszaköszön, sőt még a badass Viktória hercegnő is felbukkan.

Egyelőre még nem kértek fel egyetlen színészt sem a filmre, de úgy tudni, hogy Andrew Garfield és Eddie Redmayne neve a jelöltek között van.

1

Scorsese hozzáláthat a Silence-hez

scorseseVégre. Összejött a Silence költségvetése! Martin Scorsese évek óta próbálja összehozni Endó Súszaku regényének a filmverzióját és idén el is készülhet a produkció. Megvan a büdzsé és a rendező nem is teketóriázik, hó végén belevág a forgatásba. Liam Neeson, Andrew Garfield, Adam Driver  alakítják  a főbb szerepeket a 17. századi Japánban játszódó produkcióban.

A történet: Japánban gyorsan terjedt a kereszténység, ám nem sokáig, mivel tiltó intézkedésekkel megpróbálják kirekeszteni a vallást és szörnyűsége vár mindazokra, akik  ragaszkodnak a hitükhöz. Garfield karaktere azért utazik Japánba, hogy saját szemével lássa, hogy a hírek nem túloznak és a földesurak kegyetlenül elbánnak a keresztény emberekkel. Ugyanakkor szeretnének utánajárni annak a pletykának is, hogy az egyik igét hirdető hithű papot valóban elkapták-e és megtagadta-e a hitét a kínzókamrákban.

0

Mel Gibson rendezheti a II. világháborús Hacksaw Ridge-t

gibsonSzerencsére Mel Gibsont nem közösítette ki teljesen a filmipar, akad még számára munka, csak éppen most már jó lenne, ha profitot is hoznának azok a művek, amihez köze van. Ezúttal a Hacksaw Ridge valós eseményeken alapuló II. világháborús projektet vállalta be, a rendezői feladatokat fogja ellátni. Andrew Garfield lehetne a főszereplő, az ifjú titán Desmond T. Doss közlegényt alakíthatja, aki kiérdemelte az egyik legnagyobb katonai kitüntetést, a kongresszusi érdemrendet.

Dosst 1942-ben sorozták be, azonban megtagadta, hogy fegyvert vegyen a kezébe. Így orvosként szolgált, viszont nézetei és hite miatt társai kiközösítették. Viszont az Okinawai csatában 75 ember életét mentette meg a harcmezőn. Habár ez elenyésző a több ezer elesett ember mellett, mégis mindent megtett, hogy segítsen bajtársain, még egy gránát és egy mesterlövész is megsebesítette.

13 évvel ezelőtt merült fel a film gondolata, akkoriban a Disney-nél Randall Wallace vezényletével forgott volna le, ha sikerült volna belevágni a munkálatokba.

0

Festi – 21 perces rövidfilm az Arcade Fire-től

festi

Az Arcade Fire is készült Halloweenre, a csapat közzétette 21 perces rövidfilmjét. Az együttes összes tagja feltűnik a filmben, rajtuk kívül Andrew Garfield, James Murphy, Fleet Foxes, Peter Gabriel, illetve Slash is tiszteltét teszi. Az alkotók Terrence Malicknak is köszönetet mondtak.

Will Butler 27. születésnapját mutatja be a produkció, amely nem lesz túl örömteli, de az biztos, hogy annál inkább emlékezetesebb… vagyis inkább ijesztőbb.

Olvasd tovább

37

A csodálatos Pókember 2 (The Amazing Spider-Man 2)

 csodalatospokember2

Az előző részről itt esett szó.

Addig még rendben is lenne, hogy a Sony újraindította a Pókember franchise-t, hiszen az egész úgy ahogy van (szerintem) egy totális melléfogás volt egy horrorguru rendezővel és jó néhány jobb sorsra érdemes színésszel, akiknek messzire el kellett volna kerülniük ezt a közeget. Mindazonáltal a mezei képregényrajongó pókösztöne finoman bejelezhet, hogy valami nem stimmel a stúdió környékén. Kívülről úgy tűnik, hogy magabiztos és elszánt, de ha az információhalom mögé tekintünk inkább egy izzadtságszaggal átitatott brainstorming gyűlések alatt kigondolt ötlethalmazt találunk. Meg kell hagyni, hogy a reboot egészen pofásra sikeredett, végre egy korrekt Pókember filmet kaptunk. De volt már olyan érzésed, hogy a következő rész csak afféle felvezetés, ami csak arra jó, hogy megalapozzon a később érkező kalandoknak? Márpedig a folytatás totálisan ilyen. A Sony foggal-körömmel ragaszkodik a jogokhoz, de azzal is tisztában van, hogy illene bővíteni a Hálószövő univerzumát, így kvázi az újabb rész több utalást tartalmaz és jó néhány lehetséges történetszálat mutat be. Olvasd tovább

6

Stb…

0mmAndrew Garfield egy interjúban megemlítette, hogy ő nagyon szeretné, ha Miles Morales karakterét átemelnék a filmes univerzumba. Ava Arad producer viszont leszögezte, hogy amíg ő a Pókember franchise producere, erre nem fog sor kerülni.

Egyes elemzők úgy vélik, hogy a Star Wars 7 könnyedén hozhat a mozikban 2 milliárd dollárt.

Hugh Jackman eléggé biztos benne, hogy a következő Wolverine film lesz számára az utolsó, amikor eljátssza a Marvel legnépszerűbb mutánsát.

Úgy hírlik, hogy Justin Kurzel fogja rendezni az Assassin’s Creed filmet.

Aaron Williamson bodybuilder játszhat egy T800-ast a Terminator Genesisben és Matt Smith-t is sikerült leszerződtetni egy fontosabb szerepre.

Dee Rees készíti el a Bessie Smith életrajzi filmet.

Michel Gondry kilépett az Ubik projektből, így kereshetnek mást, hogy levezényelje a Philip K. Dick sztorit.

Az Universalnál készülhetne el a LeBron James életrajzi film, Racehl Winter és Terence Winter lesz a producer.

Ben Affleck többé nem játszhat Black Jack-et a Hard Rock Casinoban, mert számolta a lapokat. Olvasd tovább

0

A csodálatos Pókember 2. / London live stream premier

Csütörtökön, április 10-én tartják Londonban A csodálatos Pókember 2. (12) vörös szőnyeges világpremierjét, amelyen ott lesz többek között Andrew Garfield, Emma Stone, Marc Webb, Jamie Foxx és sokan mások is. 18.30-kor kezdődik az esemény, amit Ti is követni tudtok élőben.

Olvasd tovább

3

A csodálatos Pókember 2 utolsó előzetese

Elvileg nem jön újabb előzetes, ez az utolsó. Láthatunk ismerős képkockákat és több új, eddig nem mutatott pillanat is akad. Tehát Peter Parker élvezi a Pókember-létet, ám ezt magánélete sínyli meg. Amikor felhúzza a piros-kék göncöt és harcba indul a bűnözők ellen nincs olyan ember, akit ne tudna legyőzni, még Rinót is viszonylag egyszerűen le tudja győzni. Zöld Manóval és Electro-val eléggé meggyűlik a baja. A filmet Marc Webb rendezte, ő készíti a harmadikat is, de a negyedikből ki fog maradni.

Ismét Andrew Garfield játssza Parkert, Gwen Stacy-t Emma Stone formálja meg. Dane DeHaan lesz Harry Osborn, Jamie Foxx  változhat át Electróvá és Paul Giamatti testesíti meg azt az orosz maffiózót, aki belebújhat a Rinópáncélba.

Olvasd tovább