6

Sigourney Weaver még mindig benne lenne egy Alien folytatásban

weaverSigourney Weaver 2008-ban említette meg, hogy ő nagyon is benne lett volna az Alien 5-ben. Régebben Ridley Scott és ő sokat beszélt a folytatásról és abban egyetértettek, hogy a történetnek a Földön kell játszódnia. Ám a Fox úgy döntött, hogy megcsinálják az AvP, majd az  AvP:R-el meg már teljesen betett az elképzeléseiknek.

A színésznő a Hero Complex Film Festivalon jelent meg nemrég, ahol levetítették az Alien első részét, a Nyolcadik utas: A Halál-t. Ezt követően elárulta, hogy szerinte lenne még lehetőség egy következő részben, régóta úgy érzi, hogy tartoznak a rajongókkal annyival, hogy szépen lezárják a történetet. Ugyanakkor már nem gondolja úgy, hogy az Alien 5-nek a Földön kellene játszódnia.

Beszélt az első részről is, megemlítette, hogy amikor a kis alien előtört el is felejtette, hogy egy filmet forgatnak. Annyira igazinak és meggyőzőnek hatott az egészen, hogy ki is ment a fejéből, hogy az egészet két fickó mozgatja az asztal alatt. Ezen túlmenően szóba hozta, hogy a Weyland-Yutani kapzsisága és mohósága a mai világban is jelen van, rengeteg megavállalat viselkedik úgy, mint a filmbéli cég.

 

3

Elhunyt H.R. Giger

giger1H.R. Giger víziói alakot öltve tökéletesen testesítették meg a rémálmok szörnyeit. Műveire ránézve az ember egyszerre érzett csodálatot, szorongást és félelmet. A 74-es éves Oscar-díjas szobrász és festőművész súlyos sérülést szerzett, miután leesett egy lépcsőről és a kórházban nem tudtak rajta segíteni.

1940-ben született. Az érettségi letétele után Zürichben, az Alkalmazott Művészetek Főiskoláján tanult építészetet. Miután befejezte tanulmányait belsőépítészként dolgozott, e mellett saját kiállításokat szervezett. Ridley Scott éppen Giger Necronomicon könyvét lapozgatta, a Necronom IV rajznál döntötte el, hogy azzal az emberrel akar dolgozni az Alien filmen, aki ezt a képet papírra vetette.

Olvasd tovább

9

James Cameron az Avatarról, Alienről, Terminátorról és egyéb dolgokról

cameron

James Cameron rendező a Reddit által szervezett Ask Me Anything eseményen több film és érdekesség is szóba került, nézzük át röviden, hogy miről beszélt.

Avatar folytatások
Néhány hónappal ezelőtt felröppent, hogy Cameron jó barátja, Arnold Schwarzenegger is kék idegen lény lehet, de nem sokkal később megcáfolták a pletykát. „Egyelőre nem beszéltünk erről Arnolddal, a forgatókönyvek lassan elkészülnek és ahogy én látom nincs olyan karakter, amely passzolna hozzá, szóval azt mondanám, hogy valószínűleg nem lesz benne. A második, harmadik és negyedik filmet egyszerre forgatjuk le és már most folynak az előkészületek, a lények, a színhelyek és a karakterek tervezés alatt állnak. Úgy vélem, hogy a három szkript a következő hat hétben elnyeri végleges formáját.” – mondta a direktor, hozzátette, hogy akár új filmet, akár folytatást készít mindig azt nézi, hogy vajon a közönséget mennyire tudja szórakoztatni és lenyűgözni. Ezúttal a legnagyobb problémája az, hogy jó néhány jelenetet ki kell vennie a forgatókönyvekből, mert ügyelni kell arra, hogy ne legyen durván hosszú a filmek játékideje.

True Lies 2
„9/11 után félretettük a folytatás terveit, mert akkoriban nem számított volna viccesnek egy terroristákról szóló vígjáték. És később sem gondolkodtunk el a következő részen.”

Miért az Avatar filmeket részesíti előnybe a Battle Angel helyett?
Cameron a na’vi-s kaland után szeretett volna belevágni a Battle Angels-be, azonban a pozitív visszajelzések miatt, illetve látván, hogy rengeteg megértették a film mondanivalóját úgy határozott, hogy inkább összehozza a következő felvonásokat. Megemlítette, hogy mindez nem csak a pénzről szól, a siker számára azt jelenti, hogy szélesebb közönséghez tud szólni. Olvasd tovább

7

2016-ban jön a Prometheus 2

promehtuesNéhány nappal ezelőtt a Fox 2016 március 4-re időzített egy Ridley Scott filmet, amelynek címéről és történetéről nem tettek említését. A találgatások szerint  Prometheus folytatása vagy a The Forever War nyithat két év múlva. Nem kellett sokat várni, kiderült, hogy miről is van szó: a Prometheus 2-ről.

A forgatókönyv első vázlatát Jack Paglen, a Transzcendens (Transcendence) írója szállította le, mivel Damon Lindelof nem akart részt venni az újabb filmben. Scott nagyjából meg volt elégedve Paglen munkájával, de megkérte Michael Greent, hogy csinosítgasson a sztorin. Green többek között dolgozott a Hősök (Heroes) és az Everwood sorozatokon, de benne volt a keze A Zöld Lámpásban (The Green Lantern) is, illetve a Szárnyas fejvadász (Blade Runner) következő részének szkriptjén is ügyködik.

A konkrét történetről egyelőre nem ejtettek szót, de várható, hogy több David kinézetű androidot fogunk látni, ami annyit jelent, hogy Michael Fassbendernek nem lesz sok ideje a pihenésre.

12

Retro forgatási képek: Alien, 1979*

2.png

Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy a legmeghatározóbb gondolat, amit az idei Prometheus kiváltott belőlem az volt, hogy mennyire zseniális is volt a harminc évvel ezelőtti Alien. Dan O’Bannon forgatókönyvíró a dugába dőlt Jodorowsky féle Dűne forgatásán ismerkedett meg H.R. Gigerrel, és úgy érezte, még sohasem látott semmit, ami egyszerre olyan rémisztő és gyönyörű, mint a svájci művész biomechanikus rajzai. Amikor az Alien – korábban Star Beast – zöld utat kapott, O’Bannon rögtön Gigert ajánlotta a rendező Ridley Scottnak, mint valakit, aki egy teljesen eredeti szörnyet fog tudni létrehozni, és nem is csalódott, a Xenomorph a modern filmtörténelem talán legikonikusabb szörnye lett.

Olvasd tovább

88

Top 10 filmek az űrben

01curiosity

A Curiosity marsjáró sikeres landolása óta a média megint egy kicsit űrlázban ég – most hétvégén fog először lézerrel belefúrni egy sziklába! -, és megpróbáltam ezt kihasználva összeszedni a tíz legemlékezetesebb vagy legbefolyásosabb űrben játszódó filmet. Nem csak science fictiont, ha a jövőben játszódik, de a Földön, az nem ér, és megpróbáltam olyan filmekre koncentrálni, ahol az űrutazás vagy az idegen bolygó, ahol a cselekmények zajlanak tényleg jelentős szerepet játszik a történetben. A lista, mint mindig, szubjektív, a sorrend időrendi.

Utazás a Holdba (1902)

Georges Méliès nem csak a speciális effektusok atyja, de meghatározó szerepe volt a narratív film kialakulásában is. 1902-ben, amikor szinte még mindenki egy folyamatos felvételből álló, maximum néhány perces filmeket készített, Méliès 14 perc hosszúságú több tekercses Utazása, amely tobzódott az innovatív a vizuális trükkökben és egy összetett, fiktív történetet mesélt el, azonnali és hatalmas sikert aratott. A Jules Verne és H.G. Wells ihlette történetben hat csillagász a Holdra utazik, ahol különböző fantasztikus lényekkel találkoznak. Az első ismert science fiction filmet valószínűleg ma már kevesen látták teljes terjedelmében, de a Hold szemébe fúródó űrrakéta ikonikus képpé vált. 1993-ban bukkantak rá egy eredeti kézzel színezett kópiára, amit egy évtizedes kockánkénti restauráció után 2011-ben bemutattak a Cannes-i filmfesztiválon egy új zenével a francia Air párostól.

Olvasd tovább

9

Prometheus apróságok

Ridley Scott leforgatta a Prometheust, jelenleg az utómunkálatokat végzik rajta és talán hamarosan előrukkolnak egy teaserrel is. A film Facebook oldalán a Fox az alábbiakat tette közzé: (spoilerzóna)

“Ridley Scott a Nyolcadik utas: a Halál és a Szárnyas fejvadász után visszatér ahhoz a műfajhoz, amelynek útját régen kikövezte, a Prometheusszal pedig újra megújítja azt. Ebben egy csapat felfedezőt követhetünk, akik az emberiség eredetét kutatják, az izgalmas út során a nyomokat követve  az univerzum legsötétebb szegletébe jutnak el, ahol borzalmas csatát kell vívniuk az emberi faj fennmaradásának érdekében.”

Damon Lindelof forgatókönyvíró elárulta, hogy az egyik főszereplő, Michael Fassbender egy robotot fog alakítani. Már a Szárnyas fejvadász is felvetette azt a kérdést, hogy milyen lehet egy film, amiben egy robot szemszögén keresztül követhetjük az eseményeket, ezért ő is ebből indult ki, mellesleg ha egy olyan fickót szerződtetnek le, mint Fassbender csak nem lehet egy klisés robotkaraktert rábízni, ennél sokkal több lesz a figurában. Charlize Theron játssza Meredith Vickerst, aki amolyan céges alkalmazott, az Alien filmekben láthattunk már hasonló személyt. Lindelof azt mondta, hogy nem olyan lesz, mint Paul Reiser karaktere a Bolygó neve: Halálban, nem az a nagy dumás, megbízhatatlan fazon.

Lindelof szót ejtett a hajó legénységéről is, megemlítette, hogy az első filmben Ripley az elején még csak a háttérben volt, senki nem gondolta volna, hogy ő lesz a főszereplő. Először úgy tűnt, hogy Dallas kapitány válhat hőssé, aztán hopp, elhalálozik, majd úgy látszott, hogy a mérnök lehet a túlélő, azonban őt is elkapja a lény, hirtelenjében már csak Ripley marad az egyetlen élő személy. Az író úgy véli, hogy elég fontos, hogy a közönség ne üljön nyugodtan abban a hitben, hogy ez vagy az a karakter biztosan túléli az eseményeket.

Olvasd tovább